8p
A részvények már 11 éve mennek fel, de olcsók-e az árupiaci termékek vagy sem? Alacsony kamatok és stabil infláció esetén elvileg ezek is jó védelmet jelenthetnének. A palládium idén is történelmi csúcsot állított be, az olaj, a földgáz, a kávé, a narancslé viszont több éves mélységek közelében jár. A mérleg inkább az olcsóság felé billen, de sok a buktató.
Gáznyomásmérő az O&GD Central Kft. gyűjtőállomásán. MTI Fotó: Mészáros János (illusztráció)

Amikor történelmi magasságokba érnek a főbb tőzsdeindexek, azt a legtöbb rádió, televízió bemondja. Bárki tudhatja, hogy a részvényárfolyamok magasan állnak, egyre feljebb araszoltak az utóbbi közel 11 évben, a Lehman-válság utáni mélypontoktól kezdve.

De ki tudja, hogy mit csinálnak az árupiacok? Olcsók? Drágák? Jobbára senki, még a szakemberek sem feltétlenül. Míg a tőzsdeindexeknél legalább az irány, a trend megegyezik a legtöbb országban, az árupiaci termékek egymástól nagyon eltérően tudnak mozogni. Most is van, amelyik éppen történelmi csúcs közelében jár (palládium), mások több éves mélypontokat ütöttek mostanában (amerikai földgáz).

A CRB (Commodities Research Bureau) indexe szerint az árupiacok nagy átlagban meglehetősen alacsony árszinten mozognak. Az index értéke tíz év alatt 36,5, öt év alatt 22,7, az utóbbi 12 hónapban pedig 5,2 százalékkal süllyedt. A mutató emelkedése a kilencvenes évek első fele óta egyes kimutatások szerint mintegy 50 százalékos, mások szerint több mint 100 százalék, valószínűleg attól függően, melyik dátum a kiindulópont. (Azóta a dollár inflációja számításunk szerint mintegy 75 százalék lehetett.)

64 százalékra a csúcstól

A mutató jelenleg 170 pont, de a válság előtt, a 2008 elején volt 470 pont is. Most tehát 64 százalékkal van lejjebb. Persze azt sem árt megfigyelni, mi van az indexben – nagyrészt energia és agrártermékek, kisebb részt ipari fémek és nemesfémek. A kőolaj ára meglehetősen alacsony jelenleg, az agrárárak is nyomottak.

A CRB árupiaci index (Stooq.com), új nevén Thomson Reuters/CoreCommodity CRB Index

Az ipari fémek után sem kapkodnak annyira a gazdasági növekedés lassulásának árnyékában. Talán csak a nemesfémek teljesítenek mostanában tűrhetően, de ezek súlya kicsi az indexben.

A Thomson Reuters/CoreCommodity CRB Index összetétele 
2019. december 31. (Refinitiv.com)

Sok a buktató

Az árupiacok tehát olcsónak tűnnek, bár mielőtt valaki emiatt vásárlásokba kezdene, nem árt alaposan felkészülnie. Számtalan buktató van ugyanis. A vételeket a contango jelensége drágítja meg, az eladásokat (a shortolást) a backwardation. (Ezt korábban itt»»» és itt»»» magyaráztuk el.)

Sok termék szezonális és emiatt nagy az árkülönbség különböző lejárati hónapok között. Hiába olcsó például a legközelebbi határidő: ha nemsokára már ki is fut, valószínűleg feleslegesen vettük meg.

Gödörben az amerikai földgáz

Az amerikai földgáz olcsósága nincsen ugyan közvetlen hatással az európai fogyasztói árakra, de áttételesen és hosszú távon lehet köze hozzá. Amióta mindkét kontinensen építettek földgáz-cseppfolyósító és visszaalakító állomásokat, kikötőket, azóta az olcsó amerikai gáz eljut Európába is. Tavaly az európai gáz is nagyot esett. (Erről itt írtunk, Magyarország földgázdilemmáiról pedig itt.)

Márpedig az amerikai gáz most nagyon olcsó, a fűtési szezon ellenére négy éves mélypont közelében jár. Utoljára 2016 elején volt ilyen alacsony, amikor az olaj is emlékezetes, 30 dollár alatti gödörbe ért. (Valamint más nyersanyagok és a részvénypiacok is csúnya korrekciót mutattak be.) Azóta nem volt két dollár alatt a gáz, de a napokban 1,8-nál ért el mélypontot, pénteken pedig 1,85 volt.

Erősen időjárásfüggő árfolyam

Az amerikai földgáz ára rövidebb távon, főleg télen erősen időjárásfüggő. Az Investing.com cikke szerint bár idén januárban még meglehetősen hideg volt, a következő hetekre meglehetősen enyhe időjárást jeleznek előre az USA-ban. A tavasz korán érkezhet. Így egyes elemzők már 1,6 dolláros gázárat vetítenek előre, ami már a 2016 eleji mélypontok alatt lenne.

Az amerikai földgáz (narancs), a WTI olaj (kék vonal) és a Brent olaj (zöld) öt évre. (Tradingview.com)

Megjegyezzük azonban hogy a meteorológusok általában egy-két hétnél tovább nem tudnak pontos előrejelzéseket adni. Így az is elképzelhető, hogy változni fog a széljárás és a gáz ára megugrik.

Sok gáz van a tározókban

Normál esetben tehát télen a fűtési szezonban felmennek, később visszaesnek a szabadpiaci gázárak. Bár nyáron a klímaberendezések energiaigénye is plusz keresletet generálhat, ha különösen nagyon meleg van.

De másfajta problémák is vannak az időjáráson kívül. A gáz kitermelése is rekordmagasság közelében áll. Az amerikai tárolókban lévő gáz mennyisége meghaladja az ötéves átlagot és az egy évvel korábbi szintet is. Alighanem az olcsó olaj sem tesz jót a gázárnak. Bár a két termék közötti átjárás, helyettesítési hatás korlátozott, de azért van.

30 éve nem volt ilyen január

Ami az olajat illeti, az Oilprice.com szerint 30 éve nem estek akkorát az olajárak egyik januárban sem, mint most. Körülbelül 15 százalék volt a havi veszteség, ami utoljára 1991-ben fordult elő. A fő ok a koronavírus, amely visszavetette a gazdasági növekedésre és ezzel a nyersanyagkeresletre vonatkozó várakozásokat.

Persze nem árt tudni, hogy volt honnét esni, hiszen decemberben a fekete arany ára elég sokat emelkedett. (Nem kis részben az OPEC erőfeszítéseinek hatására.) Az idei több hetes folyamatos esés pedig már a vírus elterjedése előtt megindult. Ám miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, az olajár esése újabb lendületet kapott pénteken. Este közel két százalékos mínuszban volt a WTI és a Brent egyaránt.

Lezárt határátkelők, félreállított buszok

Sok légitársaság felfüggesztette a Kínába indított járatait, mások csökkentették a gépek számát. Több környező ország buszjáratokat törölt vagy határátkelőhelyeket zárt le. Sok elemző azt számolgatja, hogy az olajár 50 dollár alá fog-e zuhanni. A WTI pénteken 51, a Brent 56 dollár felett volt egy kicsivel.

Ez a téli időszak egyébként szezonálisan is mindig gyenge az olaj és a belőle készült termékek számára. Hiszen ilyenkor sokkal kevesebben merészkednek ki az utakra. A WTI olaj egyébként tavaly januárban járt utoljára 50 dollár alatt.

A búza és a kukorica frontja

Ami az agrártermékeket illeti, a magyar termelők szempontjából is nagyon fontos búza és kukorica a pár évvel korábbi állapottól eltérően most nem tűnik olcsónak. Az amerikai árutőzsdén a búza négy éves csúcsai közelében mozog. A kukorica is legalább jó közepes áron forog. Egyébként mindkettő erősen szezonális, áruk általában aratás előtt, a tavasz végén-nyár elején szokott magasra szökni.

Az amerikai kukorica (narancs), és a búza (zöld) árfolyama öt évre. (Tradingview.com)

Persze kivételek is bőven vannak, sok mindentől függ még az ár, az időjárási előrejelzésektől, a tényleges vetésterületről szóló statisztikáktól, váratlan keresleti tényezőktől.

Jó év után stagnálnak a nemesfémek

A nemesfémeknek jó évük volt tavaly, aminek számos oka lehet. A jegybankok aranyvásárlásai, a tőzsdei részvényárfolyamokkal kapcsolatos félelmek erősödése, politikai kockázatok. (Néhány tényezőről itt írtunk.) A legfontosabb azonban alighanem az volt, hogy az év első felében több nagy nemzetközi jegybank is lazább irányba fordította a monetáris politika szekerét. A magasabb kamat köztudottan a nemesfémek ellensége, az alacsony a barátja.

A palládium (pirossal), az arany (narancs), az ezüst (szürke) és a platina (zöldeskék) öt évre. (Tradingview.com)

Az arany 19, a palládium 60, az ezüst 15, a platina 22 százalékkal drágult tavaly. A palládium már három egymást követő évben volt a legnagyobbat emelkedő árupiaci termék a Visual Capitalist ábrája szerint. Januárban az arany és az ezüst inkább stagnáltak, épphogy tartották magukat.

Növekedés és kamatszint

A szinte csak autók katalizátoraiban használt palládium először új rekordokat döntött az idén is, majd a vírusveszély miatt megtorpant. A szintén főleg ipari fémként vásárolt platina is visszaesett kissé. Ezek számára az lehet a nagy kérdés, mennyire lesz erős az idén a világgazdaság, főleg Kína és az USA növekedése. A másik két nemesfémet pedig talán a kamatvárakozások mozgathatják leginkább, persze sok egyéb tényező mellett.

Más fontosabb és egzotikusabb árupiaci termékekről itt írunk: Mit mond Dr. Réz a gazdaságról? Történelmi mélységekben több termék ára

Főbb források: Investopedia, Investing.com, Stooq.com, Tradingeconomics, Visual Capitalist, Oilprice.com, Oilprice.com

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Most azt érdemes megnézni, mennyit kell fizetni a dollárért!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:04
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ilyet is ritkán látni a parketten!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 18:09
Sem a részvényindex, sem a blue chipek ára nem mozdult számottevően a pénteki kereskedési nap zárására.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, vámháborús veszély Nyugat-Európában
Eidenpenz József | 2024. december 20. 12:37
Nagyot esnek az európai indexek, amiben szerepe lehet annak, hogy Donald Trump vámokkal fenyegette meg az EU-t, de az USA-ban is a rossz kezdés valószínű. Két napja esnek a kriptovaluták, a bitcoin 95 ezer dollár alá süllyedt. A forint viszont megnyugodott és a BUX is pluszban töltötte a délelőttöt. Vásárolnak a nagykutyák.
Részvény / Deviza / Áru Pofozgassa meg az arcát, mielőtt megnézi, mit csinált a forint!
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 07:39
Itt vannak a péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas órákon van túl a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 18:31
Csütörtökön a forint gyengült a főbb devizákkal szemben a kora reggeli árfolyamához képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mi történt a budapesti parketten!
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 578,17 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 78 665,14 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan
Csabai Károly | 2024. december 19. 12:22
Rossz passzban kezdték a csütörtököt a pénz- és tőkepiacok, szinte alig találni olyan eszközt, amely az általános rossz hangulattal képes dacolni. Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont lehúzták, másfél nap alatt öt egységet veszített. Rajta kívül csak a bitcoin tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Még nagyobbat harapott az Unicredit
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 11:39
Az olasz bank összesen majdnem 30 százalékos részvénypakettet szeretne a Commerzbankban. 
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Buksza blog | 2024. december 19. 07:49
Meglepő fordulatot tapasztalnak az áruházláncok az Egyesült Királyságban. Az utóbbi időben egyre többen fizetnek készpénzzel, nem csupán a „nosztalgiázó” idősek, hanem a fiatalok is.
Részvény / Deviza / Áru Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 06:41
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG