2p

A hétfői nagy gyengülés után kedden sem tudott erősödni a magyar fizetőeszköz. A forint az euróval szemben a 370-es lélektani szint gyengébb oldalán ragadt.

Hétfőn új történelmi mélypontra került a magyar fizetőeszköz, így várható volt, hogy kedden sem nyugszanak meg a kedélyek. Némi reményre adott okot, hogy hétfőn a gyengülés egyik oka a dollár látványos erősödése volt. Jellemző ugyanis, hogy amikor a zöldhasú felfele mozdul a többi irányadó devizához képest, akkor a feltörekvő országok devizái gyengülnek. Historikusan ennek hátterében az áll, hogy ezek az országok korábban rendre dollárban adósodtak el, és a dollár gyengülése olcsóbbá tette az adósság finanszírozását, ellenben az amerikai fizetőeszköz erősödése rontotta ezen országok helyzetét. Más kérdés, hogy a közép-európai országokra ez egyáltalán nem igaz, hiszen Magyarország például jórészt forintban, kisebb részt euróban adósodott el, így paradox módon a dollár erősödése az adósság szempontjából inkább javítaná ezen államok helyzetét. Ennek ellenére hétfőn a forint mellett a lengyel zloty és a cseh korona is gyengült, igaz csak kisebb mértékben.

Tovább tart a hullámvasutazás (Forrás: Investing)
Tovább tart a hullámvasutazás (Forrás: Investing)

Kedden annak ellenére folytatódott a forint gyengülése a délelőtti órákban, hogy az euró elkezdett korrigálni a dollárral szemben. A magyar deviza a déli órákban megközelítette a 372-es szintet, onnan viszont lefordult, és minimálisan erősödött. Ez viszont nem tartott sokáig, hiszen két óra után ismét gyengülés jött, és akkor az adott szint fölé szúrt. A forint új történelmi mélypontja 372,015.

Árfolyam

Ezt követően viszont ismét a forintot vevők vették át a szerepet és a délután folyamán erősödést láthattunk. Persze ez is viszonylagos, hiszen a hétfői mélypontig sikerült visszatérni, így igazából csak a napközbeni veszteséget tudta a forint ledolgozni. Egyelőre nem látszik erő, ami 370 alá küldhetné a magyar devizát, ugyanakkor, ha csütörtökön az MNB egy újabb határozott lépést tesz, és komolyabb mértékben – legalább 50 bázisponttal – emelne az egyhetes betétek kamatán, az vélhetőleg ismét erősítene a forinton. Így várhatóan csütörtök délig hektikus kereskedést láthatunk, ha az MNB a befektetők szerint gyengekezű lesz, akkor pedig a kamatdöntés után is lejtőn maradhat a forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45990 45320 46070 +1,52% 45990 46000 2 835 120 320 HUF 2026-09-25 12:39:40
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5185 5190 623 498 090 HUF 2026-09-25 12:39:41
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2552 2556 170 245 682 HUF 2026-09-25 12:37:32
RICHTER 12560 12530 12690 -0,71% 12560 12580 435 321 800 HUF 2026-09-25 12:39:40
OPUS 280 275 284 0,00% 277 280 5 410 057 HUF 2026-09-25 12:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG