Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p

Több mint másfél százalékos csökkenéssel zárta a hétfőt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1383,52 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 86 635,86 ponton zárt hétfőn.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalomban csökkenéssel zárt a piac, a negatív a nemzetközi befektetői hangulat hatására, az európai piacok többségében is esés van. A vezető részvények közül kiemelte: csak a Magyar Telekom emelkedett, ezt a gyorsjelentés előtt pozitív befektetői várakozás okozta. Az OTP 2 százalékos, a Mol közel 3 százalékos mínuszban zárt, ez utóbbi a pénteki eredményközlés hatása lehet, amin a céláremelés sem segített.

Ma nagyon hétfő volt
Ma nagyon hétfő volt
Fotó: BÉT

  • A Mol árfolyama 84 forinttal, 2,82 százalékkal 2890 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 500 forinttal, 2,05 százalékkal 23 910 forintra esett, forgalmuk 18,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 1,1 százalékkal 1474 forintra erősödött, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 680 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8530,31 ponton zárt hétfőn, ez 49,45 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29950 29820 30360 -0,50% 29950 29970 5 011 625 190 HUF 2025-09-08 13:18:43
MOL 2898 2894 2920 -0,07% 2896 2898 194 579 496 HUF 2025-09-08 13:17:43
MTELEKOM 1898 1890 1918 0,00% 1892 1898 193 220 408 HUF 2025-09-08 13:23:35
RICHTER 10380 10290 10410 +1,07% 10370 10380 217 821 440 HUF 2025-09-08 13:21:04
OPUS 555 549 566 -0,54% 550 555 54 878 429 HUF 2025-09-08 13:26:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól állnak a részvények, emelkedik a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkednek a tőzsdék, a Rába és a 4iG a nap nyertese
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:34
Minden emelkedik, ab Rába és a 4iG lehet a nap nyertese.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indította a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 07:46
  Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Egy vasárnapi online meeting miatt lesz majd olcsóbb a tankolás?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 16:16
Donald Trump kedvéért megpróbálják növelni a kitermelést az OPEC+ országok, hogy lejjebb nyomják az árat – egyelőre nem túl nagy sikerrel.
Részvény / Deviza / Áru Őrületes ajánlat: ő lehet a világ első dollárbilliomosa
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 7. 14:51
Az elmúlt negyedévek inkább a Tesla vesszőfutásáról szóltak, ennek ellenére az amerikai elektromosautó-gyártó újabb és újabb ígéretekkel próbálja meggyőzni a részvényeseit, hogy higgyenek a projektben. A feltámadás és a szebb jövő egyik legfontosabb záloga, hogy motiváltan tartsák Elon Musk vezérigazgatót. Erre a célra pedig még a világ leggazdagabb emberénél is a pénz az egyik legmegfelelőbb eszköz.
Részvény / Deviza / Áru Őrület, mi folyik a pénzváltóknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 11:14
Olyan régen volt ilyen olcsó az euró, a dollár és a svájci frank, hogy egyre többen vesznek belőle.
Részvény / Deviza / Áru Ön is a Tescoban vásárol? Akkor most elégedett lehet
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 10:58
Nőtt a budaörsi bevásárlóparkot is bérbeadással hasznosító Shopper Park Plus Nyrt. nyeresége és díjbevétele az első fél évben.
Részvény / Deviza / Áru Berezeltek New Yorkban Trumpék közlésére
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 08:19
Eséssel reagáltak pénteken az amerikai részvénypiacok a vártnál gyengébb foglalkoztatottsági adatra.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárta a hetet a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 19:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1284,16 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 103 178,71 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Több mint egyéves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 18:41
Erősödött a forint árfolyama az euróval és a dolárrral szemben pénteken estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG