Kötvénypiac
Részvény / Deviza / Áru Rekordot rekordra halmoz a BUX, jókora ajándékot kaphat a Mol
Eidenpenz József | 2021. június 3. 12:11
Az európai részvénypiaci hangulat szomorkás, ennek ellenére szépen emelkedik a BUX index, ráadásul három részvény is húzza. A forint tegnapi gyengülése is átmenetinek bizonyult, ma ismét 346 körül jár az euró. Újabb őrület van a Reddit-kisbefektetők körül, az AMC majdnem száz százalékkal emelkedett egyetlen napon. Szép adókedvezményt kaphat a Mol?
Befalap Aki MÁP Plusz helyett devizakötvényt tartott, az sem érzi úgy, hogy rossz döntést hozott
Eidenpenz József | 2021. május 17. 15:10
A rövid futamidejű kockázatmentes befektetések szinte nem adnak hozamot, így a rövidkötvény-alapok jó alternatívát nyújtanak ma is. A kötvényhozamok tetőzhetnek, a dollár új erőre kaphat, a forint gyengülése pedig a jövőben is megmaradhat. Érdemes lehet ma is devizakötvényeket, részvényeket vásárolni. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru Időzített bomba a kisbefektetői mánia, ötjegyű célár jött Richterre
Eidenpenz József | 2021. március 25. 12:00
Kivárnak az európai tőzsdék, a rossz járványügyi hírek mellett az EU vezetői is tanácskozásra készülnek. A BUX és a forint stabil, a Mol ma is felülteljesítő. A tegnapi MNB-tender stabilizálhatta a forintot. Az AstraZeneca oltásával kapcsolatban két hír is érkezett. Tízezer fölé emelte a Richter célárát az egyik brókercég.
Részvény / Deviza / Áru Jelentettek a kínai elektromos trónkövetelők, piacot veszít a Tesla, jó hír a Moltól
Eidenpenz József | 2021. március 2. 12:25
Leült kissé a hétfői optimizmus a tőzsdéken, de Európa indexei pluszban vannak. A BUX-ot ma is a Mol húzza, amelynek marzsai szépen emelkedtek.Gyenge a forint, az OPEC-re vár az olajpiac. Az elektromos autógyártók okoztak izgalmakat, jelentett a NIO, az Xpeng, a Li Auto. Itt a Zoom Video mérlege is.
Részvény / Deviza / Áru Már Bill Gates is adja az Apple-t, vegyes érzésekkel fogadták a Richter és a Telekom jelentését
Eidenpenz József | 2021. február 26. 12:03
A magas kötvényhozamok, kötvényeladási hullám nyomán tart a rossz hangulat a részvénypiacokon is, bár Európában mérsékelt az esés. A BUX stangál, a két gyorsjelentést nem fogadták túl jól, de az OTP megmentette eddig a napot. Bill Gates is sok Apple-részvényt adott el, pedig ő tudhat valamit a tech-szektorról. Sok gond van a Boeingekkel.
Részvény / Deviza / Áru Sok évig mínuszos reálkamat várható, 2021 egyetlen nagy kérdőjel
Eidenpenz József | 2021. január 12. 17:29
A tavalyi hektikus év után az idei is hasonló lehet, rengeteg az ismeretlen paraméter, előrejelzések helyett leginkább kérdéseket tesznek fel az elemzők – derült ki a Fidelity előadásán. A cég így óvatos, és inkább a kötvénybefektetéseket preferálja, bár az első félév vége fel megindulhat a gazdasági növekedés. A magyar és lengyel államkötvények nem látszanak vonzónak.
Részvény / Deviza / Áru Feltörekvő piacok a COVID-19 utáni világban - mi vár ránk 2021-ben?
Privátbankár.hu | 2020. december 17. 19:04
Nehéz évet tudhatnak maguk mögött a feltörekvő piaci kötvények, és habár a pandémia továbbra is rejteget kihívásokat a jövőre nézve, még mindig számos indokunk van pozitívan állni 2021-hez - így látják a Fidelity szakértői.
Részvény / Deviza / Áru Pesszimista a Fidelity, komoly esélyt ad a második hullámnak
Eidenpenz József | 2020. május 28. 06:07
Mintegy 60 százalékos valószínűséget ad a Fidelity International annak a forgatókönyvnek, hogy lesz második fertőzési hullám ősszel, amelyet még nem tudnak teljes mértékben kézben tartani az országok. A világ nagy mértékben függ majd Kínától, ahol pozitív növekedés várható a járvány ellenére is, 1,2 százalék a Fidelity alapszcenáriójában. Az EU gazdasága tíz százalékkal zsugorodhat idén, de rossz esetben ez húsz százalékra is lemehet.
Befalap Lehetetlen a magasabb kamatszint? Mi hozhat infláció feletti euróhozamot?
Eidenpenz József | 2020. február 10. 17:10
A részvénypiacokon is, a kötvénypiacokon is kisebb lehet az elérhető hozam a következő öt évben, mint az előző öt évben volt. A nagy különbség, hogy részvényekkel legalább az inflációt várhatóan utol lehet majd érni. Az osztalékhozamok is bőven rávernek sok állampapír hozamára. De inkább diverzifikáljuk portfóliónkat – mondja a Fidelity.
Részvény / Deviza / Áru Aki nem lép be, azt kirúgják? Lájkolták a Twitter bóvlikötvényét
Privátbankár.hu | 2019. december 7. 12:00
Sikeres volt a Twitter bóvlikötvény-kibocsátása, az első bálozó cégek körében a legnagyobb összeget gyűjtötte és alacsony volt a hozam is.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg recesszió lesz? Akkor mibe fektessen, aki nyugdíjra takarékoskodik?
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 27. 18:57
Annak kiszámítása, hogy mikor kezdődik újra gazdasági visszaesés, mennyire lesz súlyos és meddig fog tartani, szinte lehetetlen. Ezért a szakemberek olyan megtakarítási tervet javasolnak, amely minden körülmények között megfelelő tartalékokat jelent. A befektetés kötvényekből és részvényekből állhat – nálunk is.
Befalap Mennyit nyerhettél, ha elkaptad a Lehman-válság alját?
Eidenpenz József | 2019. március 13. 15:24
Azok az abszolút hozamú hazai alapok, amelyek tíz éve is működtek, többségükben infláció feletti hozamot értek el. A főbb részvényindexeket már kevesebbnek sikerült megközelíteni, de ez nem is volt céljuk, hiszen inkább vegyes jellegűek, többnyire kötvényeket is vesznek. A kötvényeken is szépen lehetett keresni ez idő alatt.
Részvény / Deviza / Áru Trump lódított? Német autóguruk a Fehér Házban
Eidenpenz József | 2018. december 4. 18:40
Nem világos, hogy miről is állapodtak meg a felek hétvégén az amerikai-kínai kereskedelmi vitában, mert másképp tudósítanak róla Kínában és az USA-ban. A tőzsdék megijedtek az amerikai kötvénypiac intő jeleitől is, így megint nagy a szakadás.
Személyes pénzügyek Duplaannyit kéne takarékoskodni a nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2018. július 16. 18:30
A nyugdíjalapok menedzserei nagy tévedésben vannak, amikor azt feltételezik, hogy hét százalékos átlagos hozamra tehetnek majd szert. A társadalmak elöregedése ezt négy százalékra csökkentheti. Ez azzal járhat, hogy az embereknek több mint dupla annyit kéne félretenniük nyugdíjas éveikre, mint eddig. Tont a helyzeten, ha jön a következő recesszió.
Részvény / Deviza / Áru Megint vakon megy a szakadék felé a tőzsde, mint tíz éve?
Privátbankár.hu | 2018. június 5. 16:30
A tőzsdék egészen jól mentek az utóbbi napokban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de valójában Olaszországban semmi sem oldódott meg. A problémahalmaz akkora, és olyan súlyos, hogy még nagyon sokáig rángathatja össze-vissza az árfolyamokat. Kiút egyelőre nem látszik, kérdés, mi lesz az ígéretekből.
Részvény / Deviza / Áru Akinek esésben nincs részvénye, az az emelkedésből is könnyen kimaradhat
Eidenpenz József | 2018. február 13. 15:13
A jelenlegi korrekció inkább csak visszatérés a normális állapothoz, miután tavaly rendkívül alacsony volt a piacok volatilitása – mondják a Fidelity szakértői. Lehetnek még utóhatások, de nagyon valószínű, hogy a részvénypiaci emelkedésben még van tartalék. De akinek nincs részvénye eséskor, az az emelkedés java részéből is kimaradhat.
Részvény / Deviza / Áru Balul sült el a szupercsütörtök, visszatért a rettegés
Eidenpenz József | 2018. február 8. 19:05
Az angol jegybank nyilatkozata miatt a piac előrehozta a következő kamatemelést, ami olajat öntött a tűzre. Az emelkedő kamatoktól amúgy is szenvedő részvénypiacok és kötvénypiacok újabb kanyart vettek lefelé, a BUX is két százalékkal esett. Lassan gyengül a forint, ma már jellemzően 311 felett volt az euró.
Részvény / Deviza / Áru Kösd fel a gatyád, ha ilyen befektetésed van!
Privátbankár.hu | 2018. január 4. 12:48
Rázós évkezdést vár a kötvényeknél a Saxo Bank elemzője.
Makro / Külgazdaság A Nap Száma: tudod, hány milliót költöttek el 22 perc alatt Kínában a befektetők?
Privátbankár.hu | 2017. július 3. 15:13
Hatalmasat mentek a kínai kötvények a külföldi befektetők körében, csak az első 22 percben bejött 320 milliót.
Részvény / Deviza / Áru A politika csak felesleges zaj? Háromféle stratégiát láthatsz majd a bankpiacon
Eidenpenz József | 2017. június 13. 13:09
A következő 4-5 évben 5-6 százalékos stabil banki bevételnövekedés várható McKinsey & Company partnere szerint. A bankok tőkearányos tőzsdei árfolyama nagyon alacsonyan van. Háromféle, várhatóan sikeres főbb stratégiai modellt kialakulását látjuk a piacon. A részvények továbbra is vonzók, de a korrekció sincs kizárva, az alacsony hozamok ellenére kötvényeket is érdemes tartani – mondja a Fidelity International igazgatója.
Állampapír / Kötvény Még hogy kötvénypiaci vérengzés, az majd csak ezután jön
Eidenpenz József | 2016. november 18. 14:52
Jelentősen emelkedett az utóbbi két hétben az államkötvények hozama a világban, az amerikai elnökválasztás után. Azt jelzi ez vajon, hogy végre vége a nulla kamatok és miniinfláció korszakának? Vagy csak olyan átmeneti megingás, ami az utóbbi egy évben is előfordult? Sok a kérdőjel.
Állampapír / Kötvény Beijedtek a befektetők - megugrottak az európai hozamok
Privátbankár.hu | 2016. október 5. 17:43
Emelkedtek az euróövezeti kötvényhozamok szerdán, miután a befektetőket elbátortalanodtak.
Állampapír / Kötvény Mit keresnek most a befektetők?
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 12. 17:15
Két hónapos csúcsok dőltek meg a világ állampapírpiacain; szakértők szerint ennek oka, hogy a befektetők elbizonytalanodtak.
Részvény / Deviza / Áru Újra vérszemet kaphatnak a befektetők - hol terem most a jó hozam?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 16. 20:01
Sokkal jobb hozamot kínálnak manapság a feltörekvő piaci kötvények, így más lehetőségekkel szemben itt kétszámjegyű növekedést láthattak a befektetők. Az elkövetkezendő időszakban bőven áramolhat még ide forrás, azonban érdemes alaposan megválogatni, hogy mely kötvényeket választjuk.
Részvény / Deviza / Áru Így tudnak a kisbefektetők is jó hozamokat elérni
Eidenpenz József | 2016. január 28. 10:46
Megfelelő stratégiával a kisbefektetők is el tudnak érni jó hozamokat, a négy fontosabb magyar részvény közül hármat vételre ajánlanak az Equilornál. Az idén is turbulens év várható, az olaj új egyensúlyi árra találhat, a forint kissé gyengülhet, a magyar kötvények szépen teljesíthetnek, az euró/dollár elérheti az 1,0-át.
Befalap Hú, mint húzós – ez nem az abszolút hozamú alapok éve volt
Eidenpenz József | 2016. január 8. 12:19
Van néhány jó eredmény, de alapvetően rosszul viselték a hazai abszolút hozamú alapok a tavalyi, elégé viharos évet. Olyannyira, hogy az átlagos hozamuk enyhén negatív lett és csak kevesebb mint felük érte utol az egy éves lakossági állampapírt. Az eddigi három slágerbefektetésük már nem menő?
Állampapír / Kötvény Katasztrófa ellen katasztrófa-kötvényt – kisbefektetők is védekezhetnek a turbulenciák ellen
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 06:09
Válságok, turbulenciák a részvénypiacokon, a kötvénypiacokon, a devizapiacokon. Ki lehet ezeket védeni valahogy? Milyen alternatív befektetések vannak, amik kívül maradnak ezen a körön? – erről beszélt az Alapblognak egy erre specializálódott külföldi alapkezelő.
Állampapír / Kötvény Nem jutnak hitelhez az oroszok
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 20. 13:56
Az orosz kormány több mint egy hónapja kénytelen szüneteltetni kötvényárveréseit, részben azért, mert a befektetők túl magas hozamot várnak az ukrán válság miatt.
Állampapír / Kötvény Nyugodtan tervezgetik a befektetők a nyaralást - pedig aggódni kellene?
Privátbankár.hu | 2014. július 25. 10:44
A csendes nyári kereskedésben stabilan kedvező képet mutatnak az amerikai részvény- és kötvénypiacok, nyugodtan mennek nyaralni a kereskedők. Pedig nem ártana óvatosnak lenni a kiemelkedően alacsony volatilitás közepette, mert a szélcsendet gyakran ördögi vihar követheti a piacon. Lufiveszély van?
Makro / Külgazdaság Megvan, mitől félnek most a legjobban Európában
Privátbankár.hu | 2014. május 21. 16:25
Befektetők szerint már nem az euróövezeti szuverén adósságproblémák jelentik a legnagyobb gondot.
Részvény / Deviza / Áru Ma is Ukrajna miatt izgulnak a piacok
Privátbankár.hu | 2014. április 25. 09:48
Gyengüléssel kezdték a a hét utolsó kereskedési napját a fontosabb nyugat-európai tőzsdék.
Befalap Befektetsz? Tegyél mindjárt az első tíz befutóra!
Privátbankár.hu | 2014. március 6. 18:00
A világ tíz legfejlettebb országának tőkepiacán fektet be az OTP G10 Euró Alap. Kezelője hosszú távú félreárazásokat keres a magas hozam reményében, és a szokásosnál magasabb kockázatokat is hajlandó ezért felvállalni.
Befalap Hol fialtassuk a pénzt 2014-ben? Lehet még kétszámjegyű a hozam
Privátbankár.hu | 2014. január 27. 13:26
A lassú, de stabil világgazdasági kilábalás 2014 során is segítheti a globálisan meghatározó vállalatok teljesítményét. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezet és a több évre visszatekintő kedvező részvénypiaci hozamok a megtakarítások további átcsoportosítását vonhatják maguk után, a pozitív tőkebeáramlásból pedig profitálhatnak a kockázatos eszközosztályok, így a részvénypiacok is.
Befalap Évi 28 százalékos hozam? Így működik az OTP Supra
Privátbankár.hu | 2013. december 9. 13:03
Az ország legnagyobb abszolút hozamú alapja, az OTP Supra eddigi fél évtizedes működése során bőven két számjegyű hozamokat ért el. Főleg kötvényekre és devizákra köt üzleteket, de igyekszik, hogy árfolyam-emelkedés és esés esetén egyaránt hozamot érjen el.
Befalap Miért menjünk külföldre? „Ott többen vannak, és sokkal több a pénzük”
Eidenpenz József | 2013. november 7. 19:30
Külföldi terjeszkedésbe kezdett a Concorde Alapkezelő, mert a jó vagyonkezelési teljesítményt nem érdemes csak a nem épp gazdagságáról híres Magyarországon hasznosítani. Ha marad az alacsony kamat, a hazai kisbefektetők rátalálhatnak a részvényalapokra is. De csalódni fognak, akik a múltbeli hozamot figyelik.
Állampapír / Kötvény Kötvénykibocsátási programot indít a BNP Paribas
Privátbankár.hu | 2013. október 3. 08:03
A magyarországi fióktelepén keresztül eljáró BNP Paribas 75 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátási programot hozott létre.
Részvény / Deviza / Áru Köszike, OTP – jól megugrott a tőzsdei forgalom júliusban
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 1. 17:09
Júliusban 50,5 százalékkal nőtt a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző hónaphoz képest, a 271,7 milliárd forintos havi forgalom az idei év legmagasabb értéke - közölte a BÉT csütörtökön. Tavalyhoz képest már nem annyira rózsás a kép.
Részvény / Deviza / Áru Ez lehet az összefüggés a török tüntetések és a forint között
Eidenpenz József | 2013. június 4. 14:23
A hétfői nagy zuhanásnak közel felét ledolgozta kedd délelőtt azt isztambuli tőzsdeindex, a török kötvények is magukhoz tértek, a török líra viszont alig. A tőzsdének azonban volt honnét esnie, még így is 40-50 százalékkal van az egy évvel korábbi szintek felett. Ha összemossák a befektetők a régió országait, az a forintra nézve is komoly következményekkel járhat.
Befalap A jó reálkamat nemcsak a gazdagok kiváltsága
Eidenpenz József | 2013. május 16. 16:30
Mit lehet csinálni akkor, amikor a kamatszint ennyire rendkívülien alacsony? – tette fel a kérdést Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a cég sajtóebédjén. A válasz valahol a részvények irányában keresendő. Szomorú eredményeket hozott a kisbefektetők között végzett felmérés.
Pénzügyi szektor Ciprus új időszámítást indított a bankmentésben
Privátbankár.hu | 2013. május 16. 15:54
A ciprusi bankválságra kidolgozott megoldás növelte annak a kockázatát, hogy az egyes kormányok a jövőben kisebb valószínűséggel nyújtanak támogatást banki mentőprogramokhoz.
Részvény / Deviza / Áru Meddig csökken az alapkamat? Mi lesz a forinttal? Mibe fektessünk?
Gáspár András | 2013. május 14. 16:44
Világszerte megindult a lassú gazdasági növekedés, a jegybankok tovább öntik a pénzt a gazdaságba, csúcsra járnak a tőzsdeindexek, a mélybe estek a kötvényhozamok. Magyarországon egyelőre még várat magára a növekedési fordulat - mi lesz a forinttal? Mibe fektessük a pénzünket?
Makro / Külgazdaság Mi ez a jó kedv, befektetők? A válságnak még nincs vége!
Privátbankár.hu | 2013. május 13. 11:42
Irracionálisan derűlátók egyesek az euróövezetben - állítják elemzők. A befektetők többsége szerint indokolatlan a piaci nyugalom, hiszen a válságnak nincs vége.
Állampapír / Kötvény 7000 milliárdnyi elit kötvény tűnt el a piacról
Privátbankár.hu | 2013. március 27. 10:53
Több mint 60 százalékkal zuhant a pénzügyi válság elhatalmasodása óta az olyan államkötvények globális állománya, amelyekre mindhárom nagy hitelminősítő a lehetséges legjobb, "AAA" adósbesorolást tartja érvényben - írta saját felmérésének eredményeit idézve szerdán a Financial Times.
Befalap A bóvli is lehet nagyon szép - Magyarországon a Fidelity
Eidenpenz József | 2013. február 21. 17:20
Mostantól Magyarországon is megkezdi részvény- és kötvénybefeketési alapjainak forgalmazását a londoni Fidelity Worldwide Investment alapkezelő – jelentették be. ­­A cég fundamentális elemzések alapján fektet be. Kötvénypiaci szakértője szerint hosszú távon a bóvli kategóriájú kötvények szép megtérülést biztosítottak a befektetőiknek. Magyarországot viszont alulsúlyozzák.
Állampapír / Kötvény Pioneer: Ha ki is kerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, gyorsan vissza lehet kerülni
Eidenpenz József | 2013. február 6. 13:04
Újabb megszorítások várhatók az idén a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint, mert az államadósság eddigi kordában tartásának eredményeit valószínűleg nem akarja kockáztatni a gazdaságpolitika. Készüljünk a tartósan alacsony hazai kamatszintre. Ez a részvények éve lehet, de túl jól kezdődött, nem zárható ki egy alapos korrekció.
Állampapír / Kötvény Több mint 600 millió eurót utalt ma az IMF-nek Matolcsy
Privátbankár.hu | 2013. január 25. 10:44
Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Kecskeméten.
Részvény / Deviza / Áru Kína nyit, jöhet a külföldi tőke
Privátbankár.hu | 2012. november 12. 10:24
A kínai vezetés kiterjeszti a külföldiek számára kínai részvény- és kötvénypiaci befektetéseket lehetővé tevő program kereteit, valamint a határon túliak jüan-alapokba való befektetési lehetőségeit - jelentette be a Kínai Értékpapírszabályzó Bizottság (CSRC).
Makro / Külgazdaság Mibe kerül nekünk a 3 százalék alatti hiány?
Privátbankár.hu | 2012. november 8. 16:09
Londoni elemzők szerint Magyarország 2014-ig tartani fogja a 3 százalékos államháztartási hiányt, de ez a gazdasági növekedés rovására megy. Megoszlanak a vélemények arról, hogy jövőre folytatódik-e a visszaesés, vagy enyhe növekedés várható.
hírlevél
depositphotos