1p
Az európai piacokat továbbra is az amerikai események befolyásolják.

Az Egyesült Államokban nem zárult le a politikai vita se az új költségvetésről, se az állami adósságplafon megemeléséről. Washingtonban még mindig nincs semmi jele, hogy közel lenne a problémák megoldása, ezért a piacokon negatív hangulat lehet.

Ugyanakkor a Dow Jones hírügynökség által megkeresett elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy már csak négy nap maradt az amerikai adósságplafon eléréséig, ezért egyre nagyobb a nyomás a demokratákon és a republikánusokon, hogy megegyezzenek. Ha ez megtörténik, akkor egy hirtelen ugrásra lehet számítani a részvénypiacokon.

Az euró árfolyama keveset változott a dolláréhoz képest - 1 euró 1,3566 dollárt ért -, s az államkötvények piacán se volt nagy mozgás. Spanyolország ezen a héten visszatér a nemzetközi kötvénypiacra és újra államkötvényeket bocsát ki, amit többen is pozitív fejleményként értékeltek.

Az elemzői várakozásnak megfelelően eséssel nyitottak a nyugat-európai főbb tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,41 százalékos, a párizsi CAC-40 0,38 százalékos gyengüléssel nyitott hétfőn.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40940 40250 41390 -0,63% 40940 40950 17 725 170 740 HUF 2026-11-06 15:29:57
MOL 4858 4812 4980 -2,49% 4856 4858 2 697 671 060 HUF 2026-11-06 15:29:57
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2896 2902 1 399 257 810 HUF 2026-11-06 15:29:00
RICHTER 12890 12820 12980 -0,62% 12880 12890 1 704 799 980 HUF 2026-11-06 15:25:52
OPUS 206 200 208 +2,74% 205 206 52 704 547 HUF 2026-11-06 15:16:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG