3p
Szép optimizmus volt ma az európai részvénypiacokon, a hazai BUX index valamivel átlag alatti mértékben erősödött. A forint határozottan gyengült, a nyersanyagok estek. Az egyik brókercég szerint kemény falként áll egy ellenállás az OTP útjában.

Kedvező volt a hangulat Európában, a DAX index 1,1, a francia CAC 0,8 százalékkal esett, a brit mutató kissé süllyedt. A dollár megint erősödött kissé, a gyengülő euró pedig alapvetően jót tesz az európai gazdaságnak. A Stoxx 600 Banks index nőtt legerősebben, 1,8 százalékkal, de a technológiai cégek és az autógyártók is jól szerepeltek.

A BUX index csak 0,5 százalékkal ment fel, de hétfőn meg az zárt átlagon felüli teljesítménnyel. Az OTP negyed százalékkal 7309 forintra drágult, a Mol 0,9 százalékkal 17 435-re, a Richter 0,6 százalékkal 5660-ra. A Telekom két forinttal lejjebb, 433 forinton zárt.

A forint jókorát gyengült, 309,90 forintra ment fel az euró, ez 120 fillérrel magasabb. Az előző nap pedig az árfolyam a 308-at is megközelítette.

Az Equilor reggeli hírlevele szerint hétfőn 309 alatt járt a kereskedésben a forint árfolyama az euróval szemben, a következő fontos támasz a 307-es szint, amelyet 2015 júniusa óta nem tört át az árfolyam. „Az európai és brit jegybank élénkítési programjai következtében erős kereslet tapasztalható a kockázatosabb eszközökre, a magyar külkereskedelmi többlet minden idők legmagasabbja volt júniusban (1129 millió euró)” - magyarázzák az erős forintot.

Ezen kívül szeptember 16-án a Standard & Poor's (S&P) minősítheti a magyar államadósságot, szeptember 20-án pedig az MNB tartja olyan első ülését, ahol már dönthet a monetáris politika átalakításáról és publikálja az aktuális inflációs jelentését is.

A KBC Equitas szerint itt az idő német részvényeket venni. A német részvénypiac felülteljesítésére számítanak a következő hónapokban, így vételi ötletet fogalmaznak meg a DAX indexre. Bár a piac értékeltsége inkább „csak” átlagosnak mondható, ezzel relatív értelemben véve még mindig sokkal vonzóbb a már igen drága amerikai részvényekhez, vagy az európai kötvénypiachoz képest. Technikailag is vannak az emelkedés irányába mutató jelek.

Szintén a KBC Equitas az OTP-ről azt írja, „óvatosságra sarkall, amit látunk”. A 7400 forintos határhoz érkezett az árfolyam, ahol igen erős ellenállások húzódnak. 2010-ben, majd idén áprilisban is itt akadt el a részvény emelkedő lendülete, ezeken a szinteken tehát láthatóan megjelennek már a nagyobb eladók.

„Meredek emelkedő csatornában halad egyre feljebb az OTP, a 7400 forintos ellenállások azonban falként magasodnak az árfolyam elé. Kezd kissé túlvett lenni a papír, így könnyen elképzelhető, hogy az ellenállásokat első nekifutásra nem sikerül majd átugrani” - írják.

Az amerikai részvényindexek 0,2-0,3 százalékos esésben voltak este hat után. Az Apple 13 milliárd eurós adóbírságra számíthat Európában, ennek ellenére csak szerényen, 0,7 százalékkal esik.

A kőolaj volt pluszban is, de estére egy százalék feletti mínuszba csúszott. (A kőolajpiacról itt írtunk.) A WTI 46,50, a Brent 48,80 dollár. A lassan tovább erősödő dollár a többi nyersanyagnak sem tett jót, esnek a nemesfémek, a réz, az amerikai gáz, a bányavállalatok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG