4p
Az utóbbi időben meredeken emelkedtek a kínai tőzsdeindexek, ami sok részvényelemző fantáziáját megmozgatta. Ennek okait most is találgatják, a külföldi befektetők beengedése erre a piacra meghatározó fontosságú lehet. Van, aki szerint ez most a legvonzóbb részvénypiac.

Egy év leforgása alatt több mint harminc, fél év alatt ötven százalékot emelkedett a Shanghai Composite kínai tőzsdeindex, ezzel az év egyik legjobb teljesítményű tőzsdemutatója. Meg fog ismétlődni a 2007-es óriási kínai részvénypiaci lufi, amelyben sok magyar kisbefektető, főleg unit linked-biztostás tulajdonosa is megégette magát? A jelenlegi index így is csak mintegy fele a 2007-esnek, és azóta hatalmas gazdasági növekedés volt Kínában.

Lehet, hogy ez még csak a kezdet?

„Annak ellenére, hogy a kínai gazdaság minden jel szerint lassul, brutálisan jól teljesítenek a kínai részvények. Ha olyan lesz, mint 2007-ben, akkor ez még csak a kezdet” – írja a Total Return blogon Duronelly Péter senior elemző. „Attól függően, hogy milyen kínai indexet nézünk, az elmúlt három hónapban 15-30 százalékos árfolyam-emelkedést látunk a kínai tőzsdéken” – teszi hozzá. A Shanghai Composite index csak a mával záródó 5 napban ment 13 százalékot.

Hogy mi indította el pontosan a rallyt, az Duronelly szerint nem teljesen világos. Bevezettek ugyan egy sémát, aminek a segítségével a külföldiek jobban elérhetik a kínai részvényeket, de „ennek a forgalma eddig nem volt acélos”, és már a rendszer bevezetése előtt is jól teljesítettek a kínai tőzsdék. Az biztos, hogy néhány éves hibernáció után a kínai befektetők ismét megtalálták a tőzsdét.

A kínai háziasszonyok vásárolnak

A felügyeleti szervek már pár éve lazítanak a brókercégek szabályozásán azon tekintetben, hogy azok könnyebben adnak finanszírozást az ügyfeleiknek, tehát több tőkeáttétellel spekuláló befektető jelenhetett meg a piacon. Ez a számlanyitások mennyiségén is látszik, ami a nyár óta mintegy 50 százalékkal nőtt.

Történelmi visszatekintésben a számlanyitások száma messze van a csúcstól, és ha az történik, mint 2007-ben, akkor az jelentősen felhúzhatja az indexet is. Akkor azt láttuk, hogy index értéke és az új számlák száma elég jól együtt mozgott, jelezve, hogy a magánszemélyek vásárlási kedve állt a részvénypiaci hossz mögött. A forgalom most mintegy hatszorosa a szokásosnak – írja a Total Return blog.

Extrém olcsó volt fél éve

Zsiday Viktor, a Citadella Alap kezelője már júniusban azt írta Kínáról, hogy „az egyensúlyi növekedési ütem valószínűleg lecsökkent 4-5 százalékra, és szép lassan ráállnak erre a pályára. Ez nem tragédia. A kínai részvénypiac viszont extrém olcsó.”

(Fotó: Wikimedia Commons)

Nemrég meglepő, kevéssé valószínű bekövetkezésű 2015-ös jóslatainak gyűjteményében Zsiday azt írta, „a kínai részvények 2015-ben folytatják száguldásukat, miután a kínai lakosságnak nem marad más befektetési alternatívája (hiszen a lakáspiac behalt), és a nemzetközi vagyonkezelők is öntik be a pénzt. A Shanghai Composite a jelenlegi 2900 pontról 6000 pontra emelkedik.”

Beengedik a külföldieket

Novemberi írása szerint a kínai részvények mintha nem is léteznének a tőkepiacokon, pedig Kína a világ második legnagyobb gazdasága, és tőkepiacának kapitalizációja is a második legnagyobb. Kína részvénypiaca a londoninak másfélszerese, a németnek majdnem triplája, a spanyolnak négyszerese, a brazilnak ötszöröse.

Az egyetlen ok, amiért eddig nem volt a befektetők látókörében az, hogy nagyon körülményesen lehetett csak befektetni a kínai tőkekorlátozások miatt, ám ez változóban van. Kína fokozatosan felnyitja piacait, beengedi a befektetőket.

Fejre is állhat az óriás

Az indexek készítői már nem sokáig hagyhatják ki Kínát az indexekből, ha pedig oda bekerülnek, akkor a nagy nemzetközi portfoliók kezelői sem tekinthetik nem létezőnek ezt a piacot. Olyan tőkeáramlás indulhat meg, amely évekig tart. Ha a külföldiek elkezdik venni a kínai részvényeket, akkor azok ára sokkal-sokkal magasabb lehet, mint a jelenlegi.

Egy nagy gond van, hogy Kína 2008-tól hatalmas hitelstimulussal tartotta erősen gazdaságát, de a jelenlegi vezetés felismerte, hogy ez nem fenntartható, és ehelyett inkább szerkezeti reformok felé fordulnak. Óriási kérdés, hogy még időben jött-e az irányváltás, vagy már késő, és a hitelbuborék kipukkad? Ha nem jön össze a nagy terv, Kína fejreáll, a bankrendszer pedig nagy veszteségeket szenved el, akkor bizony akár komoly esés is lehet a részvényeikben. Pár éves távon Zsiday Viktor szerint a kínai a legvonzóbb részvénypiac.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG