Sándor Dávid
Részvény / Deviza / Áru
Egymillió pont lesz a Dow Jones, vagy a világ leggazdagabb embere mellébeszél?
Eidenpenz József | 2017. október 13. 16:45
Warren Buffett nemrég nagy feltűnést keltett a befektetési szakemberek körében, amikor azt mondta, hogy a részvénypiacok a kamatokhoz képest jól vannak árazva. Saját korábbi mutatói szerint ugyanis egyáltalán nem ez a helyzet. Kérdés, a kamatok vajon reálisak-e, és az is, hogy a részvénytársaságok tudják-e tartani eredményeiket.
Részvény / Deviza / Áru
A szép zöld világban sem akad legyőzője a Molnak?
Privátbankár.hu | 2016. november 3. 13:05
A negyedéves jelentés előtt, de az új stratégia meghirdetése után kérdeztük a hazai befektetési szolgáltatókat, hogyan látják a Mol jövőjét: tényleg szívesebben vásárolunk majd a benzinkúton, és az elektromos autónkat is ott töltjük majd? Számíthatnak-e folyamatosan növekvő osztalékra a befektetők. Nagyot fordulhat a Mollal a világ 2030-ig.
Részvény / Deviza / Áru
Amihez nyúlsz, pénzzé változik? Tele van lehetőségekkel a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2016. október 20. 20:30
Jó ideje menetel a BUX, szinte minden fontosabb papírról csak jót hallani, nem csak hazai szakemberektől, hanem nemzetközi szinten is. A jó környezet és teljesítmény a mi pénztárcánkat is hizlalhatja: Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője elmondja, hogy pontosan hogyan.
Részvény / Deviza / Áru
Tényleg a Deutsche Bank hozza el az újabb világválságot?
Veres Patrik | 2016. október 11. 14:33
Még mindig nem csitulnak a kedélyek a Deutsche Bank körül: sokan még mindig a csődtől tartanak, mások szerint könnyen megmenekül az egyik legnagyobb pénzintézet. Ellentétes hírek jönnek napról napra, amelyek nehéz eligazodni, úgyhogy a hazai szakértőkhöz fordultunk.
Részvény / Deviza / Áru
Ne csak a drága benzin miatt sopánkodj: nyerhetsz is
Privátbankár.hu | 2014. június 20. 10:29
Komolyabb árfolyammozgásokat is hozhat az iraki válság elmélyülése, illetve az orosz-ukrán konfliktus elhúzódása az olajtársaságok papírjainál. Míg a MOL-nak a kurdisztáni helyzet okozhat fejtörést, addig az Északi-tengeren, illetve Észak-Afrikában érdekeltségekkel rendelkező OMV jó eséllyel profitálhat az olajár emelkedéséből.
Pénzügyi szektor
Matolcsyék és az állam pénzelné a rossz bankot - jól járna az OTP?
Privátbankár.hu | 2014. június 3. 07:39
A jegybank és az állam finanszírozhatja a „rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését.
Részvény / Deviza / Áru
Lendületben a BÉT
Privátbankár.hu | 2014. április 2. 09:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,57 pontos emelkedéssel, 17 653,86 ponton nyitott. A keddi záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Matolcsyékra figyelnek a hazai parketten
Privátbankár.hu | 2014. január 21. 09:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37 pontos csökkenéssel, 19 225 ponton nyitott kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Nehéz napja lehet az MTelekomnak
Privátbankár.hu | 2013. december 5. 09:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83 pontos csökkenéssel, 18 616 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Nem lettek optimistábbak a hazai parketten
Privátbankár.hu | 2013. október 8. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65 pontos csökkenéssel, 18 374 ponton nyitott kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Ki önti a piacra a Richter-részvényeket?
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 2. 13:24
Koncentrált eladói nyomás alatt áll a Richter, az elmúlt másfél hétben már 8,5 százalékkal zuhant az árfolyama. Egy, vagy akár több nagy intézményi szereplő jelentősebb eladási megbízásai állhatnak a háttérben, az okokat csak találgatni lehet. Bár a Richter fundamentális kilátásait a KBC továbbra is kedvezően értékeli, fokozott óvatosságra int.
Részvény / Deviza / Áru
Amerika szabhat irányt, az Egis Ázsiából kaphat segítséget
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 09:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52 pontos emelkedéssel, 18 686 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Pesszimistán várják a kereskedők a fontos adatokat
Privátbankár.hu | 2013. június 6. 10:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19 pontos csökkenéssel, 19 119 ponton nyitott csütörtökön.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
2025. július 10. 08:49
-
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
2025. július 10. 16:37
-
Trump megtette, amire régóta várnak
2025. július 10. 13:36
-
Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
2025. július 10. 15:11
-
Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
2025. július 10. 10:18
