3p

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.

Az Amixa Holding Nyrt. közgyűlésének döntése mérföldkő a társaság tőkepiaci történetében. A határozat értelmében a vállalat a 2025. üzleti év nyeresége, valamint a rendelkezésre álló eredménytartalék felhasználásával összesen 390 182 940 forint osztalékot fizet ki a részvényeseinek.

Több mint 390 millió forintot fizetnek ki
Több mint 390 millió forintot fizetnek ki
Fotó: Amixa Holding

A mostani osztalékfizetés nemcsak eredményfelosztási döntés, hanem az Amixa befektetői értékajánlatának látványos megerősítése. A társaság ezzel világossá teszi: a növekedésből származó eredményeket nem kizárólag a portfólió további építésére, hanem közvetlen részvényesi hozam biztosítására is kész felhasználni. A részvényesi kifizetés mögött stabil pénzügyi alap áll. Az Amixa 2025-re vonatkozó éves egyedi eredménykimutatása szerint a társaság teljes átfogó eredménye 258,7 millió forinton zárt, miközben a vállalatcsoport 396,4 millió forint konszolidált nettó profitot ért el. Az adatok alapján a holding portfóliója számottevő eredménytermelő képességet alakított ki, amely már a részvényesi javadalmazásban is megmutatkozik.

Ebben meghatározó szerepe van a Foodnet Zrt.-nek, amely 2024. január 30-án került az Amixa vállalatcsoportjába. A Foodnet integrációja stratégiai szempontból új minőséget hozott a holding működésébe: a társaság stabil piaci jelenléttel, erős partnerhálózattal és kiszámítható eredménytermelő képességgel járul hozzá az Amixa teljesítményéhez. A leányvállalat már az akvizíciót követő időszakban 300 millió forint osztalékot fizetett az anyavállalatnak.

„A Foodnet-akvizíció rövid idő alatt igazolta stratégiai várakozásainkat a szinergiát illetően: a társaság stabil eredménytermelő képessége mostanra nemcsak a vállalatcsoport teljesítményében, hanem a részvényesek számára közvetlenül érzékelhető osztalékfizetésben is megjelenik. Kiemelten fontos számunkra, hogy a növekedés eredményeiből részvényeseink is részesüljenek.” – osztotta meg Prutkay Zoltán, az Amixa Holding igazgatótanácsának elnöke.

A Foodnet Magyarország egyik meghatározó élelmiszer-importőre és -disztribútora. A 2009-ben alapított társaság több ismert nemzetközi márka, köztük a Müller, a Starbucks, az Arla és a Lurpak, kizárólagos magyarországi forgalmazója. Működése a márkaképviselet mellett száraz, hűtött és fagyasztott termékek logisztikai kiszolgálására is kiterjed, ügyfélköre pedig lefedi a hazai kiskereskedelem számos meghatározó szereplőjét, köztük az Auchan, a Spar, a Lidl, a Tesco, a DM és a Rossmann hálózatait is.

A Foodnet teljesítményre gyakorolt hatása a következő időszakban tovább erősödhet. A beszámolási időszakot követően, 2026. április 8-án a társaság 420 millió forint osztalék kifizetéséről döntött az Amixa javára. Ezt a Hunorganic Kft.-től származó további 20 millió forintos osztalékbevétel egészíti ki, így az Amixa osztalékbevétele éves összevetésben közel 47 százalékkal emelkedhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG