2p

Zsiday Viktor befektetési szakértő 360 és 380 forint közötti stabil euróárfolyamot tartana észszerűnek.

Valós esély van a következő években az euró bevezetésére Magyarországon, de egyáltalán nem mindegy, milyen árfolyamon váltunk pénzt – hívta fel a figyelmet a blogján Zsiday Viktor. A befektetési szakértő szerint 360 és 380 forint közötti stabil euró árfolyam mellett lenne észszerű megcélozni a bevezetést.

Zsiday azt vizsgálta meg, hogy a Magyarországgal hasonló fejletségi szinten álló, régiós, exszocialista országok fővárosaiban milyen az átlagos árszínvonal Budapesthez képest. A számítása alapját a numbeo által figyelt reprezentatív termékkosár árai adták az egyes fővárosokban.

Árfolyam

A számításában Bukarest, Zágráb, Ljubljana, Pozsony, Varsó, Prága és Szófia szerepeltek. Az összehasonlítás eredményeként átlagosan 359 forintos euró árfolyam jött ki Bukarest nélkül (a bukerasti kosárértéket beleszámolva 371). Ezt a számot a befektetési szakember kiigazította az Eurostat egy főre jutó PPP alapú GDP adatával. Az átlag így 390-es euró árfolyamra jött ki (Bukarestet nem számolva 380).

Úgy vélem, valahol a kettő között kellene keresgélnünk: 360-380 között lenne helyes megcélozni a bevezetéskori árfolyamot – írta Zsiday.

A forint árfolyama az április 12-i választás óta kifejezetten erős. Jelenleg 360 forintot kell fizetni egy euróért, de az árfolyam járt a napokban a 355-ös szint alatt is. A várakozások szerint a forint tovább erősödhet a következő hónapokban, mivel egyre valószínűbb, hogy hazánk megkapja a befagyasztott uniós forrásokat. A beérkező pénznek köszönhetően elkezdődhetnek a gazdaságot élénkítő beruházások, valamint vonzó spekulatív célpont is lehet Magyarország.

A forintnak további segítséget adhat, ha a Közel-Keleten véget ér a harc és megnyitják a Hormuzi-szorost. Kihívást az iráni háború elhúzódása és az energiaárak drasztikus növekedése jelenthet.

Zsiday szerint abban az esetben, ha a forint ismét jelentős erősödésbe kezd a Magyar Nemzeti Banknak el kell kezdenie a kamatvágást – az alapkamat jelenleg 6,25 százalékon áll. A monetáris lazítás leértékelheti a forintot, valamint élénkítheti a gazdaságot és lehetőséget is adna a támogatott hitelkonstrukciók kivezetésére.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40210 39880 40500 -0,30% 40160 40260 5 481 931 860 HUF 2026-06-10 13:03:26
MOL 3806 3800 3940 -2,21% 3806 3808 904 344 050 HUF 2026-06-10 13:03:25
MTELEKOM 2690 2684 2730 -1,68% 2690 2692 671 863 010 HUF 2026-06-10 12:58:11
RICHTER 11680 11590 11990 -1,35% 11680 11700 853 264 030 HUF 2026-06-10 13:02:51
OPUS 385 383 398 -3,14% 386 393 30 137 167 HUF 2026-06-10 12:34:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG