2p

Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,07 pontos emelkedéssel, 102 968,74 ponton nyitott hétfőn. Negyed órával később viszont már bőven fél százalék fölötti erősödésben járt az index.

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsdén is emelkedés várható kereskedés elején hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. 

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 30 970 forintnál húzódik erős ellenállási szint, míg 30 ezer forintnál támasz. A Richterben most a 200 napos mozgóátlag jelent ellenállást 10 400 forint közelében, míg az 50 napos mozgóátlag támaszt 10 270 forintnál. A Mol a 2750 forintos szint közelében mozog, alatta 2700 forintnál látható támasz, a 30 napos mozgóátlag pedig ellenállást képez 2776 forintnál. Az elemző szerint a Magyar Telekom az 1800 forintos szint alá került, a következő támasz 1770 forintnál látható – írja az MTI.

Friss részvényárfolyamokat a Privátbankár Árfolyamkeresőben talál >>

Ázsia és Nyugat-Európa is erősödött

A vezető ázsiai tőzsdék erősödtek hétfőn. A térségben irányadó tokiói tőzsde Nikkei225 indexe 3,47 százalékos emelkedéssel, 49 235 ponton zárt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 2,46 százalékkal nőtt.

A vezető nyugat-európai tőzsdék is pluszban nyitottak. A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,26 százalékkal, a frankfurti DAX indexe 0,84 százalékkal, a párizsi CAC-40 indexe pedig 0,54 százalékkal erősödött nyitáskor.

Olcsóbb az olaj és a gáz, drágább az arany

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,82 százalékkal) 60,79 dollárra csökkent.

Az arany ára unciánként 0,82 százalékkal (34,65 dollárral) 4247,94 dollárra nőtt.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 0,52 százalékkal csökkent: 1 megawattóra 31,65 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 34,75 eurón, egy éve 39,17 eurón, két éve 45,73 eurón zárt.

A Privátbankár Áfolyamkeresőben a friss árupiaci árfolyamokat is böngészheti >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG