(Fotó: Wikimedia Commons) |
A 2019-es részvénypiaci hozamok nagyon jók voltak, főleg a 2018-as, rosszabb év fényében. Az S&P 500 és az EuroStoxx 50 például közel 30 százalékkal emelkedett. A központi bankok továbbra is meghatározó szerepet játszottak a piacokon, ezen kívül a közel-keleti feszültségek, a Brexit, a kereskedelmi háború mozgatták a tőzsdéket – mondta Charles-Henri Kerkhove, a Fidelity International befektetési igazgatója a cég konferenciáján.
A befektetők rákényszerülnek a kockázatosabb eszközök vásárlására. Egyre magasabb és magasabb kockázatú befektetéseket kell választaniuk a vonzó hozamok eléréséhez. A kötvényhozamok történelmi mélységek közelében vannak, sok esetben negatívak. Egyes mutatók szerint pedig (mint a Shiller CAPE) a részvénypiacok is drágák.
A Fidelity csökkenő előretekintő hozamokat vár a kötvénypiacokon és a részvénypiacokon is a következő öt évben, sőt még 20 év távlatában is. Az öt éves euróinfláció szerintük évi két százalék lehet. Az európai államkötvények hozama várhatóan továbbra is negatív lesz a következő években. A részvényeké viszont, ha nem is akkora, mint az utóbbi években, legalább infláció feletti, évi 3-4 százalék a becslések szerint.
Mindenki gazdaságot élénkítene
A kínai gazdaságélénkítő lépések az egész világgazdaságra pozitív hatással lehetnek. Ez látszik a kínai hitelezés és a nyugati beszerzési menedzserindexek összevetéséből is az utóbbi évekre. Eközben a nyugati központi bankok, köztük az EKB is várhatóan növekedés-ösztönöző politikát folytatnak majd 2020-ban.
Drágák a részvények - a Shiller-féle CAPE mutató (P/E) értéke. |
A 2019-es 0,2 százalék után ez 2020-ban elérheti a GDP 0,3 százalékát az Eurózónában. Az európai növekedést segítheti a feltörekvő piacok növekedésének újbóli felgyorsulása is. A Fed könnyítései is rendszerint pozitívan hatnak a feltörekvő piacokra.
Feltörekvő piaci és kanadai részvényeket vegyenek
Az USA-ban a növekedés csökkenhet, a globális növekedés azonban nőhet. A dollárt ezért túlértékeltnek tartják, és szerintük ebben környezetben gyengülhet. Az amerikai részvényeket a szakember alulsúlyozná, az európai részvényeket szintén. Ehelyett a feltörekvő piaci és kanadai részvényektől, valamint Ázsia tőzsdéitől vár komolyabb felülteljesítést. Az Egyesült Királyság részvénypiacát semlegesen ítéli meg.
A dollár nagyon drága. A grafikon azt mutatja, melyik deviza mennyire alulértékelt a dollárhoz képest. Jobb felé haladva egyre inkább alulértékeltség mutatható ki. A forint nyíllal kiemelve. |
A legtöbb kötvénypiacról is inkább negatív Kerkhove véleménye, kivéve az amerikai inflációkövető kötvényeket és a feltörekvő piacok helyi devizában kibocsátott kamatozó papírjait. Az ázsiai magas hozamú (high yield) kötvényeket is kiemelte a sorból. A lefelé várt dollárral szemben az eurót és a jent preferálják.
Jó választás a bankszektor
A jelenlegi gazdasági ciklus továbbra is az érettség irányába fejlődik tovább, a kockázatok nőnek. A befektetőknek sokszínű, vegyes portfóliót kell kialakítaniuk a Fidelity szerint, és jelentős részben alternatív befektetéseket kell beletenniük. Ilyen a Fidelity Global Multi Asset Income Fund, amely tavaly 12,8, öt év alatt pedig évi 4,9 százalékos hozamot ért el dollárban.
A növekedési részvények közül az amerikai és európai bankszektort emelték ki, ezek infláció elleni védelemként is kiválóak lehetnek. A válogatott növekedési részvényeken, magas hozamú kötvényeken kívül defenzív, azaz válság, piaci esések esetén védelmet nyújtó eszközök tartását is javasolják. Az egyik ilyen a kínai államkötvények csoportja.
Keressük az alternatívákat
Az alternatív befektetések között említették az infrastruktúrával, a megújuló energiával kapcsolatos, a speciális ingatlanpiaci befektetéseket. Ide tartoznak a “katasztrófakötvények” és a különleges hiteltermékek (loans), az árupiacok is. (Az árukról nemrég írtunk itt»»» és itt»»» is.)
Legyünk óvatosak, és szelektáljunk a kockázatok között -foglalta össze a szakember. Keressük a diverzifikációs lehetőségeket. (Kockázatmegosztási, portfólió-színesítési alkalmakat – a szerk.).
Nem lehet magasabb a kamatszint?
Andrea Ianelli kötvénypiaci befektetési igazgató szerint a fix kamatozású kötvények világában 2018-ban a készpénz bizonyult jobbnak (“cash was king”), a kötvénybefektetések nem teljesítettek jól. A 2019-es évben azonban ismét szép hozamokat lehetett elérni kötvényekkel. A kötvényhozamok ugyanis új történelmi mélységekbe süllyedtek (ami az árfolyamuk emelkedésével járt együtt).
Ennek fontos oka volt, hogy a fontosabb jegybankok továbbra is laza politikát folytattak, és kötvényeket vásároltak a piacon. Ha abbahagynák, a piac összeomlana – mondta a szakember. Olyan hatalmas mennyiségű adósság van a rendszerben, hogy nem engedhetünk meg magunknak egy magasabb kamatszintet.
Nyugdíjra gyűjteni márpedig kell
Egy másik oka az alacsony hozamszinteknek, hogy várhatóan nem lesz elég az állami nyugdíj sok országban, hosszú távon kell takarékoskodnunk. Sokan így tesznek, az alacsony kamatok, hozamok ellenére is. A világban 13-14 ezer milliárd dollár körül van ma a negatív hozamú kötvények összértéke.
Idén a központi bankok, a fiskális (költségvetési) politika és a világpolitika (geopolitika) határozhatja meg a kötvénypiacokat a szakember szerint. A központi bankok tovább próbálhatják a gazdaságokat élénkíteni, de kevés eredménnyel. Ezért a kormányokra, azok fiskális politikájára is egyre inkább szükség lehet. A kormányzati költekezés egyik útja a klímavédelem, a környezetvédelem lehet. Ahogy például Németországban már el is fogadtak egy erre szánt nagyobb költségvetési csomagot.
Mérsékeltek a várakozások
Az FLI (Fidelity Leading Indicator) összetett gazdasági index üzleti, menedzserek körében végzett felmérésekből, ipari megrendelésekből, kereskedelmi adatokból, nyersanyagárakból, fogyasztói adatokból és foglalkoztatási statisztikákból készül. Enyhén pozitív jelenleg az értéke, növekedést mutat, de úgy látszik, ennek mértéke korlátozott.
A Fidelity összetett gazdasági indikátora. |
Sokan várják az infláció megugrását 2020-ban, de lehet, hogy ez nem lesz jelentős a Fidelity előrejelzései szerint. (Az USA-ban évi két százalék alatt, az Eurózónában kevéssel egy százalék felett lehet a pénzromlás idén.) A munkanélküliség maradhat történelmi mélységek közelében.
A Fed akkor elvégezte dolgát, és győzelmet aratott? – tette fel a kérdést a kötvénypiaci igazgató. A Fidelity azt várja, hogy az idén az amerikai központi bank nem csinál majd semmit. Ugyanakkor a fejlett világ jegybankjai között egyedül neki van komolyabb mozgástere arra, hogy kamatot csökkentsen. Ezért a cégnél az amerikai államkötvényeket preferálják.
Stabil-e Olaszország?
Az EU-ban a szolgáltató szektor jól teljesít, a gyáripari termelés viszont visszaesett. Fiskális stimulus nélkül nehéz elképzelni, hogy a tíz éves német államkötvény-hozamok visszatérjenek a pozitív tartományba – hangzott el. Jelenleg nincs sok értelme hosszú futamidejű európai államkötvényekbe fektetni. Valamilyen válság esetén csúnya esés jöhet a piacon, nyomás alá kerülhetnek a kötvényárfolyamok.
A német, spanyol, olasz kötvények hozamfelára a német papírok felett alacsonyra süllyedt. Olaszország fontos, nagy súlya van az állampapír-indexekben is. Az olasz BTP kötvények pozitív hozamot biztosítanak, “van bennük érték”, de jelentős kockázatot is hordoznak. Nemsokára regionális választások lesznek, amelyek sokat elárulnak majd az ország stabilitásáról.
Kína a kötvényekben is élen jár?
A közép-kelet-európai jegybankok várhatóan viszonylag “galamblelkűek” maradnak majd, annak ellenére, hogy a térségben nagyon magas a bérnövekedés – mondták el. Kínától további könnyítéseket, stimulusokat várnak, fiskális (költségvetési) területen is.
Történelmi mélységekben vannak a kötvényhozamok, azaz csúcson a kötvényárfolyamok (a képen a tíz éves amerikai államkötvények hozama). |
Komoly, 11-13 százalékos hozamokat lehet elérni az úgynevezett magas hozamú (high yield) kötvényekkel sok régióban, még Európában is. Természetesen jóval magasabb kockázati szint mellett. Különösen vonzónak itt is az ázsiai piacot tartják. A kínai kötvények azért is érdekesek, mert az utóbbi két évben bekerültek a globális kötvénypiaci indexekbe.
Libanontól Zambiáig – és Magyarországig
A feltörekvő kötvénypiacok izgalmasak. Tavaly rengeteg feltörekvő piaci jegybank vágott kamatot, szinte mindegyik jelentősebb. Libanoni, zambiai, argentin kötvényeket pedig a névérték 40-70 százalékán is lehet kapni. Ezen reorganizáció, átstrukturálás előtt álló országok állampapírjai magas kockázat mellett is magas hozamot nyújtanak.
A magyar kötvények hozama ugyan nem túl alacsony, ám ha a devizakockázatot dollárra vagy más devizára fedezik, az pénzbe kerül és csökkenti a hozamot. Eközben a volatilitásuk (árfolyam-ingadozásuk) is magasabb, mint a fejlett piaci kötvényeké. Ennek ellenére sok külföldi befektető ezeket a kötvényeket is alkalmazza portfóliójának színesítésére.
Drága a részvénypiac, de nem véletlenül
Matthew Jennings befektetési igazgató az osztalékrészvények 2020-as kilátásairól beszélt. Az utóbbi tíz évben az S&P 500 index éves szinten 13,5 százalékos hozamot ért el. Ebből 11,3 százalékot tett ki az árfolyam-emelkedés, 2,2 százalékot az osztalékok tettek hozzá. (Az egy részvényre jutó nyereség egyébként 8,9, az árbevétel 3,9 százalékkal nőtt.)
A Fed galamblelkű tavalyi pálfordulása a részvénypiacoknak újabb lendületet adott. A globális részvénypiacok P/E hányadosa a nyereségek különösebb emelkedése nélkül is felment, mintegy 25 százalékkal. Tehát elsősorban a monetáris politika, a kamatvárakozások alakulása emelte meg a részvények értékeltségét, és így árfolyamát.
Stabil maradhat a részvénypiac
Emiatt ezt feltételezik a Fidelitynél, hogy a stabil kamatpolitikával együtt a részvények értékeltsége is a jelenlegi körül marad 2020-ban. Ám a részvénypiacok további száguldása sem túl valószínű. A legolcsóbb értékeltségű részvények a feltörekvő piacokon, a pénzügyi és az árupiaci szektorokban vannak. Ezen papírok P/E hányadosa (árfolyam/nyereség hányadosa) tíz alatti jelenleg.
Megtette dolgát a Fed? Az amerikai irányadó kamatszint vonala. A szürke oszlopok a recessziós időszakokat jelzik. |
A legmagasabb értékeltségűek viszont a tech-szektorban és az ingatlanpiacon harminc feletti P/E-vel bírnak. Számos vonzó értékeltségű részvény van azonban a piacon 10 és 20 közötti P/E-vel is.
Vonzóak az osztalékhozamok
Az MSCI World index osztalékhozama jelenleg 2,5 százalék közelében van, a japán és európai állampapírok hozamai felett 2,5-3,0 százalékkal. Európa vonzó célpont az osztalékhozamokat kereső befektetők számára – hangzott el. Tavaly egyébként az alacsony P/E-jű részvények az év eső felében alulteljesítőek voltak, az év második felében viszont felülteljesítőek. (Osztalékhozamokról nemrég itt írtunk.)
A részvénytársaságok nyereséghányada (“profit margin”-ja) világszerte magas, történelmi csúcsokon van. Ez kockázatot jelent, nem fenntartható ez a profithányad hosszú távon. A nyereségszint tehát sérülékeny – mondta a szakember.
Kockázatok és mellékhatások
A kilencvenes évek elejétől nézve a vállalati nyereségadók szintje nagyot esett, folyamatosan lefelé tartott a legtöbb OECD-országban. Kérdéses az is, hogy ez a folyamat folytatható-e. A szakember szerint ráadásul a pénzügyi eszközök kozmetikázása, kirakatrendezése egyes technikákkal (a “financial engeenering”) szintén szerepet játszik a cégek árfolyam-emelkedésében.
A saját részvények visszavásárlása, akár alacsony kamatozású hitelekből is például növeli az egy részvényre jutó nyereséget. Az alacsony kamatszintet sok amerikai vállalat arra használta ki, hogy drasztikusan növelje a “tőkeáttételt” – például hitelből felvásároljon feltörekvő piaci befektetéseket.
A növekvő piaci eladósodottság azonban növeli a vállalatok sérülékenységét, és kockázatot jelent a magas osztalékra vadászó befektetőknek. “Néhány részvényt jobb, ha a polcon hagyunk bevásárláskor” – hangzott el. Pozitív példaként a Diaego prémium italgyártót említették. Negatív példa a Kraft Heinz élelmiszer-forgalmazó, amelynek részvénye az utóbbi években 61 százalékkal esett.
Figyeljünk a megatrendekre Al-Hilal István, a Fidelity magyarországi és romániai értékesítési igazgatója szerint hasznos a megatrendekre – a hosszú távú, nagy változást eredményező folyamatokra – figyelniük a befektetőknek. Például a világ lakosságának 70 százaléka fog városokban élni 2050-re. Ivóvíz-ellátásra és megfelelő hulladék-kezelésre mindig is szükség lesz. Az FF – Sustainable Water & Waste Fund ezekre a befektetésekre specializálódott. A demográfiai kihívások erősek, például Magyarországon, más országokhoz hasonlóan a 100 dolgozóra jutó 65 éven felüliek száma nagyot fog nőni. Az 1980-as 20-ról 2020-ra 30-ra nő, 2060-ban pedig 58 lesz. Sok helyen egész iparág nő a nyugdíjasok köré. Erre a témára koncentrál az FF – Global Demography Fund. Az új digitális technikákat, mint a felhő-szolgáltatások, az állandó online elérés (“hiper-konnektivitás”) pedig az FF – Global Technology Fund alappal lehet követni. Sokan binárisan gondolkodnak, vagy sokat vásárolnak valamiből, vagy semennyit. A Fidelity a vegyes portfóliók közül segít kiválasztani a legmegfelelőbbet modellportfóliók segítségével. A megfelelő volatilitás, kockázati szint kialakításán keresztül. Magyarország súlya 0,04 százalék alatti a globális és 0,3 százalék körüli a feltörekvő országok részvénypiacán. Ezért is nagyon fontos, hogy globálisan gondolkodjunk, és a nemzetközi piacokon is fektessünk be, diverzifikáljunk – hangzott el. A nagy nemzetközi alapkezelőknek ebben van nagy gyakorlatuk.
|