9p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Van néhány jó eredmény, de alapvetően rosszul viselték a hazai abszolút hozamú alapok a tavalyi, elégé viharos évet. Olyannyira, hogy az átlagos hozamuk enyhén negatív lett és csak kevesebb mint felük érte utol az egy éves lakossági állampapírt. Az eddigi három slágerbefektetésük már nem menő?
(Fotó: 123rf.com)

Mínusz 0,9 százalék – egy átlagos abszolút hozamú alap ennyi hozamot ért el tavaly, ha az alapok méretével nem súlyozunk. A forintban jegyzett alapoknál kicsit jobb a helyzet, ott pozitív, 0,2 százalékos az eredmény, az euróban jegyzetteké viszont sokkal rosszabb, mínusz 6,4 százalék.

E nagy különbség az euró tavalyi gyengülése miatt lehetett, hiszen 8,2 százalékkal esett az EUR/USD keresztárfolyam, de jenből is 9,5 százalékkal kellett kevesebbet adni egy euróért (ennyivel esett az EUR/JPY).

Ennyien vitték át a lécet

Mindössze két alap három befektetésijegy-sorozata ért el két számjegyű nyereséget, viszont 51 sorozat nyereséges lett, és csak 31 veszteséges. Sajna a veszteségesek közül többen, egy tucatnyian értek el nagyobb, két számjegyű mínuszos hozamot, a nyereségesek közül viszont sokan csak egy szerényebbnek vagy középszerűnek nevezhető, 3-5 százalékos eredményt. (Táblázat a cikk végén.)

Mitől abszolút az abszolút hozamú alap?

Az abszolút hozamú alapok talán a legváltozatosabb, legizgalmasabb alapfajtát jelentik, amelyek sokféle befektetést, spekulációt végezhetnek, némelyiküknél egyáltalán nincs megkötés a jogszabályokhoz képest. Rendszerint különböző kötvényekre, részvényekre, devizákra, kamatokra, más alapokra különböző országokban, kontinenseken, iparágakban egyaránt fogadhatnak.

Az a lényeg, hogy túlteljesítsék az állampapír-hozamot, mindegy, hogy hogyan. (A definíció szerint „tőkepiaci környezettől független pozitív hozam elérésére törekednek, és kiinduló pontként a kockázatmentes hozam meghaladását tekintik”.) A jó szándék azonban nem mindig bizonyul kivitelezhetőnek.

Sok különbség lehet közöttük a befektetési politikájukban, például korlátozhatják tevékenységüket csak kötvényjellegű befektetésekre, vagy behatárolhatják a kockázatvállalás mértékét.

2014 legvégén-2015 legelején 2,5 százalék volt az egy éves lakossági állampapírok (Kamatozó Kincstárjegy) hozama, ezt tekinthetjük a kisbefektetők szemszögéből irányadónak. Ezt a 68 forintos sorozatból 30-nak sikerült túlszárnyalni, vagyis kicsivel kevesebb, mint felének.

A kibic elmondja

A kibicnek persze könnyű: bár a tőkepiacok lételeme az ármozgás, tavaly szinte csak a bizonytalanság volt a biztos a piacokon. Tavasszal csúcsra értek a részvénypiacok, majd augusztusban minipánik volt, jöttek esések szeptember végén-októberben is. Nyáron kipukkadt a kínai lufi és majdnem csődbe ment Görögország, majd jött a Volkswagen-botrány és a menekültválság. A novemberi Mikulás-rally hamar kifulladt, és a mostani januári zuhanás mutatja, hogy decemberben sem volt jó ötlet bevásárolni.

A magyar államkötvények évekig nagyon szép eredményt értek el a folyamatos hozamcsökkentésnek köszönhetően, az utóbbi egy évben azonban a MAX államkötvény-index már csak 4,5 százalékot hozott. Nyugat-európai állampapírokba feltehetően kevesen mertek fektetni a minihozamok miatt, a feltörekvő piaci papírok rizikói pedig a devizakockázatok miatt hatalmasak.

Gyilkos árupiacok és a svájci

Az árupiacokra menni pedig, legalábbis vevőként (long pozícióban), általában kész öngyilkosságnak bizonyult tavaly, az olajzuhanáson túl sok más termék ára is nagyot esett. A devizapiacok sem kiszámíthatóságukról híresek, az év eleji svájcifrank-katasztrófa több magyar alapnak okozott károkat, bár a legnagyobb vesztes, az OTP Supra azóta sokat behozott a veszteségből, távolról sem lett utolsó. (Lásd a táblázatot.)

Természetesen az alapoknak költségei is vannak, évi másfél-két százalék jellemzően (lásd itt és itt), így az alapkezelők valójában nagy átlagban pozitív vagyonkezelési eredményt értek el. Forintban valahol két százalék közelében. Ez persze a befektetőket nem vigasztalja, ők az állampapírokét meghaladó nettó hozamért veszik a befektetési jegyeket.

A hosszabb távú helyzet

Az alapkezelők most biztosan azt mondják, és joggal, hogy ezeket az alapokat nem egy évre, hanem hosszabb, általában minimum 4-5 évre ajánlják. Ezért ahol van olyan, mellétettük a 3 és 5 éves hozamokat is. Vannak pozitív példák, ahol a hosszú távú hozam sokkal jobb, és vannak negatív példák is, meg sok olyan alap, amelynek még nincsen három éves múltja.

Alapkezelőkkel beszélgetve tavaly úgy tűnt, hogy a legtöbb abszolút hozamú alap az utóbbi években főleg három dolgon tudott sokat keresni: a kötvényhozamok, főleg a magyar hozamok esésén (a kötvények áremelkedésén); a forint fokozatos gyengülésén; valamint az olcsón vásárolt magyar devizás vállalati kötvényeken (Mol, OTP, Richter). Ezek a lehetőségek mára eléggé beszűkülhettek, meglátjuk, mi lesz a következő évek slágere.

Abszolút hozamú alapok hozama, 2015. 12. 31-éig
Nr. Alap neve Alapkezelő Földrajzi Deviza 1 éves 3 éves 5 éves
kitettség hozam hozam hozam
Forintban jegyzett abszolút hozamú alapok
1 OTP Trend Alap B OTP Globális HUF 16,0% 24,9%
2 OTP Trend Alap A OTP Globális HUF 14,3% 23,1%
3 Citadella Származtatott Concorde Globális HUF 14,0% 12,5% 10,3%
4 Platina Alfa Concorde Globális HUF 8,4% 10,7% 11,6%
5 Superposition Származtatott Concorde Globális HUF 7,2%
6 OTP Új Európa Alap A OTP Globális HUF 6,7% 5,3% 1,4%
7 Concorde Rubicon Concorde Globális HUF 6,6% 15,9% 13,4%
8 Diófa WM-2 Részalap Diófa Hazai HUF 6,5%
9 Platina Béta Concorde Globális HUF 6,3% 7,7% 7,9%
10 Platina Pí Concorde Globális HUF 5,9% 9,1% 10,9%
11 Generali Spirit Generali Globális HUF 5,4% 0,3% -1,8%
12 AEGON Alfa R Aegon Globális HUF 4,9%
13 Diófa WM-3 Részalap Diófa Hazai HUF 4,9%
14 Concorde Columbus Concorde Globális HUF 4,6% 10,8% 10,3%
15 Concorde PB2 Concorde Globális HUF 4,3% 5,7% 6,3%
16 AEGON Alfa Aegon Globális HUF 4,3% 6,9% 6,5%
17 OTP Abszolút Hozam B OTP Globális HUF 4,3% 9,0% 6,2%
18 Platina Pí B Concorde Globális HUF 4,2% 7,5%
19 Equilor Pillars Származtatott Equilor Hazai HUF 4,0% 4,9%
20 Prémium 1 Concorde Globális HUF 4,0% 5,7%
21 MKB Aktív Alfa Alap MKB Globális HUF 3,8%
22 Budapest Kontroll Alap A Budapest Globális HUF 3,8% 0,4% 2,0%
23 Budapest Kontroll Alap U Budapest Globális HUF 3,8%
24 Concorde Hold Concorde Globális HUF 3,7% 7,1%
25 MKB PB TOP Alap MKB Globális HUF 3,6%
26 Diófa WM-1 Részalap Diófa Hazai HUF 3,4%
27 AEGON MoneyMaxx R Aegon Globális HUF 3,3%
28 OTP Abszolút Hozam A OTP Globális HUF 3,2% 8,0% 5,2%
29 Generali IPO Generali Globális HUF 3,0% 8,3% 0,7%
30 AEGON MoneyMaxx Aegon Globális HUF 2,6% 4,6% 6,2%
31 Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapja I Aberdeen Globális HUF 2,5% 4,8% 2,5%
32 Budapest Paradigma Alap Budapest Globális HUF 2,4%
33 Raiffeisen Index Prémium Raiffeisen Globális HUF 2,1% 2,9% 2,8%
34 Erste DPM Globális Részvény Alapok Alapja Erste Globális HUF 2,0% 8,0% 4,8%
35 Platina Gamma Concorde Globális HUF 2,0% 11,3% 10,4%
36 Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapja B Aberdeen Globális HUF 1,7% 4,0% 1,7%
37 Prémium 2 Concorde Globális HUF 1,6% 3,9%
38 Allianz Abszolút Hozamú Allianz Hazai HUF 1,4% 2,9% 5,0%
39 Budapest Bonus Alapok Alapja Budapest Hazai HUF 1,3%
40 Pioneer Regatta Származtatott Alap I Pioneer Globális HUF 0,7%
41 OTP Prémium Származtatott OTP Globális HUF 0,5% 3,7%
42 AEGON Smart Money Aegon Globális HUF 0,5% 3,8% 5,8%
43 Generali Infrastrukturális Generali Globális HUF 0,4% 2,3% 0,5%
44 Equilor Primus Fund of Funds Equilor Globális HUF 0,4% 4,6%
45 Generali Greenergy Generali Globális HUF 0,1% -3,6% -8,6%
46 Erste Abszolút Hozamú Alternatív Alapok Alapja Erste Hazai HUF 0,0% 2,5% 1,1%
47 Pioneer Regatta Származtatott Alap A Pioneer Globális HUF -0,2% 3,4%
48 Raiffeisen Hozam Prémium Raiffeisen HUF -0,6% 0,2% 3,3%
49 Takarék FHB Abszolút Hozamú Diófa Globális HUF -0,7% 2,5% 3,3%
50 Pioneer Cirkáló Származtatott Alap I Pioneer Globális HUF -1,2%
51 Concorde VM Concorde Globális HUF -1,4% 2,8% 4,7%
52 Erste DPM Alternatív Alapok Alapja Erste Globális HUF -1,6% 2,2% 2,3%
53 Raiffeisen Pannonia Raiffeisen Hazai HUF -1,6% 3,0% 0,9%
54 Pioneer Cirkáló Származtatott Alap A Pioneer Globális HUF -2,0% 2,3%
55 Pioneer Katamarán Származtatott I Pioneer Globális HUF -2,5%
56 Pioneer Flotta Alapok Alapja A Pioneer Globális HUF -2,7%
57 Pioneer Katamarán Származtatott A Pioneer Globális HUF -3,5%
58 Equilor Afrika Alap Equilor Hazai HUF -4,5% 1,5%
59 Platina Delta Concorde Globális HUF -5,1% -4,2% -4,8%
60 Platina Delta B Concorde Globális HUF -6,3% -5,4%
61 OTP Supra OTP Globális HUF -6,4% 3,1% 11,9%
62 AEGON Panoráma I (HUF) Aegon Globális HUF -11,1%
63 AEGON Panoráma A (HUF) Aegon Globális HUF -11,9%
64 DIALÓG Octopus Dialóg Globális HUF -13,0% -1,5% -0,4%
65 OTP EMDA OTP Egyéb feltörekvő HUF -13,2% 0,2% 6,9%
66 Sovereign PB Származtatott Dialóg Globális HUF -24,8% -8,9% -3,8%
67 Nyilasi 2015 Concorde Globális HUF -26,0% -24,6% -15,4%
68 OTP G10 Euró A OTP Fejlett piaci HUF -35,4% -8,5% -0,6%
Euróban jegyzett abszolút hozamú alapok
1 OTP Új Európa Alap B OTP Globális EUR 7,3% 2,8%
2 OTP Új-Európa Euró Alapba Fektető OTP Globális EUR 5,2%
3 OTP Abszolút Hozam Euró Alapba Fektető OTP Globális EUR 2,0%
4 Raiffeisen Rajna Raiffeisen Globális EUR -2,5% -0,1% -0,9%
5 Concorde-VM Euro Concorde Globális EUR -3,0% 0,1% 1,3%
6 OTP Supra Euró Alapba Fektető OTP Globális EUR -6,4%
7 DIALÓG EURÓ Származtatott Dialóg Globális EUR -6,7% -0,1% 1,8%
8 DIALÓG Octopus EUR Dialóg Globális EUR -11,8%
9 AEGON Panoráma E Aegon Globális EUR -13,1%
10 OTP G10 Euró B OTP Fejlett piaci EUR -35,0% -10,7%
Egyéb devizában jegyzett abszolút hozamú alapok
1 AEGON Alfa B Aegon Globális PLN 4,6% 7,2% 6,3%
2 AEGON MoneyMaxx P Aegon Globális PLN 2,8%
3 AEGON Panoráma U Aegon Globális USD -13,0%
4 DIALÓG USD Származtatott Dialóg Globális USD -16,1%
(Forrás: Bamosz-adatbázis)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18710 18710 19000 -0,40% 0 0 5 851 887 205 HUF 2024-10-22 17:05:12
MOL 2632 2632 2658 -0,90% 0 0 751 503 798 HUF 2024-10-22 17:05:25
MTELEKOM 1088 1078 1088 +0,37% 0 0 312 992 242 HUF 2024-10-22 17:05:18
RICHTER 10920 10850 11020 +0,65% 0 0 1 285 518 670 HUF 2024-10-22 17:05:05
OPUS 514 512 517 0,00% 0 0 58 594 880 HUF 2024-10-22 17:09:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
Befektetési alapok A Gránit Alapkezelő bérlakásparkot indít
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 13. 18:45
A Grandit Homes bérlakásként hasznosítja a 110 lakásos újépítésű lakópark ingatlanjait.
Befektetési alapok Klímaváltozás, elhízás, öregedő társadalmak - tudta, hogy ezekkel pénzt is kereshet?
Izsó Márton - Litván Dániel | 2024. július 15. 19:22
Mik az azok a megatrendek? Például azok, hogy a klímaváltozás zajlik, a nyugati világban pedig egyre több idős, illetve egyre több elhízott ember lesz. És létezik olyan befektetési alap, amellyel ezeket a trendeket kihasználva pénzt is kereshetünk. A Klasszis Podcast adásában Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő részvényportfólió-menedzserével Litván Dániel beszélgetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG