2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Masszívan eső trendbe került az olaj, szűk négy hét alatt 15 százalékkal lett olcsóbb. A BÉT-en a Mol esett közel két százalékot, a Richter is lejjebb került, és kifejezetten rosszul néz ki a Waberer’s áralakulása. Amerikában szerény emelkedés zajlik, miközben zajlik a parlamenti, ottani nevén kongresszusi választás.

Pár hete a Brent típusú olaj ára 85 dollár fölött tetőzött, ott azonban nem sok keresni valója volt, szépen lefordult, és ma már a negyedik eső hullám zajlott benne, ami 71,40-ig csökkentette az árat. Az amerikai WTI közben 61,40 lett, így maradt a két típus közti viszonylag nagy, 10 dolláros rés.

Brent olaj

A befektetők a Molt is adni kezdték, 1,86 százalékkal 2986 forintig csökkent az ára. A Richter bő egy százalékot esett 5450 forintig, az OTP viszont ugyanennyit emelkedett 10 590 forintig, lehet, hogy a befektetők jó negyedéves eredményt várnak, ami pénteken fog nyilvánosságra kerülni. 404 forint lett a Telekom záróára, ami egy százalékos erősödés.

Rosszul mutat a Waberer’s grafikonja: a tőzsdére vezetési árhoz képest felére esett ár egyre inkább rátapad a 2400 forintnál kialakult támasz szintre, sőt kezdi alulmúlni.

Waberer's

Az európai tőzsdék enyhén csökkentek, Amerikában viszont nagyjából fél százalékkal emelkednek a főbb indexek, miközben az országot a kongresszusi szavazás tartja lázban. A tét nagy: kérdés, hogy az eddig kongresszusi (parlamenti) többséggel kormányzó Trump kényelmes helyzete megmarad-e, vagy többségbe kerülhetnek az ellenzéki a demokraták a kongresszust alkotó képviselőházban vagy a szenátusban, esetleg mindkettőben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45830 45700 46290 -0,04% 0 0 12 288 681 660 HUF 2026-09-23 17:05:07
MOL 5195 5100 5195 +1,66% 0 0 2 245 913 955 HUF 2026-09-23 17:07:45
MTELEKOM 2542 2540 2556 -0,24% 0 0 628 958 272 HUF 2026-09-23 17:10:50
RICHTER 12670 12520 12750 +0,56% 0 0 1 162 302 360 HUF 2026-09-23 17:13:46
OPUS 292 286 292 +0,69% 0 0 62 624 503 HUF 2026-09-23 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:48
Pozitív korrekció várható szerdán a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fekvőtámasszal kezdte a napot a forint, erősebb is lett tőle
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:58
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:22
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG