2p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 11-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,25 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel, 44 809,64 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: mínuszban zárt a BUX, de ezzel is felülteljesítette a nyugat-európai indexeket.

Árfolyam

Az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése után elromlott a hangulat; a bank agresszívabb kamatemeléseket jelzett, mint amire a piac korábban számított, ez elvette a kedvet a részvényvásárlástól - fejtette ki a szakértő.

A vezető hazai részvényeket érintő hírek nem érkeztek. A Richter és a Magyar Telekom irányt keresett, a BUX-ot a Mol és az OTP húzta le, a forgalom ugyanakkor alacsony volt a magyar tőzsdén - tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,29 százalékkal 2608 forintra csökkent, 905,6 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,54 százalékkal 10 200 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,47 százalékkal 344 forintra erősödött, forgalma 178,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8920 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 24800 23900 24810 +2,86% 0 0 12 310 533 100 HUF 2025-03-06 17:14:36
MOL 2864 2784 2880 +0,92% 0 0 2 988 329 724 HUF 2025-03-06 17:06:40
MTELEKOM 1670 1650 1700 -1,76% 0 0 863 285 506 HUF 2025-03-06 17:13:07
RICHTER 10850 10660 10940 +0,28% 0 0 2 885 331 470 HUF 2025-03-06 17:05:30
OPUS 591 577 595 -0,51% 0 0 127 696 281 HUF 2025-03-06 17:05:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kenguru üzemmódban a tőzsdék, 400 fölé ugrott az euró
Eidenpenz József | 2025. március 6. 12:43
Vám-nemvám-vám-nemvám, le-fel-le-fel – valahogy így néz ki a tőzsdék és a kriptovaluták mozgása az utóbbi időben. Csütörtökön újra az esések dominálnak, pedig szerdán még rekord is dőlt. A forint is gyengébb lett, amiben hazai adatoknak is lehetett szerepe. Új autót, új laptopot és új modemet jelentettek be piacvezető gyártók.
Részvény / Deviza / Áru Érdekes tánclépéseket lejt a forint
Privátbankár.hu | 2025. március 6. 07:51
Kettőt előre, egyet hátra? Itt vannak a csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Az eurót lenyomta a forint, a dollárt pedig miszlikbe is szaggatta
Privátbankár.hu | 2025. március 5. 19:04
Az euró simán 400 forint alatt maradt, a dollár pedig egy nap alatt 6 forinttal lett olcsóbb – ahogy a svájci frank is.
Részvény / Deviza / Áru Kaszálhattak az OTP-részvényesek – kirobbanó jókedv a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. március 5. 18:25
Az egyébként is kedvező nemzetközi hangulatban nagyot ment az OTP vezérletével a magyar tőzsde szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Elakad a lélegzete, ha meglátja, mit csinál a forint és az OTP
Csabai Károly | 2025. március 5. 12:13
A dollár gyengülését meglovagolva a hazai fizetőeszköz az euróval szemben már a 398-as szint alá is benézett, míg a kiváló nemzetközi tőzsdei hangulatban a legnagyobb hazai bank részvénye közel 3 százalékkal erősödött a szerda délelőtti kereskedésben. Felfelé tartanak a nemesfémek és a kriptoeszközök jegyzései is, ellenben az energiaárak csökkenőben vannak.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2025. március 5. 07:32
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Könnyű megszoknunk azt a látványt, amit a forint euróval szembeni árfolyama nyújt
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 19:40
A hazai fizetőeszköz kedden is a 400-as szint alatt zárt. De a dollárral szemben még nagyobbat ment.
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsdére is rátelepedett a depresszió
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 18:59
A vámháború nem kerülte meg a Budapesti Értéktőzsdét sem, a hangulatot pedig annyira lenyomta, hogy csak a Magyar Telekom tudta magát tartani valamennyire, de még így sem kerülte el a csökkenést.
Részvény / Deviza / Áru Innen lehet nagyon nagyot esni, de még lehet feljebb is menni
Buksza blog | 2025. március 4. 15:04
Az aranybefektetés kínálhat védelmet a kiszámíthatatlanság ellen, ám természetesen nem lehet tudni, hogy a jelenlegi drágulás pontosan hol áll meg. Nem előreláthatóak ugyanis azok az okok, amelyek hajtják fel az árat.
Részvény / Deviza / Áru Vámháború után devizaháború jön? Ez végre jót tehet a forintnak
Eidenpenz József | 2025. március 4. 12:36
Mintha nem lenne elég a vámháború, ami magasabb inflációt és alacsonyabb növekedést hozhat, most még a devizáknál is újabb frontot nyitott az amerikai elnök. Ez viszont erősítheti az eurót és vele a forintot is. Nem voltak meggyőzőek a magyar gyorsjelentések. Három dolog is lefelé húzza az olajat. Sok hónapos mélyponton az éter, pedig sorra megszüntetik a kriptós cégek elleni eljárásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG