2p
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett TWD Investments egy Sierra Leone-i gyémántbánya 51 százalékának megszerzésén dolgozik.

A Budapesti Értéktőzsde T kategóriájában jegyzett TWD Investments Nyrt. tovább növelte részesedését a TransWorld Diamond Zrt-ben - ez a cég többségi tulajdonosa lett egy Sierra Leone-ban gyémántbányászattal foglalkozó vállalkozásnak. Ez a Sierra Leone-i leányvállalat eddig több ezer karátnyi gyémántot termelt ki, melynek ún. rapaport árfolyama meghaladja a 3 millió dollárt.

"Immáron több, mint négy éve foglalkozunk gyémántbányászattal Nyugat-Afrika csücskében, ebben a fantasztikus kis országban, Sierra Leone-ban és koncesszióink száma meghaladja 100-at, azaz bőven rendelkezünk gyémántbányászatra alkalmas területekkel" - nyilatkozta Kapitány János, a TransWorld Diamond Zrt. vezérigazgatója.

"Egyértelműen fantáziát és egyre csökkenő kockázatot látunk a gyémántbányászatban és Sierra Leone-ban, ezért egy 2013 év végén meghozott stratégiai döntésünk értelmében tovább növeltük eddig meglévő tulajdoni hányadunkat a TransWorld Diamond Zrt-ben. " - mondta el kérdésünkre

Dámosy Zsolt, a TWD Investments Nyrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a gyémántbányászatban és Sierra Leone-ban egyre több fantáziát és egyre kevesebb kockázatot látnak, ezért növelték eddig meglévő tulajdoni hányadukat a TransWorld Diamondben. A cél az, hogy a részvénypakett többségét, azaz 51%-át megszerezzék és így átvegyék a közvetett irányítást a gyémántbánya felett. "Az ehhez szükséges megállapodásokat már megkötöttük" - közölte Dámosy.

Június 10-én a TWD Investments Nyrt. 2 százalékos tulajdoni hányada 10,52%-ra emelkedett a TransWorld Diamond Zrt-ben.

Mennyi a világ teljes ékszergyémánt készlete?
A világ összes ékszergyémánt készlete beleférne egy 20 tonnás nyerges vontatóba.

Hogyan alakul a gyémánt világpiaci ára?
Az ún. rapaport árfolyamot minden héten csütörtökön 11 óra 59 perckor határozzák meg, és 7 napra marad érvényben. Az árfolyamrendszer kialakítása Martin Rapaport magyar származású üzletember nevéhez fűződik, aki 1978-ban publikálta először a karát, a szín, a tisztaság, és az ún. cut alapján meghatározott árfolyamot. A gyémánt értéke évről évre folyamatosan emelkedik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG