2p
A héten több fontos esemény is lesz, amelyek segíthetik a tőzsdei részvényárfolyamok emelkedését.

Erősödhetnek hétfőn nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 8 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 12 ponttal, a párizsi CAC-40 index 4 ponttal nőhet nyitáskor.

Stan Shamu, az IG piaci stratégája szerint ezen a héten több fontos gazdasági esemény is lesz, amelyek segíthetik a tőzsdei részvényárfolyamok emelkedését. Hétfőn már jó adatok érkeztek a kínai feldolgozóipar teljesítményéről, és a piaci elemzők többsége szerint az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülésén monetáris enyhítésbe kezd.

Az EKB döntését elsősorban az európai deflációtól való félelem motiválja. Mivel előző pénteki adatok szerint Olaszországban és Spanyolországban is lassult az éves infláció, és korábbi adatok szerint Belgiumban is négyéves mélyponton van, ez újabb ösztönzőt jelent az EKB számára, hogy cselekedjen.

Az IG munkatársa szerint előző héten az amerikai indexek is többnyire erősödtek, és az amerikai gazdaság lassan, de kitartóan növekszik. Ezen a héten pénteken kormányzati adatok jelennek meg a munkanélküliek számának változásáról, valószínűleg ismét megerősítve, hogy jó irányba halad az amerikai gazdaság.

Stan Shamu szerint, ha "minden összejön", akkor újból érezhetően nőhetnek a részvényárak, míg J. T. Cacciabaudo a Sterne Agee brókercég részvénypiaci ágának vezetője szerint a pénzügyi válság kitörése óta nem érezte magát ilyen nyugodtnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG