4p

Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.

Az újabb kereskedési hét elején 4050 dollár közelébe esett az arany unciánkénti ára a határidős piacon. A világpiaci jegyzéseket most éppen megint az Egyesült Államok és Irán közötti újabb feszültségek mozgatták.

Közben a vártnak megfelelő tengerentúli inflációs adat miatt a befektetők mérsékelték a jegybanki jogkörökkel rendelkező Fed kamatemelésére vonatkozó várakozásaikat.

Az aranyat választó befektetők számára jó hír az is, hogy az árfolyama egyelőre tartja magát a technikailag is meghatározó 4000 dolláros szint felett.

„Akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni”

Bár az elmúlt napokban komoly nyomás alá került az arany kurzusa – sőt, múlt héten egy ponton még a 4000 dolláros lélektani határ alá is benézett, ahogy mi is megírtuk –, ez pontosan az Arany Világtanács korábbi előrejelzései szerint alakult. Most a világ legnagyobb bankházai sorra adják ki friss árprognózisaikat, amelyekből továbbra is az látszik:

nem áll le az arany, további rali jöhet a nemesfém piacán.

Az ING Bank például a korábbi, magasabb árelőrejelzéséhez képest némileg csökkentette friss jóslatában a sárgán csillogó nemesfém várt árát, de a jelenlegi szintekhez képest így is vaskos felértékelődést jósol.

 

 

Új árcédula az aranynak

Mint írták: a megemelkedett hozamkörnyezet, az erősödő dollár és az ETF-ek iránti visszafogottabb érdeklődés a korábbi várakozásaikhoz képest tartósabban nyomás alatt tarthatja a nemesfém árfolyamát.

Ezzel együtt a bankház a 2026 harmadik negyedévére vonatkozó, korábbi

  • 4850 dolláros unciánkénti árvárakozását 4300 dollárra, míg az év utolsó három hónapjára becsült
  • 5000 dolláros szintet 4600 dollárra mérsékelte.

A pénzintézet elemzése figyelmeztetett arra is, hogy bár a piaci szereplők körében egyre inkább felerősödnek a tartósan magas kamatszintekkel kapcsolatos félelmek, a bank mégis azt várja, hogy a Federal Reserve a közeljövőben nem nyúl a kamatokhoz.

A korábbinál óvatosabb ugyan az árelőrejelzés, de a mostani szintekről nézve ez is optimista
A korábbinál óvatosabb ugyan az árelőrejelzés, de a mostani szintekről nézve ez is optimista
Fotó: ING - NB

Még nagyobbat mondott a JP Morgan

A New York-i székhelyű JP Morgan az ING-hez hasonlóan június végén becsülte meg az aranyár várható alakulását, ám ők egy fokkal merészebbek voltak. Prognózisukban kifejtették: szerintük a nemesfém ára az év végére

„megközelíti a 6000 dollárt unciánként, 2027-ben pedig még ennél is tovább, egészen a 6300 dolláros szintig szárnyalhat.”

A jövőbeli kereslet és az árfolyam stabilitása ugyanakkor a szakértők meglátása szerint a folyamatban lévő geopolitikai konfliktusok rendeződésétől, valamint a Fed monetáris politikájától függ majd – állt az összeállításukban.

Messze 10 százalék feletti felértékelődés

Ami biztos: a június utolsó napjaiban látott 4000 dollár körüli árszintekről indulva a profik még így is legalább 15 százalékos szárnyalást várnak az év végéig.

Árfolyam


A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG