Az Economx szemléje szerint a román külügyminiszter, Oana Toiu újságírói kérdésre elmondta, kormánya nem kapott hivatalos kérelmet Oroszországtól Vlagyimir Putyin elnök repülőgépének áthaladásának ügyében.
„Ebben az összefüggésben eddig nem érkezett ilyen kérés vagy megerősítés a repülésről vagy a jelenlétről, de koncentráljunk az alapvető elemre – a bevált gyakorlatokra, amelyek szerint Putyin engedélyt kér az európai légtérbe való belépés előtt”
- mondta Toiu.
Ez tovább növeli annak a valószínűségét, hogy a Putyint, illetve az orosz delegációt szállító repülőgép, de inkább repülőgépek déli irányból érkezhetnek meg a magyar légtérbe. Ugyan e megoldással el lehet kerülni a magyaron kívüli más uniós légtereket, ez az irány is felvet bizonyos kérdéseket – ezekről alábbi cikkünkben írtunk:
Közben az MTI tudósítása szerint megszólalt a bolgár külügyminiszter is, és jelezte, kérésre engedeélyeznék Putyin gépének átrepülését a légterükön.
„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják”
- jelentette ki Georg Georgiev bolgár külügyminiszter, akit a BNR bolgár közrádió idézett az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának luxemburgi ülésének szünetében.
Kérdésre válaszolva, hogy ez egy légi folyosó biztosítását jelenti-e, a bolgár diplomácia vezetője a Fakti című helyi hírportál beszámolója szerint így válaszolt: „Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda?”.
„Nagyon reméljük, hogy közelebb kerültünk a tartós ukrajnai békéhez, bár az orosz fél egyértelműen nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett a közelmúltban, amikor még intenzívebbé tette drón- és rakétatámadásait, és ezzel tovább erősödött az ellenséges hangulat” – tette hozzá.
Georgiev beszélt arról is, hogy Bulgária támogatja az újabb szankciókat Oroszországgal szemben, valamint Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
Az egyik lehetséges légi útvonal Moszkvából Budapestre a Fekete-tengeren át vezet Bulgária és Szerbia érintésével. Az ukrajnai háború kitörését követően azonban a bolgár légteret lezárták az orosz repülőgépek előtt. Más lehetséges útvonalak északabbra vannak Fehéroroszország és Lengyelország, illetve a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével.