2p
Nem várható jelentősebb elmozdulás a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedés során, de az MNB bejelentésére érdemes figyelni.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője elmondta, hogy összességében a BUX-indexben nem számítanak jelentős elmozdulásra. Az ukrán események várható feszültté válása miatt az OTP részvényei továbbra is nyomás alatt lesznek, míg a Mol részvényeire vevők jelentkezhetnek, ezért a papír relatíve erős lehet. A német ifo-indexet délelőtt hozzák nyilvánosságra, ennek lehet piacmozgató hatása - tette hozzá.

Kósa Endre, a KBC Equitas elemzője azt mondta, az európai határidős indexek alapján az látszik, hogy csütörtökön is kisebb emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde. A napközbeni hangulatot a délután Amerikából érkező gyorsjelentések eredményei befolyásolhatják.

Fontos lehet a Magyar Nemzeti Bank reggeli bejelentése, amely akár a forint árfolyamára is hathat. A jegybank bejelentettem hogy a monetáris tanács döntése értelmében idén augusztus elsejétől a kéthetes MNB-kötvény kéthetes betétté alakul át.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,74 pontos emelkedéssel, 17 789,28 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26870 26860 27180 -0,85% 26870 26900 2 569 311 420 HUF 2025-07-01 14:44:52
MOL 2974 2952 2986 +0,68% 2972 2974 435 352 886 HUF 2025-07-01 14:42:37
MTELEKOM 1778 1774 1796 -0,11% 1776 1778 230 392 276 HUF 2025-07-01 14:42:37
RICHTER 9990 9855 10100 -0,10% 9985 10000 1 935 660 975 HUF 2025-07-01 14:45:12
OPUS 590 575 597 -1,17% 586 590 151 584 619 HUF 2025-07-01 14:41:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyenge kezdés után további gyengeség a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,33 pontos nyitás után tovább csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma érdemes spekulálni a pesti tőzsdén
Herman Bernadett | 2025. július 1. 11:35
Nagyon alacsony forgalom mellett folyik a kerekedés a budapesti parketten. A BUX hol a pirosban, hol a zöldben van, fel-le mozognak az árfolyamok. 
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában ébredt a forint
Herman Bernadett | 2025. július 1. 09:42
A tőzsde csak enyhe pluszban állt a nyitás után, de a forint szárnyakat kapott. 
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában indítja a második félévet a forint
Herman Bernadett | 2025. július 1. 07:00
Erős a forint kedd reggel is. Az euró ára 400, a dolláré 339 forint alatt jár. 
Részvény / Deviza / Áru Véget ért az első félév – pompásan sikerült a finálé
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 06:12
Az első félév utolsó tőzsdenapján emelkedéssel zártak az amerikai piacok. A forint erős, hajnalban 400 forint alatt volt az euró. 
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit művelt a forint hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 18:26
A hétfői forintárfolyam felemás képet mutatott. 
Részvény / Deviza / Áru Bizonytalanok voltak a befektetők, elmaradt a fényes hétkezdés Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 18:01
Estére ellaposodott a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Erőteljesen ébredt Amerika – így indul a kereskedési hét
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 15:54
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Lengyel, magyar – két tőzsdei jó barát
Eidenpenz József | 2025. június 30. 15:07
Sok év emelkedés után húzós időszak jöhet a nemzetközi részvénypiacokon, felértékelődik majd a jó vagyonkezelők szerepe. Az európai gazdaság megindulhat, ami a magyar részvényeket is felértékelheti, amelyek egyébként sem drágák. Interjú Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok ok volt eddig az örömre Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,15 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG