3p
Miközben a hazai iPhone- és Mastercard bankkártya-tulajdonosok örvendeznek azon, hogy már ők is fizethetnek mobiljaikkal, a Goldman Sachs elkeserítette a cégbe fektetőket: szerinte az amerikai-kínai kereskedelmi háború hatására közel 30 százalékkal eshet az okostelefont gyártó Apple eredménye, ami nyomás alá helyezheti az „almás” részvény árfolyamát.

A 29 százalékosra prognosztizált eredménycsökkenés akkor következhet be Rod Hall, a Goldman Sachs elemzője szerint, ha a két nagyhatalom közötti adok-kapok során a kínaiak megtiltják az Apple-készülékek behozatalát. Jelenlegi pénzügyi éve második negyedében ugyanis az amerikai távközlési óriás bevételeinek több mint 17 százaléka, 10,22 milliárd dollár származott a világ legnépesebb országából.

Ennek kiesését az Apple valószínűleg nem lenne képes a világ más részeiből pótolni – figyelmeztet Hall. Hozzátéve: a kínai tiltás igazából hosszabb távon járhatna káros következményekkel az amerikai cégre, emlékeztetve arra, hogy az iPhone-ok jelenlegi mérsékeltebb értékesítési számai azért alacsonyabbak, mert sokan már az új verzió idén őszi megjelenésére várnak, s köztük bizonyára nagy arányt képviselnek a potenciális kínai vásárlók.

Ugyanakkor a tiltással Kína is rosszul járhat azáltal, hogy az úgynevezett technológiai ökoszisztémája sérülhet, sokan pedig munkanélkülivé válhatnak. Az Apple termelési láncának többsége ugyanis az ázsiai országban található, köztük az iPhone végső összeszerelő üzeme, amelyet a Foxconn nevű cég működtet.

Vészjósló helyzetértékelése alapján Hall az Apple egy év múlva, azaz 2020 májusában várható célárát 6 dollárral, 178 dollárra vágta vissza, ami 4,6 százalékkal alacsonyabb a papírok keddi, 186,60 dolláros záróáránál. Ennek is betudható, hogy a szerdai kereskedés első óráiban az Apple-részvények 1,5 százalékkal, 184 dollár alá estek.

Nem a Goldman Sachs elemzője egyébként az egyetlen, amelyet aggaszt az Apple jelentős kínai kitettsége. A HSBC-nél dolgozó Erwan Rambourg már hétfőn csökkentette, 180 dollárról 174-re a részvények célárát, a Credit Suisse elemzője, Matthew Cabral pedig kedden azt a számítását osztotta meg a nyilvánossággal, miszerint a kínai eladások minden 5 százalékos esése 15 centtel mérsékelheti az Apple egy részvényre jutó eredményét.

Mindenesetre a kínaiak nem is olyan régen már kivillantották a foguk fehérjét. Egy tavaly decemberi bírósági döntéssel ideiglenesen megtiltották több iPhone modell importját és árusítását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG