3p
A cég vezetője új stratégiáról beszél, de azt ígéri, ez könnyen finanszírozható lesz, noha egyelőre a Tesla még mindig nem termel nyereséget, folyamatosan tőkét kell bevonni. Ha persze megjelenik a Model 3, és fizet a most sorban álló több százezer vevő, akkor nem lesz gond, de az autóknak még nyoma sincs, fel kell építeni a gyárat.

Remény és lelkesedés

A Teslát elég nagy csapás érte azáltal, hogy egyik járműve, melyben robotpilóta, pontosabban autópilóta működött, halálos balesetet szenvedett. Persze minden kezdet nehéz, és a nagy újítóknak nagy kihívásokkal kell szembenézni, de Elon Musk az a vállalkozó típus, aki nem retten meg az időnként reménytelennek tűnő helyzetektől sem. Más már esetleg megrémült volna attól, hogy az álom valóra válása sok évet húzódik, nyereség nem jelentkezik, így aztán folyamatosan finanszírozni kell.

Fő vállalkozását, a Teslát azonban úgy alkotta meg Musk, hogy elsődleges a lélektani tényező: a részvényesek, leendő autósok szinte bármeddig hajlandók várni, olyan nagy a mindennapossá váló elektromos autózás ígérete. Erre a türelemre most szükség is van, mert a céget érő kellemetlenségeket Musk további újításokkal próbálja meg kompenzálni, mint például a teherautó-, és buszgyártás. Mindez persze további befektetést igényel, de most Musk megnyugtatta a részvényeseket, hogy meglesz a fedezet.

Finanszírozható

Musk a Nevadában épülő akkumulátor óriásgyár mellett nyilatkozott, és elmondta, hogy noha grandiózus tervei hosszabb távon több 10 milliárd dolláros tőkét igényelnek, rövidtávon csak kisebb mértékű tőkeemelésre lesz szükség. Úgy kalkulál ugyanis, hogy az új tervek költségvonzata fokozatosan fog jelentkezni a következő években, és közben 2017-ben már megindul a Model 3 gyártása és értékesítése, és ennek bevétele már biztosíthatja a szükséges összeget.

A Reuters szerint néhány elemző ugyan megkérdőjelezte a Model 3 nyereségességét, Musk arra számít, hogy a típus eladásából évente 20 milliárd dollár fog befolyni és ebből az árrés, vagyis a bruttó profit 5 milliárd dollár lehet, ha bejönnek az évi 500 ezer autó eladására vonatkozó tervek. Ebből pedig már kényelmesen fedezhetők a további fejlesztések, így tőkeemeléssel csak a következő egy évet kell átvészelni.

Model 3

Musk elmondta, hogy befejeződtek a Model 3 tervezési munkálatai, és biztos benne, hogy jövő júliusban beindulhat a termelés. Optimista az épülő akkumulátorgyárral kapcsolatban is: másfél millió autóhoz elegendő akkut terveznek gyártani. Abban bízik, hogy az akkugyártás költségei meredeken csökkenni fognak, ahogy ez a napelemekkel is történt. Közben persze a konkurencia sem tétlen: a General Motors ugyancsak jövő nyáron kezdi értékesíteni a Model 3-hoz hasonló árfekvésű típusát, a Chevrolet Bolt-ot.

Tesla

A Tesla augusztus 3-án fog beszámolni második negyedéves eredményéről. A cég nemrég már figyelmeztetett, hogy az értékesítési számok elmaradnak a korábbi várakozásoktól, az elemzők viszont arra lesznek kíváncsiak, hogy a Tesla kordában tudja-e tartani a költségeket, hogy az eddigi pénzégetés lelassuljon, majd jövőre meg is szűnjön. A részvényesek mindenesetre nem aggódnak: az év eleji sokkot remekül kiheverte a papír, és bár nincs a 2014-es csúcsokon, ahhoz képest szép az ár, hogy milyen kockázatok merültek fel időközben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG