2p
Piacfelügyeleti vizsgálatokat indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak kivizsgálására, hogy a Mol és a Richter tőzsdei társaságokat érintő, az elmúlt napokban nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás.

Az MNB a Mol Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. piacán 2013. október 16-án tapasztalt árfolyamesések kapcsán az előzetes ellenőrzése eredményként úgy döntött, hogy piacfelügyeleti eljárást indít - közölte a Privátbankárral az MNB.

Mit vizsgál az MNB?

A piacfelügyeleti eljárásában az MNB azt vizsgálja, hogy a Napi Gazdaság című napilap online kiadásában 2013. október 16-án megjelent, a norvég állami olajalap Mol-részvényeinek esetleges eladásáról szóló cikke kapcsán megvalósult-e a tőkepiaci törvény által tiltott piacbefolyásolás.

Az MNB vizsgálatának középpontjában az a kérdés áll, hogy a cikk létrehozása és megjelentetése során a Napi Gazdaság kellő gondosságot tanúsított-e a norvég olajalap befektetésének Mol részvényt érintő esetleges felülvizsgálatára vonatkozó információ hitelességének, megalapozottságának ellenőrzése terén.

A Richter esését is vizsgálják

Ettől elkülönülten, egy további piacfelügyeleti eljárásban is vizsgálatot indított az MNB a – 2013. október 16-i kereskedés nap másik jelentős és hirtelen árfolyamesését elkönyvelő – Richterről szóló információkhoz kötődően. A vizsgálat tárgya itt az, hogy a Richter esetében megvalósult-e a tőkepiaci törvény által tiltott piacbefolyásolás félrevezető, vagy megalapozatlan információ terjesztésével a gyógyszeripari társaság részvényeinek MSCI indexekbe történő visszakerülésével kapcsolatosan.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelten, folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiaci folyamatokat. Az MNB a nyilvános tőkepiacokba vetett bizalom megőrzése és erősítése céljából monitoring és adatelemzési tevékenysége során ellenőrzi a hazai nyilvános kibocsátók megítélését lényegesen befolyásoló híreket, híreszteléseket, amelyek a befektetők széles köréhez eljuthatnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG