2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A vezető részvények árfolyamai egy kivételével gyengültek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 89,32 pontos, 0,41 százalékos eséssel, 21 852,10 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 33,2 milliárd forint volt, ez 5 milliárdos csökkenés az előző heti 38,2 milliárd forintos forgalmához képest. A hét nyertese a Richter volt, a papír árfolyama 2,82 százalékot emelkedett. A forint is szépen teljesít.

Az OTP 5670 forinton zárta a hetet, ez 30 forinttal, 0,53 százalékkal kevesebb az előző heti záró áránál. A Mol egy hét alatt 2,44 százalékkal gyengült, 13 015 forintot ért pénteken záráskor. A Magyar Telekom 2,77 százalékos veszteséget produkált, 386 forintra esett az árfolyama. A Richter-részvények értéke 2,82 százalékkal 4700 forintra nőtt.

Mi történt a héten?

Hétfőn a nyugat-európai piacok közül csupán a német tőzsde tudott erősödni. A főbb New York-i piacokon enyhe gyengüléssel, alig mozduló indexekkel indult a kereskedés. A BÉT-en közepes forgalomban valamennyi blue chip erősödni tudott valamelyest, a legnagyobb mértékben az OTP, 0,88 százalékkal.

Kedden a magyar piac a negatív nemzetközi hangulattal összhangban mintegy fél százalékos mínuszban zárt közepes forgalom mellett. Hajnalban a vártnál gyengébb kínai külkereskedelmi adatot publikáltak, ami negatívan befolyásolta a részvénypiaci hangulatot, valamennyi fontosabb európai index eséssel reagált.

Szerdán a BUX a rossz hangulat ellenére a délután jelentős részében a pozitív tartományban mozgott, végül közepes forgalom után enyhe, 0,07 százalékos mínuszban zárt. A magyar blue chipek közül egyedül a Richter erősödött.

Csütörtökön az európai tőzsdéknél gyengébben teljesített a magyar, de kisebb pluszban tudott zárni. A nap nyertese a Richter volt, de az OTP is erősödött, a Mol iránt viszont nem nagyon volt érdeklődés.

Pénteken a nyitáskori optimizmus az ellenkezőjébe fordult zárásra. Az utóbbi napokban az OTP és a Richter volt a két húzó papír, de pénteken ezek is veszítettek az árfolyamukból. A legnagyobb, több mint 1 százalékos mínuszban, az OTP zárt, amit nem indokolt semmilyen piaci hír. A legnagyobb forgalmat a Richter produkálta, amióta drágul, azóta van rá vevő.

A forint erősödik

EUR/HUF
Friss árfolyamok


A forint tartós emelkedő trendet mutat. Pénteken nagy lendülettel megindult, és 308,8-ig erősödött, hétvégén ismét 310 körül van az euró árfolyam.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36250 35780 36790 -0,58% 0 0 15 289 073 810 HUF 2026-03-19 17:05:20
MOL 3810 3780 3834 +1,28% 0 0 3 757 079 090 HUF 2026-03-19 17:12:53
MTELEKOM 2010 1988 2040 -0,74% 0 0 1 871 150 833 HUF 2026-03-19 17:08:35
RICHTER 11690 11540 11810 -1,60% 0 0 2 236 569 860 HUF 2026-03-19 17:05:38
OPUS 499 496 503 -0,10% 0 0 47 733 715 HUF 2026-03-19 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban az amerikai tőzsdék, a gázár az egekben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:42
Az európai gáz ára rekordot dönt.
Részvény / Deviza / Áru Esésbe fordult a magyar tőzsde, csak a Mol tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:52
Közel 1 százalékot bukott a BUX fél nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült: Trumpnak igenis fáj az, ami pénzesővel kényezteti a tőzsdehuszárokat
Czwick Dávid | 2026. március 19. 14:39
Akármennyire hangosan üzeni is Donald Trump a világnak, hogy hidegen hagyja a kőolaj árának megállíthatatlan vágtája, a színfalak mögött egészen más folyamatok zajlanak. A jelenlegi, főleg az esetleg romló helyzet húsbavágó jelentősséggel bír az amerikai elnök számára, de ez nem kell, hogy zavarja az élelmes árupiaci kereskedőket. Eddig nem a nemesfémek voltak a sztárok, viszont a fekete arany mostani nagy napjai némiképp ellensúlyozhatják az iráni válság óta látott kedvezőtlen tőzsdei hullámokat.
Részvény / Deviza / Áru Brutális emelkedésben a földgáz, a tőzsdék gyengélkednek
Imre Lőrinc | 2026. március 19. 12:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,75 pontos nyitás után csökkent csütörtök délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG