1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Jó a hangulat az európai és ázsiai részvénypiacokon, a török líra megint gyengülget. A forint és a zloty jóval kisebb mértékben ugyan, de szintén olcsóbb lett. Meglódult az arany és az ezüst.

A kínai-amerikai viszony lehetséges javulásának reményével, a várható tárgyalások hírével magyarázzák ma is, hogy a részvénypiacokon jó a hangulat. De a kínai jüan árfolyamának is lehetett benne szerepe, amely veszélyesnek mondott mélységekből tört ki felfelé. Egy százalék feletti mértékben emelkedtek a kínai, hongkongi indexek reggel, Japán kissé esett.

Európában a német index egy, a francia 0,7, a brit 0,5 százalékkal megy fel. A török mutató 1,4 százalékkal emelkedik, de a török líra ismét gyengül, nagyjából ugyanennyivel. Főleg a kissé erősödő dollárhoz képest.

A forint a bankközi piacon szintén gyengébb lett, 323,40 az euró, ötven fillérrel feljebb van. Hasonlóan viselkedik a lengyel zloty is.

Az amerikai határidős indexek is szerény emelkedést jeleznek, legjobban még a Dow Jones-nál, 0,4 százalékot. Feltűnően meglódult a mostanában gyenge arany és az ezüst, egy százalék körüli mértékben, az olaj alig változik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30630 30410 30750 +0,99% 30620 30630 2 590 215 730 HUF 2025-10-20 15:08:45
MOL 2756 2750 2776 +0,44% 2756 2758 256 315 266 HUF 2025-10-20 15:09:41
MTELEKOM 1770 1770 1796 -0,90% 1770 1774 331 717 562 HUF 2025-10-20 15:02:15
RICHTER 10390 10230 10390 +0,29% 10380 10390 462 491 380 HUF 2025-10-20 15:10:17
OPUS 538 538 559 -3,76% 538 539 128 158 699 HUF 2025-10-20 15:07:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megmérte a piac a forintot, és az ütésből csak most jöttünk vissza
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 14:47
Közel két hét kellett ahhoz, hogy túltegye magát a forint Nagy Márton és Orbán Viktor nyilatkozatain, amelyek enyhe nyomást helyeztek a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank vállára. A piac reakciója egy szempillantás alatt rámutatott arra, hogy mennyire törékeny a hazai fizetőeszköz idei szárnyalása. Emellett a 14. havi nyugdíj ötletének bedobása, és annak költségvetési megvalósíthatósága is szóba került a Trend FM hétfői műsorában, ahol ezúttal is vendégként szerepeltünk.
Részvény / Deviza / Áru „America First” a gyakorlatban
Alberti Bálint | 2025. október 20. 10:20
Az elmúlt másfél hónapban látványosan kirajzolódott az Egyesült Államok új iparpolitikájának iránya: a kormány – nemzetbiztonsági megfontolásokból – tőkerészesedést vásárol magáncégekben. A lépés nem egyedi, hanem egy új stratégia része, amelynek célja, hogy az állam visszaszerezze az ellenőrzést a kritikus ágazatok és az ellátási láncok felett. A program három kulcsterületre koncentrál: a védelmi iparra, a félvezetőszektorra és a nyersanyag-kitermelésre. Ezek együtt mutatják meg, hogyan próbálja a második Trump-kormányzat újradefiniálni Amerika gazdasági és geopolitikai mozgásterét az „America First” elv jegyében. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:31
Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsközelben jár az erőtől duzzadó forint
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:56
Az euró árfolyama 390 alatt, egy svájci frank pedig 420 forintot ér.
Részvény / Deviza / Áru Rekordárak röpködnek az arany-, ezüst- és platinapiacokon
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:21
A héten napról napra újabb és újabb rekordokat döntött az arany ára, de általában is elmondható, hogy a nemesfémek ára szeptember eleje óta valósággal szárnyal. Ez alatt az idő alatt az arany és az ezüst mintegy harmadával drágult, de hasonlóan gyors áremelkedés volt tapasztalható a platina esetében is.
Részvény / Deviza / Áru Szép estéje volt az amerikai tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:03
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Pityókásan szállt fel a biciklire a forint pénteken
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 18:41
A magyar forint vegyes teljesítményt nyújtott pénteken a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A Mol átadta a tőzsdei zakót az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:52
A BUX 96,84 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 102 968,67 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelminősítési félelmek miatt eséssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 15:55
Mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Szabadesésben a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 15:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG