3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az angol jegybank nyilatkozata miatt a piac előrehozta a következő kamatemelést, ami olajat öntött a tűzre. Az emelkedő kamatoktól amúgy is szenvedő részvénypiacok és kötvénypiacok újabb kanyart vettek lefelé, a BUX is két százalékkal esett. Lassan gyengül a forint, ma már jellemzően 311 felett volt az euró.

Az angol jegybank, a BoE mai ülését “szupercsütörtöknek” nevezte el a sajtó, de rosszul sikerült. Azt várták, hogy tartani fogja a kamatokat, tartotta is, de kilátásba helyezte, hogy a túlfűtött növekedés miatt korábban fog kamatot emelni.

Így 55-ről 75 százalékra nőtt egy májusi emelés esélye a Bloomberg szerint. A jelenlegi tőzsdei mélyrepüléseket amúgy is az emelkedő infláció és kamatszint rémével hozták összefüggésbe a napokban, így ez a hír kifejezetten rosszat tett a tőzsdéknek és a kötvénypiacoknak egyaránt.

A nyugat-európai indexek közül a DAX szenvedett leginkább, 2,6 százalékkal zuhant. A párizsi CAC 2,0, a londoni FTSE 100 1,5 százalékkal esett. Az USA-ban is csúnyán festenek az indexek, az S&P 500 1,4, a Nasdaq Composite 1,7, a Dow Jones 1,9 százalékos mínuszban van. A volatilitás, amit szintén hibáztatznak a kialakult helyzetért, megint nagyot emelkedett, az amerikai VIX index 31, az európai VSTOXX 32 pont felett van. Tegnap 20-nál is jártak.

A Mol húzta le

Itthon a BUX az európai indexekhez hasonló mértékben, 2,1 százalékkal esett, most a Mol húzta le leginkább, 3,1 százalékos eséssel. Az OTP 2,3, a Richter 1,8, a Telekom 0,4 százalékos mínuszban zárt. Az Appeninn viszont 15 százalékkal lőtt ki.

Árfolyamaink itt láthatók

A devizapiacon a kínai jüan az ottani külkereskedelmi adatok nyomán 2015 óta nem látott esést produkált. A forint lassan gyengült a napokban, ma is 60 fillérrel drágult az euró, 311,20-ra. A lengyel, cseh deviza is határozottan lefelé tartott.

Adják a Teslát

Az olaj megint 1,0-1,5 százalékos esést mutat, 61,0, illetve 64,80 dollárnál a két főbb fajta ára. Az eróziót tegnap az amerikai adatok indították el, nem is annyira a készletek értéke, mint máskor, hanem inkább a meglóduló kitermelés. Az arany is gyengélkedett, öt hetes mélyponton járt, de azután fél százalékos pluszba lendült.

A Tesla éjjel közzétett gyorsjelentésének pár fontos száma, mint a bevétel és a veszteség, megfeleltek a várakozásoknak, de más részletek kétségeket ébresztettek sok elemzőben. Eközben egy újabb csúcsmenedzser is kilépett a cégtől. A részvény öt százalékos mínuszban van (327 dollár).

Száguld a Twitter

A KBC Equitas szerint már látszik a fény az alagút végén a Teslánál, az idén legalább negyedéves szinten nyereségessé válhat, és az adósságállománya már nem fog növekedni érdemben. “A jelentés után megerősítve érezzük magunkat a korábbi véleményünkben, és egyre vonzóbbnak találjuk a Tesla részvényét fundamentális szempontból” – írják. A rossz piaci környezet miatt azonban nem biztos, hogy most a legjobb venni a papírból – céloznak rá.

A Twitter végre nyereségről adott számot, a papírnál ez 16 százalékos áremelkedést okozott. A korábban jelentése miatt hatalmas áremelkedést produkáló Snap viszont most hat százalékkal esett. A piac zászlóshajója, az Apple stagnál, a Facebook esik.

Venni kell?

A Bloomberg szerint a “buy the dip” – kb. vedd meg az alját, szállj be a lejtőn – kifejezést 2007 óta nem használták annyiszor a sajtóban, mint ezen a héten szerdán. Ez nem túl jó jel, mert annak idején 2007 után csúnya esések következtek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35340 35090 35880 -0,48% 0 0 11 640 134 700 HUF 2026-03-16 17:08:40
MOL 3766 3750 3828 -2,08% 0 0 2 409 707 992 HUF 2026-03-16 17:05:13
MTELEKOM 2040 2025 2070 -0,49% 0 0 794 895 105 HUF 2026-03-16 17:05:05
RICHTER 11880 11700 11880 0,00% 0 0 1 539 939 910 HUF 2026-03-16 17:05:11
OPUS 508 498 512 -1,17% 0 0 107 953 464 HUF 2026-03-16 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:49
A nemzetközi jó hangulat nem gyűrűzött be.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG