2p
A Molt az INA-ügyben számára hozott kedvező bírósági ítélet repíti, ezzel a BUX-ot is jócskán megemelve. Az európai indexek enyhén emelkednek, a görögök szárnyalnak a várhatóan folytatódó adósságkönnyítési tárgyalások miatt, az olaj és az arany is erősödik. A forint mellett a lengyel zloty is összeszedte magát a hónap közepi mélypontok után.

Az ünnepek után csendesek a piacok, de a Molnak nagy napja van: közel 3 százalékot emelkedik 20 700 forintig azt követően, hogy a horvát állammal folytatott perben a nemzetközi választottbíróság a Mol számára kedvező döntést hozott. Ez alapján a vesztegetés vádja elutasításra került, a Mol és Horvátország által kötött egyezmények pedig érvényesek.

A többi hazai részvény alig mozdul, az indexeket viszont a Mol önmagában közel egy százalékkal emeli meg, így a BUX 31 922 ponton, örökös csúcson tartózkodik.

Az európai tőzsdék mérsékelten emelkednek, másfél százaléknál többet javul viszont a görög index, miután várhatóan januárban mégiscsak folytatódnak az európai hitelezőkkel zajló tárgyalások az adósságkönnyítés ügyében.

Euró/forint   Friss árfolyamok >>>

A december közepi mélyponthoz képest, ha lassan is, de tovább erősödik a forint, eurónként 309 körüli értéken kereskednek vele. Ugyancsak javult a lengyel fizetőeszköz: míg egy euróért 4,50 zlotyt kellett adni két hete, addig most csak 4,39-et.

Euró/lengyel zloty

Mérsékelt emelkedést mutat az olaj: a WTI 53,25 dollárt ér, a Brent 56-ot. Ezzel az olajár az éves csúcsok közelében készül az évzárásra. Az arany is emelkedik, egy unciáért 1145 dollárt adnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45630 45360 46250 -1,02% 45630 45660 3 867 528 880 HUF 2026-07-22 13:53:58
MOL 4332 4298 4346 +0,09% 4326 4332 718 407 038 HUF 2026-07-22 13:52:34
MTELEKOM 2658 2650 2678 -0,23% 2650 2658 134 868 126 HUF 2026-07-22 13:50:37
RICHTER 11710 11650 11870 -0,59% 11700 11730 590 521 710 HUF 2026-07-22 13:52:43
OPUS 366 358 366 +2,09% 360 366 4 492 108 HUF 2026-07-22 13:18:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG