7p

Újabb történelmi csúcsokra emelkedett az euró forintárfolyama, ma már 372-nél is járt. Igazán nagyot azonban a török líra zuhan, kilenc százalékot az euróval szemben. Az erős dollár és a durvuló járványhelyzet sem tesz jót a forintnak. Drágíthatja az olajat az OPEC kartell.

Csúnyán esnek a részvényárak az EU-ban, aminek fő oka a járványhelyzet lehet, pedig közben viszonylag jó beszerzésimenedzser-indexek érkeztek. Németországban különösen súlyos a probléma, erős vita van a bevezetendő intézkedésekről, és vezető politikusok még a teljes lezárást sem zárják ki.

A német index 0,9, a francia 0,6, a brit 0,2 százalékkal esik, de egy százalék feletti mínuszt látunk Stockholmban, Milánóban, Amszterdamban és Athénban is. Az amerikai határidős indexek egy része stagnál, de a Nasdaq 100-as újra 0,3 százalékkal esik.

Itthon a BUX indexet megint az OTP húzza le, mint tegnap, a bankpapír 1,9 százalékkal 16 580 forintra esett. A Mol viszont két százalékkal emelkedik, 2478-ra. A Richter 0,1, a Telekom 0,2 százalékkal süllyed.

Árfolyam

Erdogan szabadságharca miatt esik tovább a forint?

A forint ma tovább gyengül, leggyengébb pontján megközelítette a 372 forintot az euró ára (371,925 volt). Ebben szerepe lehetett annak is, hogy óriásit esett a török líra, közel kilenc százalékkal 13,8 fölé ment az euróval szemben (a dollár pedig 12,27 líra).

A líra összeomlás-szerű zuhanása Erdogan elnök beszéde miatt következett be, aki megvédte a közelmúltban végrehajtott drasztikus kamatcsökkentéseket, és megerősítette, hogy folytatni szeretné a “gazdasági függetlenségi háborút”. (Ez teljesen szembe megy azzal, amit a közgazdasági tankönyvek írnak.)

A török líra és a forint euróárfolyamának változása, egy év (Tradingview.com)
A török líra és a forint euróárfolyamának változása, egy év (Tradingview.com)

Miért alulteljesítők a magyar eszközök?

Globális szinten egyértelműen alulteljesítő jelenleg a BÉT, érződik a koronavírus miatti félelem, és a kockázatosabb piacok térvesztése – írta hírlevelében a Random Capital. A forintnál megállapítják, hogy “megvan az új, de egyáltalán nem örömteli historikus csúcs”.

A legnagyobb kérdés, hogy mennyi és milyen minőségű fegyvere maradt az MNB-nek erre reagálni, mert ha a múltból indulunk ki, a 370 feletti euróárfolyam már a kellemetlenül magas tartományba esik a jegybanknál – teszik hozzá.

Az euró/forint, az euró/zloty és az euró/cseh korona árfolyamok változása egy év alatt (Tradingview.com)
Az euró/forint, az euró/zloty és az euró/cseh korona árfolyamok változása egy év alatt (Tradingview.com)

A dollár nyomasztja a forintot?

A KBC Equitas pedig részben a dollár számlájára írja a forintgyengülést.

Miután Powell maradása biztossá vált, a dollár erősödésnek indult, így ez kihatással volt a forintra is, amely tovább gyengült a délután folyamán. Ma reggel is 370 forint felett tartózkodik az árfolyam, így nem sikerült erősödnie a forintnak.

Beindult a Powell-bika, majd ki is fulladt

Jerome Powell ismételt kinevezése a Fed elnökévé kezdetben javította az USA-ban tegnap a tőzsdék hangulatát. Eléggé logikus módon, ha belegondolunk, hogy mekkora hatalmas összegekkel segítette a részvénypiacok likviditását a Fed az utóbbi években.

Később azonban az a nézet kerekedett felül, hogy Powell egy viszonylag szigorú monetáris politikát képvisel majd, legalábbis a másik jelölttel, Lael Brainarddal szemben. Erre nagyot erősödött a dollár és felmentek a kötvényhozamok. Ez a részvényekre, különösen a növekedési, technológiai papírokra rossz hatással volt, ezért is esett a Nasdaq indexe tegnap végül fél százalékkal.

Vegyünk gyorsan sok aranyat?

Peter Shiff ismert közgazdász, médiaszereplő és az arany nagy barátja Powell kinevezésével magyarázza az arany tegnapi nagy, két százalékos esését is a Twitteren.

A kereskedők úgy vélik, az ismert ördög jobb, mint amelyet nem ismerünk. De az, hogy Powellt nem cserélték le egy még inkább galamb jegybankelnökre, még nem jelenti azt, hogy héja lett belőle. A Fed galamblelkűbb lesz, mint valaha… vegyél aranyat!

(A pénzügyi szlengben a galamb a laza monetáris politika, a héja pedig a monetáris szigorúság jelképe.)

Fotó: Peter Shiff twitter-bejegyzése az aranyról és Jerome Powellről
Fotó: Peter Shiff twitter-bejegyzése az aranyról és Jerome Powellről

Vennének-e bitcoint a hedge fundok?

A fedezeti alapok (hedge fund-ok) kezelőinek 31 százaléka, az alternatív befektetők 24 százaléka és a magánportfóliók (private equity) kezelőinek 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő egy-két évben kriptodevizákkal bővítené portfólióját – derül ki az Ernst & Young vezető könyvvizsgáló cég tanulmányából. Ezen belül is a legnagyobb cégek menedzserei inkább vállalkozó kedvűek.

A megkérdezett alternatív alapkezelők és más nagybefektetők mindössze hét százaléka mondta, hogy nekik vagy cégüknek már vannak kriptodeviza-eszközök a portfóliójában.

Az OPEC visszavág?

Az OPEC+ válaszlépésekre készül a stratégiai készletek tervezett piacra borítása miatt – írja az Equilor Befektetési Zrt. Biden elnök Kínával, Japánnal, Indiával és Dél-Koreával összehangoltan ugyanis ma jelentheti be a stratégiai készletek részleges felszabadítását, hogy csökkentse az árat. Bidennek azért nagyon fontos ez, mert többek között az elszálló üzemanyagárak miatt csökkent jelentősen a népszerűsége az elmúlt időszakban.

A kartell véleménye szerint azonban a tények nem igazolják a pótlólagos készletek piacra dobásának szükségét. Így jövő héten felülvizsgálhatja a korábban bejelentett havi 400 ezer hordó/napos termelés-növelési ütemet, ennél kisebb bővítésről dönthet.

Utoljára 2011-ben szabadítottak fel stratégiai olajkészleteket a líbiai termelés-kiesések miatt.

Nőttön nő az amerikai részvénye(se)k nyeresége

Az amerikai gyorsjelentésekről közölt összefoglalót a Danube Capital. Szerintük bár a jelentések képe inkább pozitív, a munkaerőhiány és a visszatérő koronavírus is nehézségeket okoz a vállalatok többségénél. A 189 dolláros részvényenkénti átlagos működési eredmény soha nem látott magasságot jelent és az előrejelzés a trend folytatódását vetíti előre.

Ez nem csak a cégek profittermelő képességének a függvénye, hanem annak is, hogy mennyi részvény van forgalomban. Ez pedig folyamatosan csökken, mert a kibocsátók sorban vásárolják vissza a saját részvényeiket.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. Az mfor.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek az mfor.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az mfor.hu felelősséget nem vállal. A Menedzsment Fórum Kft, mint az mfor.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40300 38200 40530 +6,42% 0 0 37 771 181 680 HUF 2026-10-09 17:12:47
MOL 5055 4956 5055 +1,10% 0 0 1 878 622 960 HUF 2026-10-09 17:06:41
MTELEKOM 2562 2512 2562 +1,26% 0 0 514 089 096 HUF 2026-10-09 17:05:27
RICHTER 12350 12210 12350 +1,23% 0 0 1 244 825 700 HUF 2026-10-09 17:07:31
OPUS 252 247 260 +0,80% 0 0 18 855 008 HUF 2026-10-09 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Kiugrik a bőréből, ha van OTP-részvénye
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 11:49
A Mol kicsit csökkent, a Magyar Telekom és a Richter kicsit nőtt, órisit megy az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújtak: furcsa, aggasztó körülmény miatt nem vezetik be az amerikai tőzsde csodafegyverét
Czwick Dávid | 2026. október 9. 10:14
Amikor a világ legnagyobb határidős tőzsdéje a hatóságok és az iparági óriások nyomására hirtelen visszalép egy forradalmi újítástól, arra érdemes odafigyelni. Márpedig ez történt a Chicagói Fémtőzsdével (CME), amely a napokban fújta le a legújabb tőzsdei projektjét. Míg a szabályozott gigászok megtorpannak, addig a szürkezónás predikciós, azaz előrejelzési piacok neves képviselői gátlástalanul törnek előre – és korábban még Mark Zuckerberg is szimatot fogott.   
Részvény / Deviza / Áru Elindult a kereskedés a pesti tőzsdén, így alakulhatnak az árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 09:14
Egy kisebb mínusszal indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban: ennyibe kerül az euró péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 07:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben és heti eredménye is árfolyamnyereség felé tart.
Részvény / Deviza / Áru Nem minden New York-i bróker álma lesz édes
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:20
Így zárt a tőzsde a Wall Streeten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG