3p
Az utóbbi napok, hetek esései után különösen kirobbanó formában voltak ma a tőzsdeindexek, a BUX is két százalékkal ment fel, az OTP valósággal megtáltosodott. A forint erősödött, a dollár úgyszintén. Jól szerepelt a Wal-Mart, az USA tőzsdéi is felfelé tartanak.
(Fotó: Eidenpenz József)

A németek vásárló kedvükben vannak, a DAX indexben minden részvény pluszban van, amire csak ritkán van példa – jelentette délután a Handelsblatt. Az emelkedést azzal magyarázták, hogy a befektetők bíznak abban: nemcsak az iszlám állam ellen, de a gazdaság stabilizálása érdekében is mindent megtesznek a most egymásra találó európai politikusok. Vagyis várhatóan jönnek majd a további könnyítések az EKB részéről.

A német index a 11 ezer pontot ostromolta 2,4 százalékos emelkedéssel, és végül csak kis mértékben maradt alatta. A francia részvényeket is valósággal kapkodták, 2,7 százalékos volt a fő index többlete. A brit FTSE is két százalékkal ment fel.

Hatalmas OTP-rali

Itthon a BUX követte az európai trendet, és két százalékkal ment fel, megközelítve a 23 ezer pontot. Az OTP valósággal száguldott, 4,8 százalékos drágulás egy nap alatt ritkaság. Július óta nem látott szintre emelkedett, 5879 forintra, de az 5900-as határt is átlépte rövid időre. A 40 milliárd forintos forgalma a megszokottnak a sokszorosa.

További árfolyamok>>>>>>>

A Richter 13,5 milliárdos forgalom mellett 0,6 százalékkal drágult, a Magyar Telekom 1,0, a Mol 0,9 százalékkal ment fel. Gyorsjelentése után a CIG Pannónia kissé gyengült.

Kitörni próbál a bankrészvény

Érdekes fejlemények jelentek meg az OTP chartján – írja a Concorde Trading blog. „A papír az 5760-5770 körüli ellenállás zónából is próbál kilépni. Technikailag túl nagy tér nincs a részvény előtt, ugyanis a 6000 és a 6100 forint körüli szintek ellenállások lehetnek” – írják. A SocGen és az HSBC  új elemzést készített a bankrészvényről, mindketten optimisták és vételen van náluk. A szerző feltételezi, hogy az alulsúlyozott feltörekvő piacok súlyát is növelik most az intézményi befektetők a világban.

Sok szó esik arról, hogy a Fitch hitelminősítő pénteken piaczárás után felminősítheti Magyarországot. Lehet, hogy a magyar részvények emelkedése már ennek is szól, bár ez már be is épülhetett az árakba, hiszen régóta várnak rá.

Erősödött a forint

A forint a nap első felében alig rezzent, 312 közelében maradt az árfolyam, majd délután erősödni kezdett. Este 311,20 forint volt egy euró. A dollár megint erősödött, 1,0636-ig ment le az euró/dollár, gyengült vele szemben a jen is 123,46-ig.

További árfolyamok>>>>>>>

Az amerikai részvények is szépen emelkedtek, este hat körül 0,5 százalékot ment az S&P 500 és 0,7 százalékot a Nasdaq. A hangulatnak jót tett a Wal-Mart eredménye, amely pozitív meglepetést okozott, a részvény öt százalékkal drágul. Némileg meglepő módon a Shell és a Chevron olajtársaságok részvénye is drágult.

Tovább szenved az olaj

A kőolaj továbbra is nagyon ingatag, egy darabig drágult, majd újra esni kezdett, a WTI 41, a Brent 44 dollár közelében áll. Előző nap a WTI majdnem elérte a 40 dollárt, majd innét nagyot emelkedett, hogy ma ismét visszahulljon. Változatlanul a világszinten rendkívül magas készletek aggasztják a piaci szereplőket.

Komolyabb esésre kapcsolat az arany, az árfolyama 1067 dollár közelében van, hat éves mélypont közelében. Hasonló a helyzet a rézzel is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG