2p
Ha lassan is, de csak erősödik a forint, próbál elrugaszkodni az eurónkénti 310-es szinttől. A tőzsdék mi mást is tennének, mint emelkednek, a Nasdaq immár naponta új csúcsokat ér el. Az OTP konszolidálja a kitörést, 7500 forint fölött jár. Az olajár úgy tűnik, teljesen egyensúlyba jutott 45 és 50 dollár között.

A forint árfolyama napokig a 310-es szint körül volt az euróhoz képest, most azonban 308-ig erősödött. Pár hete járt már ezen a szinten, kérdés, hogy ismét visszatér 310-re, vagy most összejön a további erősödés.

Euró/forint

A jen is szárnyra kapott, akárhányszor érdemben többet adnak belőle 100-nál dolláronként, mindig megjönnek a vevők, és visszatornázzák 100 közelébe. A tegnapi 104 után most 101,5 az árfolyam.

Az angol font az elmúlt napokban korrigált az euróhoz képest: 1,15-ről 1,20 euróig, azonban ma visszaesett 1,185-re.

A tőzsdék ereje továbbra is kitart, a legtöbb helyen minden nap egy kis emelkedést láthatunk, azonban mostanában kiemelkedik a Nasdaq, amely egy darabig lemaradó volt. Az árfolyam most lényegében nap mint nap új csúcsra emelkedik, és ez azért lényeges, mert a tavaly indult, 15 éves bázisból való kitörés eddig nem volt igazán sikeres, viszont most kiteljesedhet.

Nasdaq Composite, egy év

Az index még a 2000. évi mániában érte el az akkor teljesein irreális 5000 pontos szintet, onnan pár év alatt vissza is zuhan 1000 pont közelébe. A mostani emelkedő trendben viszont már úgy érte el újra az 5000 pontot, hogy az index-komponensek jóval kevésbé voltak túlértékeltek, mint akkor. Mindazonáltal nem tudott megkapaszkodni az új csúcsokon, és komoly korrekciók következtek, még az 5000 pontot is nehéz volt újra elérni. Most viszont már az 5300 pontot közelíti az index.

A BUX ma alig mozdul, viszont az OTP szépen tartja magát a 7400 pontos kitörési szint felett, ma fél százalékot emelkedik 7550 forintig. Az OTP is stabil 17 500 forinton, a Richter gyengül kissé 5830 forintig.

Az olaj ára stabil 45 és 50 dollár között: a WTI 46,40, a Brent 48,70 dollár ma. Az arany tartja tegnap szerzett nyereségét 1352 dolláron.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43330 42960 43400 +1,57% 43310 43340 877 174 170 HUF 2026-11-05 09:22:52
MOL 5060 5060 5090 -0,78% 5055 5060 114 130 130 HUF 2026-11-05 09:22:31
MTELEKOM 2900 2900 2938 -0,68% 2890 2900 54 043 238 HUF 2026-11-05 09:22:57
RICHTER 12960 12850 12980 +0,47% 12920 12950 27 158 190 HUF 2026-11-05 09:22:40
OPUS 214 214 214 -0,47% 212 214 947 596 HUF 2026-11-05 09:09:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG