2p
Tovább emelkedett az amerikai államkötvények hozama, a 10 évesé már hajszálra van a 3 százaléktól, így jóval a magyar fölött jár. Itthon emelkedik a Mol, esik viszont az Appeninn, a Konzum és az Opus. Gyengül a forint, nem sikerült átjutni az eurónkénti 310-es szinten

2,99 százalék fölé került a 10 éves amerikai államkötvény hozama, ilyen magasan több mint 4 éve járt, akkor is csak rövid időre, és kevéssel haladta meg ezt a szintet. Ez a kamatszintek teljes normalizálódását mutatja, hisz 10 éves távon már elvárható átlagosan a 3 százalék.

10 éves amerikai államkötvény hozama

Egyszer majd Európában is eljön ez az idő, a főbb európai hozamok is emelkednek most, de még igen alacsonyan vannak: az osztrák 0,82 százalék, a francia 0,85, a német 0,64, az olasz 1,80. Nálunk 2,55 a szint, jóval alacsonyabb, mint az amerikai.

A tőzsdéken a pénteki amerikai esés után ma minimális gyengülés mutatkozik Ázsiában és Európában egyaránt, a BUX viszont mérsékelten, 0,2 százalékkal emelkedik főleg a Molnak köszönhetően, amely 0,7 százalékkal van feljebb 3007 forinton.

A többi nagypapír nem mozdul, esik viszont a Mészáros papírok egységesen 3 százalékkal: az Appeninn 660 forintig, a Konzum 3195 forintig, az Opus 665 forintig. A folyamat feltehetően annak köszönhető, hogy a választások után eufória mutatkozott ezen papírok piacán, melyet most korrekció követ.

Euró/forint  Friss árfolyamok >>>

A forint kissé gyengült, nem bírt a 310-es szinttel, 311,20 az euróhoz képest, az olajár pedig kicsit visszaesett a múlt héten elért több éves csúcsról: a WTI 68 dollár, a Brent 73,60.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42980 43000 7 165 044 370 HUF 2026-11-05 14:31:20
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4984 4994 3 145 136 280 HUF 2026-11-05 14:30:45
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12950 12850 13000 +0,39% 12960 12980 428 226 760 HUF 2026-11-05 14:23:15
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 211 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG