2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 198,23 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel 79 973,37 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az alacsony forgalmat azzal magyarázta, hogy a belföldi részvénypiac lendülete még nem tért vissza a megszokott szintre. Czibere Ákos szerint visszafogott befektetői érdeklődésre utal az is, hogy a BUX emelkedése elmarad az európai átlagtól. Nemzetközi szinten egyelőre jól alakul a tőzsdei hangulat, a nyugati indexek jelentős növekedéssel zárták a hét első kereskedési napját – tette hozzá a szakértő.

Ma csak az OTP részvényei csökkentek
Ma csak az OTP részvényei csökkentek
Fotó: Depositphotos

A Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2792 forintra erősödött 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,09 százalékkal 21 520 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,78 százalékkal 1288 forintra nőtt, forgalma 526,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,66 százalékkal 10 630 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 7001,50 ponton zárt hétfőn, ez 16,72 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39220 38830 39900 +4,25% 39210 39220 17 190 099 920 HUF 2026-04-08 13:05:23
MOL 3994 3880 4000 -0,65% 3992 3994 993 139 202 HUF 2026-04-08 13:04:11
MTELEKOM 2238 2212 2246 +2,19% 2238 2242 789 183 350 HUF 2026-04-08 13:00:16
RICHTER 12450 12350 12550 +1,97% 12450 12460 1 296 041 490 HUF 2026-04-08 13:04:47
OPUS 459 455 468 +0,88% 458 460 137 766 462 HUF 2026-04-08 13:06:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG