Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint alapvetően az ukrán hírek határozzák meg a régiós piacok alakulását. Pénteken komoly eladási hullám alakult ki, hétfőn elképzelhető kisebb pozitív mozgás, de nehéz meghatározni, hogy alakul a kereskedés iránya - mondta. Az elemző ideges piacra számít hétfőn.
Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője elmondta: hétfőn nem várhatóak meghatározó makrogazdasági adatok. Kiemelte ugyanakkor az OTP elnök-vezérigazgatójának lapinterjúját, amelyben Csányi Sándor arról beszélt, hogy az ukrán-orosz feszültség megoldódása esetén a bank papírjai jól teljesíthetnek. Ha a Mol-részvények 13 300 forint fölé tudnának emelkedni, akkor fontos ellenállást törne át a papír - tette hozzá.
Az elemző nulla körüli nyitásra számított, mint mondta, egyelőre nem látszik esemény, amely jelezné, hogy melyik irányba indul el a BUX. A várakozásnak megfelelően A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 571,41 ponton nyitott hétfőn, ami azt jelenti, hogy a pénteki záró értékéhez képest nem változott.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
A várakozásnak megfelelően nullás nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 36460 | 36390 | 37490 | +0,25% | 0 | 0 | 10 712 150 650 | HUF | 2026-03-18 | 17:05:07 |
| MOL | 3762 | 3744 | 3840 | -1,26% | 0 | 0 | 4 311 078 342 | HUF | 2026-03-18 | 17:11:29 |
| MTELEKOM | 2025 | 2020 | 2090 | -1,22% | 0 | 0 | 965 543 030 | HUF | 2026-03-18 | 17:05:50 |
| RICHTER | 11880 | 11720 | 12000 | +0,34% | 0 | 0 | 1 994 202 770 | HUF | 2026-03-18 | 17:07:45 |
| OPUS | 500 | 500 | 510 | +0,20% | 0 | 0 | 71 362 936 | HUF | 2026-03-18 | 17:05:28 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
6 perce
-
Jócskán veszített erejéből a forint
25 perce
-
Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
körülbelül 1 órája
-
Bár Donald Trump nem, de alelnöke Budapestre jön
körülbelül 1 órája
-
Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
2 órája
-
Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
2 órája
-
Kőkemény új kritikust kapott Vlagymir Putyin
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megvan a lakásvásárlók új aranykorlátja
- Az ígéretek ellenére mégsem fizetik ki minden kórház adósságát
- Itt vannak az inflációt meghaladó lekötött betéti kamatok
- Mészáros Lőrinc belevágott a villanyszerelésbe is
- Nagy bajban Trump az olajárak miatt, lassan Kubára fordulhat rá az amerikai elnök?
- Hiánycikk lett a gázpalack?
- Fejlövésekkel végeztek egy családdal – elszabadult az erőszak egy megszállt területen
Részvény / Deviza / Áru
Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru
Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru
Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek.
Részvény / Deviza / Áru
Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru
Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:17
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru
A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Heti top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
30 kilométer dönt: ide költöznek tömegesen a magyarok
16:56
-
Szlovákia Csehország felől szerezne kőolajat
16:11
-
Nem a virágok száma dönt: fenntarthatóságra váltott a települések versenye
15:49
-
Mészáros Lőrinc cége tarolt egy nemzetközi versenyen
15:02
-
Az őszi választások előtt nagyon rossz hír Trumpnak
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Zöld csavar az idei pályázati kiírásban – már lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre
15:23
-
Üsd, vágd, nem apád! Budapesten méri össze erejét a sportfavágók elitje
14:42
-
Tokaji Aszú újragondolva: csajos koktél budapesti panorámával fűszerezve
10:15
-
Az Accor új programot vezet be Kelet-Európában
09:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Felismeri valaki? A rendőrség keresi!
16:16
-
Újabb szakaszába lépett a 25-ös főút felújítása Egerben - hosszú sorok várkoznak
15:45
-
Bódis Péter: választási csalás, hogy Pajtók Gábor az egri sportegyesületek sportolóit használja ki politikai rendezvényeken való részvétellel
13:32
-
Megújult a Tittel Pál utcai KRESZ-park – biztonságosabb és korszerűbb lett a közlekedési játszótér
11:39
-
Orbán Viktor Egerben próbálta lelkesíteni a szavazóit
08:33
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
2026. március 18. 07:24
-
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
2026. március 18. 10:21
-
Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
2026. március 18. 14:51


