2p
Soknak tűnt a 33-35 dolláros olajár, ismét visszaesőben van, de még 30 dollár fölött, úgy tűnik, a 30 környéke az egyensúlyi szint. A tőzsdék is követik az olajat, úgy Amerikában, mint Európában, ahol a DAX ismét kritikus mélységben van. A forint elsőre lepattant az óriási szintről, de emelkedő trendje egyelőre töretlen.

Tegnap már az európai kereskedés mutatta, hogy ismét lefelé vezet az út a tőzsdéken, délután ezt Amerika vissza is igazolta. Az S&P 500 több mint 1 százalékos esés után 1921 ponton zárt, kétségkívül még mindig jóval az 1870 pontos támasz fölött van, nagy baj azért egyelőre nincs.

S&P 500, tartja a szintet

Ázsiában Szingapúr, Hongkong ás Ausztrália esett nagyobb, közel 2 százalékos mértékben, a kínai indexek mérsékelten emelkedtek, a Nikkei 0,8 százalékot gyengült.

Ma délelőtt az európai piacok újra esnek, a DAX 1,7 százalék mínuszban van 9260 ponton, ezzel újra töri a tavaly nyár óta fennálló kritikus szintet.

DAX

A BÉT-en ellentétes mozgások figyelhetők meg: miközben a Mol 1,3 százalékot esik 13 850 forintig, a Telekom fél százalékot gyengül 412 forintig, addig az OTP fél százalékos erősödéssel kerek 6000 forinton áll, a Richter pedig minimális emelkedéssel 4960-on, talán újra megpróbálkozik az 5000 ostromával.

A forint az eurónkénti 307-es óriási szintről visszapattant, most 308,50 körül van. Ez teljesen érthető, ilyen nagy szintről szinte illik is akár többször is visszapattanni, mielőtt sikerült áttörni rajta, már ha elég erős a trend.

Az olaj ismét lefelé vette az útját, 35 dollár körül már ritka neki a levegő, 30 környékén jobban érzi magát, legalábbis az elmúlt hetek hatalmas hullámzásainak 30 körül volt az átlaga. Most mindenesetre még följebb vagyunk ennél: a WTI 31 dollár, a Brent 32,70.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG