5p
A következő 4-5 évben 5-6 százalékos stabil banki bevételnövekedés várható McKinsey & Company partnere szerint. A bankok tőkearányos tőzsdei árfolyama nagyon alacsonyan van. Háromféle, várhatóan sikeres főbb stratégiai modellt kialakulását látjuk a piacon. A részvények továbbra is vonzók, de a korrekció sincs kizárva, az alacsony hozamok ellenére kötvényeket is érdemes tartani – mondja a Fidelity International igazgatója.

Mik a fő trendek ma a globális és a hazai bankpiacon? – tette fel a kérdést Czímer Balázs, a McKinsey & Company partnere a Budapesti Értéktőzsde és a Privátbankár.hu közös rendezvényén, a BÉT Akadémia - Professzionális Befektetői Fórumon. A 2000-es évek elején nem fenntartható növekedés volt, utána a válság, majd pedig az új valóság időszaka, e harmadikban élünk most is. Az első szakaszban hatalmas, két számjegyű tőkearányos megtérülés (ROE) volt a bankoknál, most 8-10 százalék a jellemző adat.

A következő 4-5 évben 5-6 százalékos stabil banki bevételnövekedés várható. A feltörekvő piacokon a kiugró növekedés csökken, konvergál a fejlett piacokhoz. A bankok értékeltsége 2015 elejétől csökkent, főleg Nyugat-Európa húzza le az értékelést, a tőkearányos tőzsdei árfolyam itt nagyon alacsonyan van.

Hálózat nélküli bankolás

Magyarországon nagyon visszaesett a banki penetráció, 230 százalékról 187 százalékra (a GDP-hez képest), a hitelek és a betétek egyaránt zuhantak. A 2017-es év jobbnak ígérkezik. A lakossági hitelekben a régiós átlag alatt, a vállalati hitelekben afelett vagyunk.

Digitalizáció, hatékonyságjavulás – ez határozza meg a banki szolgáltatások fejlesztését. Ahogy repülőjegyet sem feltétlen az adott légitársaságnál veszünk, a banki disztribúciós csatornák is átalakulhatnak. Bizonyos szereplők az új csatornákon keresztül, interneten is értékesíteni tudják majd termékeiket anélkül, hogy saját hálózatot építenének. A „frontend”, az ügyféllel való kapcsolat a bankoktól más iparági játékosokhoz vagy akár „fintech” (pénzügyi technológiai) vállalkozásokhoz kerülhet. Ez utóbbi a cégek nem akarnak feltétlenül a bankok helyébe lépni, inkább partnerségben érdekeltek a bankokkal.

Három stratégia

Háromféle várhatóan sikeres főbb stratégiai modellt kialakulását látjuk: van a niche”, azaz valamilyen szűkebb piaci rést kihasználó, kisebb területet átfogó, az ügyfelekkel foglalkozó (front end) társaság. A második, az “ecosystem player”, amely banki szolgáltatások nyújtásánál is lényegesen tovább megy, azaz kihasználva és megerősítve ügyfélkapcsolatait disztribútorává válik új szolgáltatásoknak alapvetően néhány nagyobb terület mentén (pl. lakhatás, KKV szolgáltatások, stb.). A harmadik pedig a háttérben, szolgáltató intézményként, „back office” jelleggel működik, az ügyfelekkel való kapcsolattartást másokra hagyja.

Mi lesz veled, kötvénypiac?

A legnagyobb kihívás a befektetők előtt most a makrogazdaságban és a fix kamatozású kötvények piacán rejlik – mondta Adam Lessing, a Fidelity International kelet-európai igazgatója a BÉT Akadémia - Professzionális Befektetői Fórum című rendezvényen, amit a BÉT és a Privátbankár.hu szervezett. A piacokat az idén a politika mozgatta, „politikai hullámvasúton” mozogtak, holott a hírek nagy része csak felesleges zaj volt.

A valóban fontos makrogazdasági számok mit mutatnak? Az úgynevezett „puha adatok” (soft data), a közvélemény-kutatások, hangulati indexek kedvező képet mutattak a gazdaságról, a „kemény adatok” (hard data), a statisztikák viszont ezekkel nem tartottak lépést. Az USA-ban a munkanélküliségi adatok valójában nagyobb kamatemelést indokolnának, a Fed ezektől le van maradva. Az inflációs várakozások mérsékeltek.

Még mindig túl sok a hitel

Az EKB-nál is hasonló a helyzet, nincs inflációs nyomás, a csökkenő munkanélküliség ellenére a bérek nem emelkednek. Az európai állampapírokból hiány alakult ki. A kínai hitelkibocsátás lassulása is veszélyt jelent a növekedésre. Három nagy kockázat van a világban, a rekordmagas globális hitelállomány, a lakosság elöregedése és a hatékonyság túl lassú növekedése.

Adam Lessing

A kötvénypiacon a kockázatosabb kötvények hozamfelárai a fejlett államkötvényekhez képest stabilak. Ám a magas kamatozású, high yield-kötvények hozamai nem fedezik a történelmileg regisztrált, lehetséges kockázatokat, ezért ezek a papírok túl drágának számítanak.

Csak nem jön az összeomlás

A szakember szerint a fix kamatozású eszközök kilátása inkább negatív, ennek ellenére érdemes kötvényeket tartani, hogy a részvényportfóliónk kockázatát ellensúlyozni tudjuk. Többek között rugalmas kötvénybefektető alapot ajánlanak, ahol inflációhoz kötött, rövidebb és hosszabb futamidejű kötvények egyaránt megtalálhatók.

A részvénypiacon 2016 a politikai hullámvasút ellenére is nagyon jó év volt. Hol a Brexittől, hol Trumptól, hol Kínától várták a részvénypiacok összeomlását, de ez nem következett be, mindez csak zajnak bizonyult. Valójában van gazdasági növekedés, van profitnövekedés, ami a részvénypiacokat táplálhatja, a részvények nem olcsók, de alapvetően jó választást jelentenek.

A kockázatok egyike jelenleg, hogy a részvénypiacok oldalazó, stagnáló pályán mozognak majd. Erre az esetre az igazgató aktív portfólió-kezelést javasol, amely több eszközre kiterjed (multi-asset). Az amerikai részvények drágák, az év eleje óta nagyon jól teljesítettek viszont a japán eszközök.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG