2p

2025-ben téglába kell invesztálni?

Sokan mondogatják, hogy a befektetők nem fogják visszaönteni a pénzt az ingatlanpiacra, így nem nő majd a kereslet, de ez nem így van – fejti ki véleményét Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. Egyfelől nemcsak befektetők vannak a vevők között, a szükségvásárlók mellett sok külföldi teszi a Golden Visa-alapok mellett vagy helyett ingatlanba a vagyonát. Ők jellemzően azok, akiknek már van valamilyen kapcsolata Magyarországon, üzleti vagy egyéb szálakkal kötődnek az országhoz. Másfelől pedig, ha nem is a régen megszokott számban és arányban, de továbbra is érkeznek befektetők az ingatlanpiacra. 

Az állami intézkedések is azt mutatják, hogy a gazdaság fellendítésének egyik fontos eszközeként kívánja használni a kormány az építőipart. Azzal számolnak, hogy ennek a területnek a fellendülése meg tudja mozdítani a gazdaság más szegmenseit is. Sajnos ez csak részben igaz, a támogatások árfelhajtó hatása sokszor „megeszi” a kapott összeget, így nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, sem a családok, se a költségvetés számára. 

Sokan a tőzsde helyett téglába teszik a vagyont
Sokan a tőzsde helyett téglába teszik a vagyont
Fotó: Pixabay

Ugyanakkor az is látszik, hogy sokan a tőzsde helyett ide irányítják a pénzüket, vagyis téglába teszik a vagyont. Ez a mozgás nagy cégek megszületését hozta, melyek beruházásaikkal folyamatos mozgásban tudják tartani az újépítésű lakások piacát, ami, jó esetben, az ingatlanpiac egészére hatással van. 

Persze a nemzetközi trendek begyűrűzésével is számolni kell, de ezek nem ugyanúgy zajlanak le minden országban. Elég megnézni például a 2008-ban összeomló floridai ingatlanpiacot, ahol a 80 százalékos áresés sem volt ritka. Ilyen Magyarországon nem történt, nálunk a legszélsőségesebb esetekben is maximum 40 százalékkal csökkentek az árak. 

A GDN Ingatlanhálózat szakemberei szerint 75 százalék annak az esélye, hogy a 2025-ös évben fellendül a piac, emelkedik a tranzakciószám. Ennek okai pedig az állami szabályozás, a nemzetközi piacok eseményei és a lassan visszatérő befektetői bizalom.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG