1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Január-februári 2000 forintos csúcsértékének mindössze 1,8 százalékán, 36 forinton forgott kedden a Kreditjog részvénye a tőzsdén a kereskedés nagy részében, ami részben érthető, mert a cég legutóbb mindössze száz forinton bocsátott ki részvényeket. A társaság júliusban rendkívüli közgyűlést tart, amelynek napirendjén a tisztségviselők újraválasztása szerepel. Mivel azonban a fő tulajdonos megegyezik a vezérigazgatóval, ennek sikere nem kérdéses.

Az egyik legnagyobb, igazán szédítő mélyrepülést bemutató részvény az idén a Kreditjog nevű cégé volt, amely nevével ellentétben nem hitellel vagy joggal, hanem ingatlannal foglalkozik. A társaság részvényei januárban-februárban kétszer is érintették a 2000 forintos határt, ehhez képest kedden a nap elején és közepén sokáig 36 forinton forogtak, ahol egy részvényes a cég méretéhez képest jelentős, tízezer darabos nagyságrendű tételt kínált eladásra. Ez 19 százalékos esés az előző napi záróárhoz képest, és több mint 98 százalékos a téli csúccsal összehasonlítva. Később az ár visszament egészen 48 forintig.

Hülyének lenni mindenkinek alkotmányos joga?

A társaság helyzetét megvizsgálva azonban a 2000 forintos ár inkább mondható meglepőnek, mint a 36 forintos. Az eredetileg húszmilliós alaptőkéjű társaságba ugyanis tavaly év végén mintegy 704 millió forintot nyomtak bele a száz forintos névértéknek megfelelő áron. Ez után az alaptőke 118,887 millió forint pénzbeli hozzájárulásból és 605,5millió nem pénzbeli hozzájárulásból állt. Ez utóbbi egy augusztusi és egy tavaly márciusi közgyűlési határozat szerint a sóskúti Hydro-Min 2010. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. száz százalékos  üzletrésze, amely „600 500 000 forint nem pénzbeli betétből áll, amelyet a hidrogén tüzelésű kazánrendszer know-how-jának száz százaléka testesít meg”.

Hogy a hidrogénkazánok know-how-jának értékelése reális-e, vagy sem, nem tudjuk, de ezután nem sokkal kissé szokatlan időpontban, az éves mérleg készítése előtt lemondott a Kreditjog könyvvizsgálója, és januárban rendkívüli közgyűlésen új könyvvizsgálót kellett választani. Mindenesetre ha valamit száz forinton nagy mennyiségben lehet kapni, akkor nyilvánvalóan nem érdemes érte 2000-et adni, ennek ellenére még februárban is előfordult ez az ár a Budapesti Értéktőzsdén, a részvények nagymértékű felhígítása után. A vevő így vagy nagyon tájékozatlan lehetett, vagy rendkívül naiv.

Kazántudásért lakóparkot?

A február végi állapot szerint mindenesetre a részvények 99 százaléka a cég vezérigazgatója, Laczkó Béla elnök-vezérigazgató tulajdonában volt, akit januárban a közgyűlés felhatalmazott a XI. kerületi Köérberki lakópark és a hozzá tartozó Sportmax-centrum megvásárlására „a jelenlegi tulajdonossal és a projektet finanszírozó bankkal”, azóta a tranzakcióról nincs hír. Hogy kazán-know-how-ért hol adnak lakóparkot, arról sincs tudomásunk, de korábban a cég külföldi befektetők tőkeemelésében reménykedett a sajtóban.

„Az első negyedéves jelentés a kibocsátó pénzügyi tevékenységét illetően első negyedéves célkitűzéseként az alaptőke felemelését hivatott elérni. Az elmúlt negyedév során a kibocsátónak árbevétele nem keletkezett, a kifizetett költségek következtében” - írja az első negyedéves jelentés. Hogy a költségek miért is akadályozzák meg a bevételeket, azt nem magyarázták meg.

Megsuhintották itt is, ott is

Laczkó Béla június 14-én, még 64 forintos árfolyam mellett azt írta a tőzsde honlapján, hogy „az elmúlt három hónapban a részvények árfolyama jelentős zuhanásnak indult. Ennek oka, hogy a cég részvény-értékesítési stratégiájába előre nem látható jelentős változások álltak be” (sic). Az igazgató álláspontja szerint a részvényt a piac alulértékeli, ami mögött „semmilyen gazdasági esemény nincs”. A vezetés azt ígérte, hogy megteszi a szükséges lépéseket, azóta a papír tovább zuhant.

A cég a hatóságok figyelmét is többször felkeltette már. A PSZÁF decemberben különböző tájékoztatási kötelezettségek megszegése miatt hatmillió forintra büntette a nemrég még csak húszmilliós alaptőkéjű céget, valamint Lackó Bélára és Nagyné Laczkó Eszterre is 1-1 millió forintos büntetést szabott ki. A tőzsde pedig tavaly év végén is, majd idén is fél-félmillióra bírságolta a társaságot a negyedéves jelentés elmulasztása miatt. (Ezekre az esetekre hivatkozva azóta a cég új befektetési kapcsolattartót vett fel.)

Leválthatja saját magát

A társaság július 17-re újabb rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelynek napirendjén az elnök-vezérigazgató, az igazgatóság és az auditbizottság visszahívása, újraválasztása áll. A fő tulajdonosnak így megadatik a lehetőség, hogy leváltsa saját magát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG