3p
Koncentrált eladói nyomás alatt áll a Richter, az elmúlt másfél hétben már 8,5 százalékkal zuhant az árfolyama. Egy, vagy akár több nagy intézményi szereplő jelentősebb eladási megbízásai állhatnak a háttérben, az okokat csak találgatni lehet. Bár a Richter fundamentális kilátásait a KBC továbbra is kedvezően értékeli, fokozott óvatosságra int.

Másfél hete megállás nélkül esik a Richter árfolyama, a 3770 forintos korábbi magasságokhoz képest mostanra már 8,5 százalékos leértékelődés mutatkozik. Koncentrált eladói nyomás alatt áll a részvény, miközben a vállalat kilátásait beárnyékoló hírek egyelőre nem láttak napvilágot – írja Sándor Dávid, a KBC Equitas szenior elemzője.

Jó hírek, aggasztó áralakulás

A Richter vártnál erősebb negyedéves gyorsjelentést közölt, s a menedzsment megerősítette idei várakozásait, valamint a papírok értékeltsége sem mondható túlzónak. A fundamentumok tehát továbbra is erősek, ráadásul az MSCI indexekbe való visszakerülésnek is egyre nagyobb a valószínűsége, ami csak tovább hajthatná felfele az árfolyamot.

A részvény esése miatt viszont a technikai kép egyre riasztóbb jeleket küld, hiszen a 3600 forintos támasz elesésével együtt az árfolyam az 50 és 200 napos mozgóátlagokat is könnyen maga mögött hagyta. Újabbnál újabb mélypontokra esik a papír a kedvező vállalati hírek ellenére, amit mindenképp érdemes figyelmeztető jelként kezelni.

Külföldi nagybefektető lehet

Bár az eladók kilétét nem ismerhetjük, a megbízások az elmúlt napokban jellemzően olyan brókercégektől érkeztek, melyek jelentős külföldi intézményi ügyfélkörrel bírnak – írják. A befektetők számára talán emiatt is riasztó lehet látni, hogy miután az Aberdeen Alapkezelő 20 százalék alá csökkentette részesedését a Richterben, az intézményi eladások nagy ütemben folytatódtak.

Mivel az Aberdeen által birtokolt Richter részvények jelentős (öt százalék körüli) hányada nincs a részvénykönyvbe jegyezve, nem tudhatjuk azt, hogy július ötödikét követően az Aberdeen folytatta-e az eladásokat. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a nagytulajdonos tranzakciói tartják nyomás alatt az árfolyamot, arról csak akkor bizonyosodhatnánk meg, ha a 15 százalékos küszöb átlépésével ismét bejelentési kötelezettsége lenne az Aberdeennek.

Sürgős a dolga az illetőnek

De még ha nem is az Aberdeen áll a megbízások hátterében, a meglehetősen koncentrált eladásokat akkor is érdemes komolyan venni. Az eladónak láthatóan sürgős a dolga, hiszen nem akarja megvárni az MSCI indexbe való visszakerülést, és a fundamentális lökést jelentő projektek beérését sem. A jó híreket inkább arra használja (vagy használják), hogy minél több Richter-részvénytől megszabaduljanak.

Egyelőre nem tudni, hogy a nagy eladások hátterében mi állhat. Előfordulhat persze, hogy az eladónak fundamentális oldalról vannak fenntartásai a Richter részvényeivel, de ennél talán nagyobb valószínűsége lehet, hogy valamilyen kényszer hatására értékesít (ahogy azt például az Egis esetében is láthattuk tavaly a Tradewinds nevű alap kiszállásakor) – fejezi be a közlemény.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG