3p
Az amerikai tőzsdék furcsán kettéváltak, míg a Dow Jones ipari átlag új csúcsokra tör, addig a Nasdaq technológiai piac jókorát esik. A BUX index is lefelé tartott, a varsói kollégájával együtt. Szakad az arany, az olaj, emelkedtek a kötvényhozamok.

Az éjszakai koreai rakétakísérletet, melynek során egy minden korábbinál sokkal hosszabb hatótávolságú rakétát lőttek ki, egy vállrándítással elintézték a piacok, a koreai index stagnált, a japán emelkedett.

Az a tegnap esti hír, hogy az amerikai szenátus költségvetési bizottsága elfogadta Donald Trump elnök adócsomagját, kedvező fogadtatásra lelt, és nagy szerepe lehetett abban, hogy az európai tőzsdék fél százalék körüli emelkedésben voltak nap közben.

A döntő hírnek azonban az bizonyult, hogy az amerikai GDP harmadik negyedéves értékét az előzetes 3,0 százalékról 3,3 százalékra húzták fel. Ennek következtében nőttek a kamatemelési esélyek, emelkedtek a kötvényhozamok, ami nem mindenre volt jó hatással.

Valószínűleg ez húzta fela Dow Jonest új csúcsra 0,3 százalékkal, és ez nyomta le az amerikai technológiai szektort is, ahol eléggé vegyesen estek a különböző vállalatok részvényei. Az idén a Nasdaq indexe emelkedett átlag felett az USA-ban, a Financial Times szerint azért is, mert a hagyományos szektoroktól kisebb növekedést vártak. Most, hogy erősebb lett a hagyományos gazdaság a vártnál, a tech-papírokat inkább adni kezdték.

A Micron chipgyártó például 8, az NVIDIA 5, a Netflix 5, a Facebook és a Tesla 3 százalékos mínuszban volt este.

Itthon a BUX index 1,1 százalékos eséssel zárt, a Mol, az OTP és a Richter egyaránt 1,1-1,3 százalékkal süllyedt. A Telekom egy forinttal emelkedett. A hazai tőzsde rossz teljesítményére nincs különösebb magyarázat, de a lengyel WIG 20 index is két százalékkal ment le, és Prágában is volt egy kis süllyedés.

A forint is nagyot gyengült, miközben a többi térségbeli deviza stagnált. Az euró este ismét elérte a 312 forintot, ami 120 filléres emelkedés keddhez képest.

A bitcoin árfolyama ma úgy átszaladt a tízezer dolláros határon, mintha ott sem lett volna. Vicces a Bloomberg megfogalmazása, mely szerint a befektetők csak a vállukat vonogatták a tízezres határ közelében megsokszorozódó, összeomlást jósoló figyelmeztetésekre. Az új rekord 11 500 dollár közelében volt, de este is 10 700, ami 8 százalékkal magasabb az egy nappal korábbinál. (A bitcoin shortolásáról és néhány jóslatról itt írtunk.)

A kőolaj is izgalmas történet, hiszen holnap kezdődik az OPEC ülése, ahol a kitermelés-korlátozás hosszabbításáról dönthetnek. Bár a találkozóval kapcsolatban sok a kérdőjel, az oroszok még nem kötelezték el magukat. Ezen kívül egy kedvező amerikai készletadat is érkezett. Az olaj ára este mégis szakadni kezdett, este másfél százalékos mínuszban van.

Az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások növelték a kötvényhozamokat, ezt a nemesfémek általában rosszul tűrik. Az arany egy, az ezüst két százalékos mínuszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG