2p
Érkeznek az osztalékok, közben kiszorítják a TVK-kisrészvényeseket. Nem könnyű úgy tőzsdézni, hogy közben zárolták az ember számláját.

A felszámoló folyamatosan adja ki a Buda-Cashnél megtalált pénzügyi eszközöket az ügyfeleknek. A cég számlájára hat tőzsdei vállalattól is érkezett osztalék:

  • Zwack
  • ELMŰ
  • ÉMÁSZ
  • Graphisoft
  • Norbi Update
  • Állami Nyomda

Nem mindenki kapja meg a teljes összeget

A felszámolás kezdetét (március 5-ét) megelőzően beérkezett osztalékok esetében ha a fellelhető pénzeszközök nem biztosítanak teljes körű fedezetet az ügyfelek pénzköveteléseinek kielégítésére, devizanemenként, a jogszabályban előírt arányosítás szerint kell kifizetnie az ügyfeleknek ezeket a pénzeszközöket is.

A március 5. után beérkezett osztalékok ügyében jobb a helyzet, ezek nem kerülnek bele az ügyfeleknek arányosan kifizethető kalapba: csak az adott értékpapírral rendelkező ügyfelet illeti meg a befolyt, vagy esetleges még befolyó osztalék, ha megvannak a papírok.

Ha nincsenek meg a részvények, akkor viszont mindegy, mikor jön az osztalék: az ügyfeleket az adott pénzügyi eszközre megképeztetett homogén csoport alapján létrejövő arányosan kiadható eszközök után illeti meg az osztalék.

Tudják már a számlaszámodat?

Azoknak a Zwack, ELMŰ, ÉMÁSZ, Graphisoft, Norbi Update és Állami Nyomda részvényeivel rendelkező ügyfeleknek, akik korábban már voltak személyes adategyeztetésen a Buda-Cashnél, és bejelentették pénzforgalmi számlaszámukat, további teendőjük nincs, átutalják nekik az osztalékot.

Azokat az ügyfeleket, akik korábban voltak adategyeztetésen, de nem ismert a pénzforgalmi számlájuk száma, a PSFN ügykezelői telefonon keresik meg a számlaszám megadása érdekében. Az osztalékfizetéssel érintett azon ügyfelek, akik még nem vettek részt személyes adategyeztetésen, az egyeztetés során kell majd megadniuk a pénzforgalmi számlájuk számát, amelyre az osztalék kiutalását kérik.

És mi lesz a TVK-részvényesekkel?

A másik rendkívüli ügy a TVK-kisrészvényesek kiszorítása. Az eljárásban érintettek részére a transzferálások megkezdődtek. A folyamatban lévő vagyonkiadás során előfordult, hogy egyes ügyfeleket sem telefonon, sem a Buda-Cash Zrt. „f.a.” nyilvántartásaiban szereplő más módon nem sikerült kiértesíteni. Kérjik azokat az ügyfeleket, akik érintettek ezen kiutalásokban, hogy feltétlenül jelentsék be aktuális elérhetőségüket az info@budacash.hu e-mail címen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG