3p
Az amerikai követség Jeruzsálembe helyezésének terve a tőzsdéken is éreztette hatását, a Brexit-tárgyalások megfeneklése és az amerikai költségvetés helyzete sem volt megnyugtató. Ázsiában nagyot, Európában kisebbet estek a tőzsdék, az USA-ban stagnálás látható. Az euró egész nap 314 forint felett forgott.
A BÉT születésnapi rendezvénye, 2012. június 21.

Az a terv, amely szerint Tel-Avivból Jeruzsálembe helyeznék az amerikai nagykövetséget, sok aggodalmat váltott ki, vannak, akik szerint lángba boríthatja a Közel-Keletet. Szent kiárusításnak nevezte a tőzsdéken kibontakozott eladási hullámot egy kommentátor, utalva arra, hogy Jeruzsálem három világvallásnak is szent helye.

Reggel az ázsiai tőzsdék jó nagyot estek, a japán Nikkei kettő, a hongkongi Hang Seng majdnem három százalékkal. Az európai részvénypiac is csúnyán festett, aztán valamennyire magához tért, az EuroStoxx 50 index 0,3, a német DAX 0,4 százalékkal esett, a francia CAC változatlan maradt.

A német index 12 999 pontos záróértéke épphogy elmaradt a fontos határtól. A német Teleboerse.de szerint főleg a külföldiek jeleskednek a részvényeladásokban, akik a részvények nyeresége mellé az utóbbi időben az euró erősödésén is sok nyereséget kaszálhattak le, de most ezt inkább hazaviszik, bebiztosítják.

Az amerikai tőzsdéket az adócsomaggal, a politikusok elleni újabb és újabb vizsgálatokkal kapcsolatos hírek is befolyásolhatták. Erősödött kissé a dollár a jó amerikai munkaerő-piaci adat nyomán, az euróért 1,1795-öt kellett belőle adni. A részvényindexek viszont inkább stagnálnak, a tech-szektor kissé magához tért.

Újra esett a BUX

Itthon a BUX index a nap nagy részében pluszban volt ugyan, de a végére 0,2 százalékkal esett. A Mol stagnált, a Richter visszanyert egy keveset a hét eleji csúnya esésből, az OTP és a Telekom kissé süllyedt. (Árfolyamaink itt láthatók.)

A forint egész nap gyengécske volt, 314,0-314,7 között ingadozott az euró ára, este 314,4-en láthattuk. Az Eurózónában egy felmérés szerint a lakosság 64 százaléka gondolja úgy, hogy az euró neki jó. Egy éve ez még csak 56 százalék volt.

Korrigáltak az uránbányák

Az USA-ban a nyersolaj-készletek csökkentek ugyan, de a benziné nőtt, így az olajárak a világpiacon inkább estek. Az amerikai WTI 2,4, a Brent 2,0 százalékos mínuszban van.

Még hétfőn 12 százalékkal lőtt ki az uránbánya-ETF (URA) árfolyama, miután Kazahsztán 20 százalékos termelés-csökkentést jelentett be. Ma korrekció történik, 3,5 százalékos az uránbánya-részvények alapjának esése.

Még tovább száguld a bitcoin

A bitcoin tovább szárnyal, ma mintegy kilenc százalékkal, 12 800 környékére. A jövő héten indul vele a határidős kereskedés az USA-ban.

Még nem túlárazott a hazai lakáspiac – írtuk a Duna House kapcsán ma délután.

Támaszon a BUX?

Fontos szinteken állunk – írta még reggel az Erste Befektetési kommentárja. “Kilencedik napja esik a magyar index, s ezzel tegnap el is érte az emelkedő trendcsatorna alját. Ez már bizonyos értelemben támaszul szolgálhat, de az erősebb technikai szint ez alatt, 37 000 pontnál látható”. A brókercég szerint a technikai indikátorok alapján túladottá vált az index, hamarosan jöhet egy fordulat, de még várnunk kell a vételi jelzésre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG