2p

Nagyot ment az OTP és a Magyar Telekom.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 616,32 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 61 454,62 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Szép napot zárt a bankpapír. Fotó: Depositphotos
Szép napot zárt a bankpapír. Fotó: Depositphotos

A Mol 18 forinttal, 0,64 százalékkal 2838 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,79 százalékkal 15 880 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,93 százalékkal 685 forintra emelkedett, forgalma 227,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9120 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5384,65 ponton zárt pénteken, ez 30,42 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A londoni FTSE-100 mutató 0,43 százalék, a frankfurti DAX-index 0,14 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,40 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalékkal csökkent. Az európai tőzsdezárás után (17.45 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,07 százalékos, az S&P 500-as index 0,37 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,44 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,31 dollárral (1,69 százalékkal) 78,90 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 0,16 százalékkal (3,35 dollárral) 2053,35 dollárra ment fel. Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, februári határidős jegyzésében 1 megawattóra 34,315 eurón állt 17.45 óra körül, ami 2,709 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 45,48 eurón, egy éve 80,27 eurón zárt. (MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32150 32130 32440 -0,89% 32140 32160 2 326 639 850 HUF 2025-11-14 13:03:22
MOL 3018 3002 3060 -1,44% 3016 3028 402 729 102 HUF 2025-11-14 13:00:51
MTELEKOM 1746 1742 1770 -0,91% 1746 1748 624 227 234 HUF 2025-11-14 13:01:40
RICHTER 9710 9705 9885 -1,27% 9710 9730 692 960 535 HUF 2025-11-14 13:03:37
OPUS 530 530 533 +0,57% 530 531 32 627 479 HUF 2025-11-14 12:59:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Sarokba húzódott a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 06:16
Gyengült az amerikai tőzsde a csütörtöki zárásban.
Részvény / Deviza / Áru Ma sem lehet okunk panaszra a forintnál
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:54
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot villantott a parketten az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,75 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 108 213,63 ponton, új csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:55
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen időben a részvények is kuckózni akarnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után kismértekben emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Letette a kagylót a Telekom a délelőtti kereskedésben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 11:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG