3p
Nem világos, hogy miről is állapodtak meg a felek hétvégén az amerikai-kínai kereskedelmi vitában, mert másképp tudósítanak róla Kínában és az USA-ban. A tőzsdék megijedtek az amerikai kötvénypiac intő jeleitől is, így megint nagy a szakadás.

Feltámadtak a kételyek azzal kapcsolatban, hogy a hétvégi Trump-Hszi megállapodás a kereskedelmi vitáról tartós lesz-e – írják a kommentárok a ma megint borús tőzsdei hangulattal kapcsolatban. Hogy miért csak ma, és tegnap miért nem, az kérdéses. De az is igaz, hogy tegnap nap közben is folyamatosan csökkent az optimizmus mértéke. (A megállapodásról és az azzal kapcsolatos kételyekről itt írtunk.)

A kínai források másról beszélnek, mint az amerikai sajtóközlemények, egyes fontos részleteket nem említenek. Ezért a sajtó egy része  arról ír, hogy Trump lódított a megállapodással kapcsolatban.

Mások viszont arról tudósítanak, hogy a kínaiak cenzúrázzák a saját belföldi közvéleményükhöz eljutó híreket, például az amerikai közlemények fordításait, még a fórumokon is. Nehéz eldönteni, ki nem mond igazat.

De újdonság is van, a kötvénypiactól is nagyon félnek a befektetők. Nevezetesen az “inverz hozamgörbétől”, vagyis attól, hogy a rövidebb távú hozamok magasabbak a hosszú futamidejűeknél. Ez ugyanis recesszióra utaló jel. Főleg a pénzügyi szektor papírjai esnek emiatt.

A BUX felülteljesítő

A német DAX 1,1, a francia CAC 0,8, a brit FTSE 100 pedig 0,6 százalékkal esett a kereskedés végéig. Az USA-ban kevéssel hat után 1,8 százalékos mínuszban van az S&P 500 és 2,0 százalékkal esik a Nasdaq Composite.

Itthon a BUX index 0,9 százalékkal emelkedni tudott, ami régiós jelenségnek tűnik, mivel Varsó és Bukarest is hasonlóan teljesített. Mind a négy nagyobb társaság részvénye emelkedett, az OTP 0,9 százalékkal 11 810-re, a Mol fél százalékkal 3206-ra, a Richter két százalékkal 5760-ra, a Telekom 0,6 százalékkal 454-re.

További árfolyamok itt láthatók

A forint ezúttal gyengült, 90 fillérrel drágult az euró, 323,60-ra. A Konzum és az Opus részvényeinek ára alig változott.

Német autó, amcsi munkás

Az olajár folytatta lassú korrekcióját felfelé, de nap közben csökkent az előnye, már csak alig fél százalékos pluszban van. Az arany és az ezüst ára viszont megint elég jól megy, a sárga fém 1243 fölé ért.

Német autógyárak vezetői látogattak ma Donald Trumphoz a Fehér Házba, a téma nyilván a vámháború, a megbeszélések eredményére még várni kell. A német sajtó szerint a gyáraik több autót gyártanak már az USA-ban, mint a helyiek, és 110 ezer amerikai állás függ tőlük.

Az USA-ban a nemzeti gyásznap miatt szerdán zárva lesz a legtöbb piac, néhány határidős kereskedelmi rendszer fog csak működni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG