2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Jól fogytak az autók és a motorok is a német konszernnél, az erős dollár azonban megnyirbálta az eredményeket.

A német BMW AG autóipari konszern az első negyedévben több mint 550 ezer autót tudott értékesíteni, ez 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi teljesítményt, egyben új negyedéves rekordot is jelent a társaságnak. A legnagyobb menetelést Kínában és Nagy-Britanniában tudta felmutatni a cég, mindkét országban több mint 10 százalékkal tudta megdobni az eladásait. A Volkswagen-botrány sújtotta Európában ez a növekedés valamivel kisebb, 9,5 százalék volt.

A BMW csoport értékesítési számai az első negyedévben. Forrás: bmwgroup.com

Rekordértékesítés, kiugró nyereség

A nettó nyereség tekintetében történetének legjobb első negyedévét zárta a csoport: a 2015 első negyedévinél 8,2 százalékkal magasabb, 1,6 milliárd eurós profitra tett szert a BMW. A csoport értékesítési árbevétele ugyanakkor a kedvezőtlen devizaárfolyam-hatások miatt 20,853 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 20,917 milliárd euróról. Az adó és kamatfizetés előtti eredmény 2,5 százalékkal 2,457 milliárd euróra csökkent.

A BMW árbevételének alakulása a 2016-os negyedévben. Forrás: bmwgroup.com

Mit vár a vezetés?

A konszern vezérigazgatója, Harald Krüger az eredmények hatására megerősítette a BMW éves tervét, amely a tavalyinál magasabb, újabb eladási rekord elérését és az adózás előtti eredmény növelését tűzte ki, mind az autóipari üzletágban, mind a csoport egészénél. Hozzátette: ahhoz, hogy a BMW megőrizze a vezető pozícióját a világ prémium autómárkáinak a rangsorában, az eredmény-arányos jövedelmezőségnek a 80-100 százalékos sávon belül kell alakulnia.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41860 41660 42190 +0,14% 41860 41880 4 954 178 960 HUF 2026-11-02 15:20:25
MOL 4956 4940 5020 -0,88% 4946 4964 1 103 466 653 HUF 2026-11-02 15:19:55
MTELEKOM 2860 2790 2878 +2,14% 2854 2860 1 145 324 334 HUF 2026-11-02 15:18:26
RICHTER 12920 12730 13080 -0,23% 12890 12920 674 575 540 HUF 2026-11-02 15:18:32
OPUS 192 190 201 -1,84% 191 192 37 733 279 HUF 2026-11-02 15:13:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG