2p
AZ EKB nem változtatott ugyan az alapkamaton vagy a kötvényvásárlási programon, ám Mario Draghi beszédében márciusra kilátásba helyezett további intézkedéseket, ha úgy kívánja a helyzet. Ezzel kiteljesedett a kezdeti optimizmus az európai tőzsdéken és hirtelen nagyot esett az euró a dollárhoz képest. A forint köszöni, jól van.

Újabb „Draghi-put” (eladási opció)? Így nevezték az EKB elnökének korábbi kijelentését, amely szerint mindenképp megvédi az eurót, amit sokan úgy értelmeztek, hogy az európai befektetési eszközöket válság esetén majd megmenti a jegybank. Most az EKB ugyan nem cselekedett, de a jegybankelnök márciusra kilátásba helyezte, hogy lépnek, ha kell. Amerikából pedig kedvező makroadatok érkeztek.

Draghi szavaira először is azonnal vagy fél százalékkal esett az euró a dollárhoz képest, 1,09 környékéről 1,0840-ig, másrészt a már délelőtt is emelkedgető európai tőzsdék rákapcsoltak. Az EuroStoxx 50 index 2,4 százalékkal emelkedett, a német, francia és brit mutató mintegy 1,9 százalékkal.  Kiugróan, négy százalékkal ment fel az olasz, majdnem hárommal a portugál index, míg a sztrájkoktól hangos Görögországban valamelyest ismét esett a tőzsde.

A BUX index a nagyoktól lemaradva 0,7 százalékkal emelkedett, főleg a Molnak köszönhetően. Az olajpapír 1,7 százalékkal ment fel és ismét 13 000 felett forgott, a Richter fél, a Magyar Telekom háromnegyed százalékot drágult. Az OTP csak 0,2 százalékkal ért többet, sőt a nap jelentős részében mínuszban is járt.

A forint megint stabil volt és kissé erősödött, egy rövid időre még 313,30 környékére is leszúrt az euró. Késő délután 314,20 volt az ár, ötven fillérrel a szerda esti alatt. Újabb mélységekbe zuhant az orosz rubel, annak ellenére, hogy a kőolaj magához tért kissé.

A WTI típusú olaj egy időben hat százalék feletti pluszban is volt és elérte a 30 dollárt, a Brent pedig a 29,70-et. Az optimizmus nem tett jót az aranynak, amely visszacsúszott 1100 dollár alá.

Az USA-ban is egy százalék feletti pluszban voltak a tőzsdeindexek este fél hétkor.

További árfolyamok>>>>>>

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 42620 43400 -0,09% 42600 42620 9 233 032 790 HUF 2026-11-05 15:47:37
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 872 779 222 HUF 2026-11-05 15:47:24
MTELEKOM 2878 2870 2938 -1,44% 2870 2878 874 089 642 HUF 2026-11-05 15:47:37
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG