2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,08 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 53 999,23 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 24 forinttal, 0,86 százalékkal 2780 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,59 százalékkal 13 130 forintra erősödött, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,71 százalékkal 427 forintra nőtt, forgalma 75,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra emelkedett, a részvények forgalma 932,1 millió forintot ért el.

Meddig csökken még a Mol? Fotó: BET
Meddig csökken még a Mol? Fotó: BET

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4013,33 ponton zárt csütörtökön, ez 34,38 pontos, 0,86 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A londoni FTSE-100 mutató 0,44 százalék, a frankfurti DAX-index 0,78 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,72 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,75 százalékkal csökkent. Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékos, az S&P 500-as index 0,17 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,0,8 százalékos nyereséggel állt.

Az olajár a szaúdi termeléscsökkentés meghosszabbításának bejelentésére emelkedésnek indult. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,56 dollárral (1,88 százalékkal) 84,76 dollárra ment fel. Az arany ára unciánként 0,18 százalékkal (3,65 dollárral) 1971,35 dollárra süllyedt.

A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, szeptemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 31,03 eurón állt 17:45 körül, ami 7,960 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 39,40 eurón, egy éve 152,85 eurón zárt.  Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45820 45710 45820 -0,43% 45740 45820 64 111 920 HUF 2026-07-24 09:07:09
MOL 4442 4442 4464 -0,13% 4442 4450 41 265 944 HUF 2026-07-24 09:07:39
MTELEKOM 2624 2610 2624 +0,38% 2622 2628 10 433 722 HUF 2026-07-24 09:06:46
RICHTER 11810 11630 11820 +1,37% 11650 11740 8 976 450 HUF 2026-07-24 09:00:24
OPUS 359 359 359 0,00% 359 362 2 872 HUF 2026-07-24 09:00:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG