A kárpótlásijegy-tulajdonosok a Tisza választási győzelme után erős bizalommal fordultak az új kormány felé, hiszen 2006 decembere óta egyetlen korábbi kormány sem biztosított számukra felhasználási lehetőséget. Tették ezt a Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor vezette kabinetek miniszterei annak ellenére, hogy az 1991-es XXV. törvény – a jegytulajdonosok jogértelmezése szerint – folyamatos felhasználási lehetőség biztosítását írja elő a mindenkori kormány számára. Az illetékesek a törvény hatályosságát, a kárpótlási jegyekben megtestesített törvényi kötelezettséget elismerték, de a „folyamatos” felhasználási lehetőség biztosításának kötelezettségét vitatták.
A kárpótlási törvény elszabotálásának felelőssége 12 százalékban Gyurcsány Ferencet, 6 százalékban Bajnai Gordont, 82 százalékban pedig Orbán Viktort terheli.
A miniszterelnöki felelősség
A törvényben szövegszerűen a „folyamatos kötelezettség” valóban nem szerepel, mint ahogy más jogszabályok sem rögzítenek hasonló kitételt. Például a számviteli törvény sem tartalmazza, hogy a nyugta- és számlaadási kötelezettség az év 365 napján betartandó, mégsem valószínű hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elfogadná azt a kifogást a számlaadás elmulasztása esetén, hogy munkaszüneti napon szolgáltatott a vállalkozó, ezért nem állított ki számlát.
A kárpótlási törvény ezzel szemben tételesen kitér arra, hogy a felhasználás biztosítását mikor és hány alkalommal szüneteltetheti a magyar állam képviseletében eljáró hivatal:
„8. § (1) Az Állami Vagyonügynökség javaslatára a Kormány a forgalomban levő valamennyi kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználását [7. § (1) bekezdés a) pont] 1996. év december 31-ig, évente legfeljebb összesen hat hónapos időtartamra felfüggesztheti. Ezt az időpontot követően a kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználása nem korlátozható.”
A kárpótlásijegy-tulajdonosok idén a Pénzügyminisztériumtól olyan magyarázatot kaptak a felhasználási lehetőség elmaradására, miszerint azt nem tervezték be a 2026-os költségvetésbe. A kárpótoltak tehát az indoklás szerint amiatt kerültek joghátrányba, mert a jogalkotó erre a költségvetés megalkotásakor nem tért ki, a költségvetés nem teszi lehetővé.
Nos, ez sem róható fel a kárpótoltaknak, annál inkább a költségvetés megalkotóinak. S ha ez így van, akkor a jövő évi költségvetés elfogadásáig ezt a mulasztást még lehet pótolni.
Az is fontos kérdés, hogy mekkora terhet ró a költségvetésre a kárpótlási jegyek kivonása. Erről friss, hiteles adatok nem érhetők el, de korábbi adatok alapján ez a teher elméletileg 2-4 milliárd forint körülire tehető.
Azért kell hangsúlyozni, hogy elméletileg, mert a még állampolgároknál lévő jegyek nagyobb része fizikai, azaz kinyomtatott értékpapírokként kerültek a jogosultakhoz 1991 és 1994 között. Csak egy kisebb részét, mintegy 300-500 millió forint értékben tették tulajdonosaik az értékpapírszámlákra. A fizikai jegyek nagyobb részét valószínűleg már a tulajdonosaik, vagy azok örökösei sem tartják számon, a papírok többsége már elkallódott. Így az értékpapírszámlákon lévő jegyekhez maximum néhány százezer forintnyi mennyiséggel kell a fizikai jegyek vonatkozásában számolni.
A tényleges költségvetési teher hozzávetőleg egymilliárd forint lehet.
A jegytulajdonosok a húsz évnyi kényszerű, kizárólag a korábbi kormányok mulasztásos törvénysértésének felróható okból elszenvedett várakozása miatt a kárpótlási törvényben rögzített 1742 forintos kamattal növelt névértéken felül az infláció miatt elszenvedett veszteség enyhítését várják.
Amennyiben az 1991-es XXV-ik törvény szelleméből indulunk ki, akkor a húsz évnyi „felhasználási szünet”-re ugyanazt a jogalkotói akaratot kell alkalmazni, mint amit a törvény azok számára biztosított, akik a kárpótlási igények beadásakor amiatt kerültek hátrányba, mert a hivatali kapacitás korlátai miatt a kérelmük elbírálása későbbre maradt. Ezt a törvény a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százalékában ismerte el. Amennyiben ugyanebben a mértékben növeli meg a Tisza-kormány az 1994. decemberére 1742 forintra növelt névértéket, akkor a húsz éves felhasználási „szüneteltetés” miatt 2007 januárjától mostanáig a kamattal növelt névértéket hozzávetőleg a duplájára kell emelni. Amennyiben az elszenvedett veszteséget az infláció mértékével ismeri el a Tisza-kormány, akkor az valamivel nagyobb összeget eredményez.
Ennek a kompenzációnak a mértékét törvénymódosítással lehet megadni a jogosultak számára. Szintén törvénymódosítással lehet reparálni azt a jegytulajdonosokat ért joghátrányt, ami abból származik, hogy az Orbán-kormány nem gondoskodott 12 éven keresztül az Európai Unió 2013-ban alkotott rendeletének 2025. december 31-ei hatállyal történő alkalmazkodásához, miszerint e határidő után a kárpótlási jeggyel nem lehet a tőzsdén kereskedni. Azok a jegytulajdonosok, akik éveken át tartós befektetési számlán (tbsz) tartották a kárpótlási jegyeieket egy későbbi beváltás tudatában és annak érdekében, hogy mentesülhetnek a jegyeken realizált, nyereséget sújtó adó megfizetése alól, azzal, hogy az Orbán kormány megszüntette a jegyek tőzsdei kereskedését, kérdésessé tette a korábban tbsz-en tartott kárpótlási jegyek adómentességét.
A Tisza-kormánynak a kárpótlási jegyesek újólag elszenvedett jogsérelmei miatt, valamint a párt egyik legfontosabb, meghirdetett szándékának valóra váltása érdekében – miszerint helyreállítja a jogállamiságot – egyrészt biztosítania kellene az 1991-es XXV. törvény betartását, valamint az előző kormányok húsz éven át tartó mulasztásos törvénysértéséből fakadó anyagi veszteségek kompenzálását.
A cikk a webnode.hu-n jelent meg.
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.

