2p

Minimális emelkedés volt a hét végére a tőzsdéken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest – derül ki az MTI gyűjtéséből.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: enyhe emelkedéssel zárt a hazai részvényindex, a vezető részvények változatos irány mutattak a kereskedés során, végül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom pluszban fejezte be a napot, a Mol árfolyama változatlan maradt.

A nemzetközi piacokat várakozás jellemezte a hét utolsó kereskedési napján, a főbb amerikai piacokon oldalazás, iránykeresés látható, mert Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnökének beszédét várják a tőzsdék - tette hozzá.

A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint maradt, 401,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 545 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 2,37 százalékkal 604 forintra emelkedett, forgalma 289,1 millió forint volt. Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8820 forintra erősödött, a részvények forgalma 729,1 millió forintot ért el.

Tánc volt a házban Európában

A londoni FTSE-100 mutató 1,04 százalék, a frankfurti DAX-index 1,09 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,48 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,79 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,43 százalékos, az S&P 500-as index 0,37 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,20 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,26 dollárral (0,32 százalékkal) 81,12 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 1,03 százalékkal (20,90 dollárral) 2059,00 dollárra ment fel.

Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, januári határidős jegyzésében 1 megawattóra 44,055 eurón állt 17.45 körül, ami 4,666 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 51,94 eurón, egy éve 138,07 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG