3p
Az euró új éves csúcsa 321,89 forint, csak pár alkalommal volt eddig ennyire magasan az árfolyam. Az európai indexek száguldottak, de a BUX kissé esett, ahogy a lengyel párja is. A holnapi Trump-Kim találkozó és az olaszok pozitívabb hangneme derítették ma jókedvre a tőzsdéket.

Eléggé hamar napirendre tértek a tőzsdék afelett, hogy Donald Trump amerikai elnök csúnyán bevágta maga után az ajtót a kanadai G7 csúcs után. Már reggel Japánban is emelkedett az index, az európai tőzsdék pedig vastag pluszokkal zártak.

Európában a boldogság fő oka, hogy Giovanni Tria új olasz pénzügyminiszter pozitívan nyilatkozott az idei és jövő évi adósságkezeléssel kapcsolatban, és szeptemberben új tervek készítését tervezi. Európa egyik legnagyobb veszélye jelenleg, hogy az olasz adósság kezelhetetlenné válik.

Az olasz index így 3,4 százalékkal lőtt ki ma, a kötvényhozam is nagyot esett. A német DAX 0,6, a francia CAC 0,4, a brit FTSE 100 pedig 0,7 százalékkal ment fel. Az amerikai részvénypiacon is optimizmus uralkodik, az S&P 500 0,4, a Nasdaq Composite 0,5, a Dow Jones ipari 0,2 százalékos pluszban volt fél hétkor.

Két pánikban volt ilyen a forint

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal esett, de a régiónkkal együtt. A lengyel tőzsde ugyanis valamivel jobban süllyedt, a török líra is megint szakad.

Nagyot esett a forint, az euró most 321,60, majdnem két forinttal szállt el. A napi, egyben éves maximum 321,89 forint eurónként. Ennél pár fillérrel feljebb utoljára 2016 júniusában volt az árfolyam, 322,32-ig ment. (A Brexit kapcsán.) Az előtt 2015 januárjában, a svájcifrank-pánik idején ment el 326,88-ig az Investing.com adatai szerint. A 2009 márciusi csúcs csak 318,20 volt.

A BUX-ot az OTP húzta le, 0,8 százalékkal esett 10 100 forintra. A Mol is esett, 0,3 százalékkal 2780-ra. A Richter 0,6 százalékkal 5545-re erősödött. A vesztesek közé tartozott az Opus és az Appeninn is.

További árfolyamok itt láthatók

Mozgalmas hetünk lesz

Holnap hajnalban a Trump-Kim Dzsong Un találkozóról várhatók hírek, a tőzsdék mai emelkedése alighanem ennek is köszönhető. Szerdán amerikai, csütörtökön Eurózónás, pénteken japán kamatdöntő ülés lesz. Mindezt még néhány makroadat is megspékeli majd, így a hét hátralevő része érdekesnek ígérkezik.

A bitcoin a hétvégén nagyot esett, mintegy 13 százalékot, de éves mélypontját nem érte el. Most kissé feljebb van, 6733 dollár. (Erről délután itt írtunk.)

A Tesla tovább száguldott, megint 3-4 százalékos pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35300 34800 35300 +1,26% 0 0 38 768 670 530 HUF 2025-12-19 17:05:22
MOL 2824 2810 2850 -0,21% 0 0 3 896 240 996 HUF 2025-12-19 17:06:06
MTELEKOM 1816 1800 1830 +0,78% 0 0 1 403 855 462 HUF 2025-12-19 17:05:22
RICHTER 9735 9575 9780 +0,57% 0 0 5 846 056 560 HUF 2025-12-19 17:14:36
OPUS 550 538 550 +0,73% 0 0 424 902 685 HUF 2025-12-19 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részvény / Deviza / Áru Hullámvasútra ültetett minket a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 10:33
A héten napról napra gyengült a forint, csütörtökön érte el mélypontját, utána korrigált, de így is gyengébben zárt, mint ahol nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Giganagyságú OTP-részvényt vásárolt valaki
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:38
Egy ismeretlen személy hatalmas összegért cserébe vásárolt OTP-részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Jókedvűen mentek el aludni az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:10
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Joggal álmodik bejgliről a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:40
A magyar fizetőeszköz erősödni tudott péntek estére a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedvező hangulatban szállt csúcsra az OTP
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:20
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 858,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 110 405,74 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám után pluszban nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:59
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Telekom vezeti a délutáni erősödést a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy az optimizmus, és ez veszélyes lehet
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:17
A Bank of America felmérése szerint az alapkezelők több mint három és fél éve nem voltak ennyire optimisták a piaccal kapcsolatban. Hogy miért? A rég várt soft landing, vagyis „puha landolás” ismét közelinek tűnik.
Részvény / Deviza / Áru Így reagáltak a magyar részvények a pénteki hírekre
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 11:46
A BUX emelkedett, de nem minden fontos papírnak jutott a jóból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG