3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot. Minimális erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A magyar olajcég ma nem muzsikált jól
A magyar olajcég ma nem muzsikált jól
Fotó: Depositphotos

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy magas forgalom mellett hullámzóan mozgott nap közben a BUX-index, amely a reggeli órákban emelkedett, majd bezuhant, végül emelkedéssel zárt. Hozzátette, hogy csütörtökön éjfélkor teszi közzé az OTP és a Mol is a negyedéves jelentését. Utóbbinál nem a legjobbak a várakozások, ezért esett a Mol árfolyama. Az OTP-nél viszont azt várják, hogy kitart a jó eredmény, ez erősítette a bankpapír árfolyamát. A Magyar Telekomnál pedig arra reagáltak pozitívan a befektetők, hogy a cég 24 milliárd forint értékben részvény visszavásárlási aukciót jelentett be, amit május 23-án tartanak.

A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,78 százalékkal 3040 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,35 százalékkal 18 400 forintra erősödött, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 2,07 százalékkal 935 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,21 százalékkal 9570 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6030,16 ponton zárt csütörtökön, ez 14,15 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Túl az Óperencián…

Minimális erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,02 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,03 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,12 százalék erősödést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest.

Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,18 százalék, a frankfurti DAX index 0,92 százalék pluszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 0,35 százalék nyereséget jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,20 dollárral, 0,24 százalékkal, 83,78 dollárra emelkedett.

Az amerikai kereskedés kezdetekor az arany határidős jegyzése 2325,80 dolláron állt unciánként, 0,15 százalékos (3,50 dolláros) erősödéssel.

Az európai gázár emelkedett. Az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júniusi határidőre megawattóránként 31,265 eurón állt délután fél négy körül, ami 2,143 százalékkal magasabb az előző kereskedési nap záróértékéhez képest. Három hónapja 26,42 eurón, egy éve 53,58 eurón, két éve 59,80 eurón zárt.

Napi szintű befektetési híreinkért kattintson ide! >>

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG